LizaGazdija

egy nagyon depis nap. Depis a könyv vége. Igaz, az elejétől kezdve depis volt az egész. (Benyák Zoltán: Az idő bolondjai) Depis az, hogy eltelt négy hónap az évből, és egy csomó elmaradásom van magammal szemben. Depis az, hogy írtam T-nek, és bár látta, mégsem reagált semmit, annyit sem, hogy bocs, de nem. Depis a színdarab, amit anyuval láttunk. (Salemi boszorkányok) Az is depis, hogy az új szomszéd bulit tart, amire tizenpár embert hívott meg, és bár nem nagyon hangosak, de egy kicsit azért igen. Depis, hogy egyedül vagyok.

levertem a külső merevlemezt, és minden jel szerint meg is öltem ezzel a mozdulattal. Bye-bye, adatok, filmek, mindenfélék! Tegnap egy polc, ma a merevlemez... Mi a fene lehet velem mostanában?!

- Reggel 6 előtt már eltörtem a legfelső fürdőszobapolcot (üvegből volt), mert a fregoli leverte, amikor leengedtem, hogy levegyem róla a nadrágomat. Jó sok apró üvegszilánkot sikerült ezzel szétszórni, egybe bele is léptem, frenetikus. - Reggel 7-kor már Ferihegyen voltam, ahol összesen heten búcsúztattuk Rékát. Most tök fura érzésem van, rossz, hogy nem lesz itthon. De biztos, hogy neki nagyon jó élmény lesz ez a kinti munka, meg azért Ibiza, szóval a szép környezet eleve adott. - Rosszul vagyok. Nem tudom, mi van, de kissé émelygek, és nyűgös is vagyok. Lehet, hogy óra után lefekszem egy kicsit. Már ha egyáltalán megérkezik a tanítvány. (Kezdek mérges lenni. Még nem tudom, rá vagy magamra, de valakire határozottan be fogok rágni, ez egyre biztosabbnak tűnik.)

1. Beállt a fiatalkori szenilitás, és fogalmam sincs, kivel mit mikorra beszéltem meg. 2. Van egy tanítványom, aki a megbeszéltektől függetlenül úgy állít be, ahogy éppen jön neki. Esküdni mertem volna múlt héten, hogy 11-re hívtam, erre fél 11-kor becsöngetett, majd azt állította, fél 11-et beszéltünk meg, igaz, később beismerte, ő gondolta, hogy nem baj, ha kicsit korábban jön, mert úgy akkor több ideje van ebédelni. (De, baj. Nagy baj.) Most tisztán emlékszem, hogy azt mondtam neki, ma fél 11-kor jó nekem, erre mindjárt 11, és még nincs sehol, de tuti, hogy 11-kor fog csöngetni.

Tegnap voltam Rékánál, segítettem neki bepakolni, mert utazik Ibizára animátorkodni. Eleinte jó volt, aztán nagyon nyomasztóvá vált ott lenni a lakásban, ahonnan eltűnt az összes lakó, aki valaha ott volt, valamint az összes háziállat, és ami tele van mindenféle emlékekkel. Azért is nyomasztó volt, mert most nagyon sokáig nem találkozom Rékával, és bár eddig sem találkoztunk naponta, sőt még hetente sem, azért nagyon fura lesz, hogy nem is találkozhatunk, ha akarunk sem, nagyon-nagyon hosszú ideig. És az is rossz, hogy azok a barátnőim, akikkel szoktam találkozni, szépen lassan mind elhúznak külföldre, ahogy én is szeretnék, csak én gyáva vagyok, ezért itt ülök egyedül. Aztán átmentünk a nagymamájához, átvittünk ezt-azt, aminek nem tenne jót, ha annyi rengeteg időt egyedül töltene a lakásban, és az is nyomasztó volt. Azzal kezdve, hogy láttam a nagymama arcát, ahogy nézte Rékát, odáig, hogy Réka macskája, aki most a nagymamánál lakik, és aki sosem kedvelt engem, folyamatosan jött dörgö...

Sokkal jobb úgy olvasni egy könyvet, hogy nem olvastam el a fülszöveget, és sokkal jobb úgy nézni egy filmet, hogy nem néztem meg se a rövid leírását, se az előzetesét. Akkor nem lövődik le egyetlen poén sem, minden egyes jelenet, fordulat, szó meglepetés lesz. Az idő bolondjai és a Grand Budapest Hotel esete csak tovább erősíti ezt a meggyőződésemet.

Pár hete megkértek, hogy fordítsak le három kortárs magyar mesét angolra, mert elküldik majd őket külföldi illusztrátoroknak, akik rajzolnak hozzájuk. Nagyon érdekes kihívás. Nem tudom, mennyire fogok örülni, amikor majd egy kiállításon ott lesznek ezek a mesék magyarul és angolul is, de úgy érzem, a legutóbbi próbálkozásom óta fejlődtem. Jó érzés.

úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne, ha egyszer érdekel. Persze ki mondta, hogy könnyű lesz? Én választottam ezt, úgyhogy egészségemre.

Ezen a részen meghatódtam. Főleg ezen a jeleneten, 0:27-től. Annyira jó, hogy a videó alatt ott van magyarul is. Szurkoljunk együtt, hogy én is segíthessek csomagot cipelni! 5x23 - Wedding Bride - Történt velem ez a dolog... Elég kemény volt, és még nem vagyok túl rajta. - Szívesen segítek. (Bőrönd felirata: "Az oltár előtt hagytak".) És így, srácok, már nem is tűnt olyan nehéznek a csomagom*. Tudjátok, mindenki cipel valamit, ez is az élet része. De, mint minden más esetben, ez is könnyebb, ha valaki segít vinni.

Ekkor HIMYM-et néztem orrvérzésig, aztán délután jött Blanka, szülinapoztunk, beszélgettünk, majd megnéztük a Grut, mert még nem látta, én meg támogattam a kezdeményezést, hogy ő is ismerje meg, mert kihagyhatatlan. Ez is szép nap volt, pihenős, nyugis. Barátnős :)

Régen szerettem, ha csak öten-hatan voltunk edzésen, mert olyankor végre el lehet férni, lehet levegőt kapni. Most nyomasztott, egészen sírhatnékom lett attól, hogy nagyon kevesen voltunk. Fura. Viszont mostanában megtaláltam újabb két számot, amire ugrálunk. A második jobban tetszik, pedig az is végtelenül depis, mégis napok óta meghallgatom átlag napi nyolcszor. Közben meg döbbenetes a felismerés, hogy én baromi sok mindenből kimaradok, mert nem ismertem a szám eredetijét, és nem tudtam, hogy a pasi, aki énekli, a brit X-Factor kilencedik évadának nyertese, és a döntőben (is?) énekelte a dalt. Nem tudom eldönteni, baj-e, hogy ezekről én lemaradok. De legalább okostelefonom már van! David Guetta - Love Is Gone James Arthur - Impossible Hazafelé meg az Astoria aluljárójában gitározott egy srác, ami nem meglepő, mert minden este van ott egy gitáros srác, de ez a mai ezt énekelte, és én ezen elmosolyodtam, édes nosztalgia: Cápali és Cápeti :)

Valamiféle bizalom lassú épülgetésére utalnak. De ezt csak óvatosan jegyzem meg, és alig veszem észre. Inkább. Örülni is csak nagyon halkan, észrevétlenül örülök. Még címkét is csak módjával pakolok erre a bejegyzésre, és elnézést kérek attól, aki egy kukkot sem ért most ebből.

Idén van az az év, amikor az anyukám pontosan kétszer annyi idős, mint én. Ez azt is jelenti, hogy ennyi idős korában már volt egy gyereke. Jó, valójában pont ennyi idős korában hat és fél hónapos terhes volt. De mivel nem haladhat mindenki élete egyformán, ez nem kelt bennem rossz érzést, csak fura.

Jaj, olyan szép vagy, gyönyörű vagy, igéző a szemed, alig várom, hogy lássalak, sétálni akarok veled a Margitszigeten, nyünyünyü, milyen okos is vagy, add meg a számod, hallani akarom a hangodat, és küldeni akarok napi 110-120 szerelmes SMS-t! Jó, de majd inkább az első találkozó után, ha nem gond. Többet se ír. Fiúk, nem kellene előadni a hősszerelmest vadidegen lányoknak, mert az már önmagában is ciki és gagyi, ráadásul ha aztán egy szó nélkül eltűntök, a hősszerelmes epizód nélkül nem fogtok totál idiótának tűnni, ellenben így... Siralom.

A felújítást végre befejezte, szépen berendezte a lakását. Meg a gangot. Tett ki kerti asztalt meg székeket, és most a legkülönbözőbb időpontokban ül kint, mindig más baráttal (vagy tudom is én, nem ismerjük egymást, de felteszem, a barátai járnak hozzá). És egyenesen rálát az ajtómra. Ez engem nyomaszt. Kényelmetlen. Ma kint ült akkor is, amikor elmentem edzésre, és akkor is, amikor hazajöttem, és ez rossz nekem, mert nem akarom, hogy tudja, mikor jövök-megyek. Olyan érzés, mintha megfigyelne, miközben nyilván nem, csak cigizik meg beszélget, de akkor is. Azt kell, hogy mondjam, jobb volt, amíg az előző szomszéd lakott itt. Ő nem vette birtokba a gangot. Vajon van némi igazságom, vagy teljesen kifordultam magamból, és gondolkozzak el magamon, miért ne üldögélhetne valaki a gangon anélkül, hogy ez másokat zavarna?

Ezt Matyin is meg lehet figyelni. Kata mesélte, hogy most már fél éve azzal stresszeli magát a most négy és fél éves gyerek, hogy mi legyen, ha nagy lesz. Napi sokszor megkérdezi az anyját, felsorol három lehetőséget, és Katának választania kell, de aztán két perc múlva kiderül, hogy az a szakma mégsem jó, és akkor újat kell választani. Állandó kérdés, hogy "Anya, mi legyek, ha nagy leszek?" Hiába mondják neki, hogy most még óvodás, aztán iskolába fog járni sokáig, és majd csak utána kell eldönteni, mi akar lenni, Matyit ez nem nyugtatja meg. Konkrétan szorongást alakít ki magában, annyira stresszeli ez a probléma. Annyira furcsa, nem? A gyerekek furcsák. Ezért is lehet olyan jó történeteket írni róluk, mint amilyen a Múmin, a Micimackó, a Kököjszi és Bobojsza meg a Gilikoti.

Húsvét vasárnap ünnepeltük a 27. szülinapomat otthon. Nagyon jó volt! Ebédre szokásos módon ananászos csirkemell volt, mert mindig azt kérek, ha engem ünneplünk, valamint gyümölcstorta, amit apu sütött, ééééés a dédnagymamám receptje alapján készült csokitorta, amit anyu sütött, és amire kóstoláskor azt mondta, igen, ez olyan, mint a nagymama tortája volt gyerekkorában. Azért ezek értékek. Volt bontogatás is, kaptam csokit, könyveket, vicces, szétszedhetőm mágneses kiskutyát, valamint... egy okostelefont. Teljesen megdöbbentem, mert erre egyáltalán  nem számítottam. Tudni kell rólam, hogy ha megkérdezik tőlem, mit kérek ajándékba, nekem az a menetrendszerű válaszom, hogy meglepetést, és ez most sem volt másként. Anyuék pedig ezt találták ki meglepetésnek. Az elmúlt két napban ismerkedtem a telefonnal, és úgy érzem, jól megleszünk egymással. Már egy csomó mindent tudok róla, töltöttem rá appokat, állítottam be csengőhangot, ilyenek. Ma meg leballagtam a Telenorba, és megkértem a srá...

Az 5. évadban a srácok egy elegáns partin találják magukat, ahol csak sznobok vannak, ameddig csak a szem ellát. Ted az egyetlen, aki jól érzi magát, a többiek nem tudnak beilleszkedni. Engem is eléggé irritált a sok beképzelt sznob, mégis ez a rész tartogatta a sorozat eddigi legnagyobb poénját. Két részletben. Az eleje És az igazi csattanó

A következő a helyzet. Az egyik társkeresős srácnak két hónapja elmondtam kedvesen, nagyon óvatosan, nehogy megbántódjon, hogy nem szeretnék vele beszélgetni, mert nem szeretném megismerni, mert ez egy társkereső, és mi nem illünk össze, és akkor felesleges*. Erre ő a következő két hónapban rendszeresen ítr, hogy mi van velem meg van-e pasim. Erre én ma megírtam neki nem túl kedvesen, hogy értse már meg végre, hogy én nem szeretnék vele beszélgetni, mert nem illünk össze, és nem, nem fogunk találkozni haverilag, mert én a társkeresőn nem haverokat gyűjtök. Nyilván az a következő, hogy nem reagálok többet semmire, ahogy eddig sem tettem, csak mivel ma kb. kétóránként írt, feldühített. A következő az lesz, hogy ha megint ír, letiltom, aztán annyi. Vajon ezzel rossz karmát vonzok? Mármint azzal, hogy ma nem voltam kedves, és eléggé nyíltan megmondtam, hogy hagyjon engem békén. Igaz, nem minősítettem, nem mondtam neki, hogy azért, mert nem elég értelmes, szóval azért igyekeztem nem megsért...

Délelőtt befejeztem a fordításom átnézését, aztán takarítottam, aztán találkoztam egy régi ismerőssel, bár szerintem utólag egyikünk sem érti, minek, aztán néztem HIMYM-et, aztán aludtam fél órát, majd elmentem a Cirkuszba, a Circus Classicus című előadásra T-vel. Eddigi életében egyszer volt cirkuszi előadáson, és nem nagyon emlékszik rá, csak arra, hogy nem tetszett neki. Ennek ellenére rávette magát, eljött velem, és a végén azt mondta, még tetszett is neki, bár voltak elég gyenge számok is, és ebben teljesen igaza van, nagyon fura dolgokat is láttunk. Vittem pogácsát, megkóstolta, ízlett neki, ma azt is evett reggelire, ami nekem azért jólesett, tekintve, hogy nem kicsit válogatós :) A tigrisek most sem ették meg az idomárt, de én azért eléggé féltem Hajánál fogva felfüggesztett légtornász A kedvencem, az elefánt. A neve Sandra ❤ Ha szépen kérik, kézen is áll Bohócok, akik nem szívatták a közönséget. Felüdülés volt, még ha többnyire szörnyen idétlenek voltak is....

- Letöröltem az összes port. - Felporszívóztam. - Felmostam. - Ragasztottam a szekrényre tavaszi meg húsvéti díszeket.   - A falon lógó képekre akasztottam egy szép kis folyondárt, amit nyakbavalónak kaptam Gabitól karácsonyra. - Az asztal fölé ragasztottam fából készült, mini hímes tojásokat meg nyuszikákat. - A másik asztalra kitettem a csodacsibét. Ha megnyomod a szárnyát, csipog, de valami elképesztő debil hangon. Pannitól vagy Mamától kaptam egyszer a szülinapomra. Imádom. - Sütöttem pogácsát, csináltam sport szeletet. - Főztem sonkát (füstölt-főtt lapockát) meg a sonkalében tojást, meg vettem retket és tormát, ami csíp, mint az állat, pedig állítólag nem csípős. - Gondoskodtam a nyúl ajándékairól. - De nem csináltam nagytakarítást. - Nem festettem tojást, és nem is fogok most már, pedig egészen megjött a kedvem. Ez egy ilyen takarék lángon égő húsvét. De azért igyekszem örülni neki, hogy itt van.

Azt terveztem, hogy veszek a Cserpes dolgozóinak csokinyuszit, plusz sütök pogácsát, és abból is viszek mondjuk fejenként kettőt. Aztán úgy alakult a hét, hogy csak ma este volt időm sütni, de mivel holnap délelőtt zárnak, és csak kedden lesznek újra, tök felesleges lenne már levinni a pogácsát, kedden már úgysem esznek belőle azok, akik ma meg holnap délelőtt nem dolgoznak, csak majd kedden. A csokit már régen megvettem, le is ballagtam vele ma délelőtt. Nagyon örültek neki, konkrétan azt mondta egy 195 centis srác, hogy "de cuki vagy! majd jól meglocsolunk érte!" Aztán tanítások után visszamentem egy kakaóért meg egy körözöttes szendvicsért, és odajött a pultvezető, megköszönte a csokit, és hogy mindig gondolok rájuk, és aztán ingyen odaadta, amit kértem. Annyira jólesett, egészen feldobta a napomat :) Nem mintha addig rossz lett volna, de ettől még jobb lett.

Az, hogy nem mindenkinek fontos esemény a szülinapom, rendjén is van, érthető, semmi gond vele. Igaz, szerintem egy "boldog szülinapot!" még akkor is belefér. Ami viszont nem fér bele, az a szakításszerűség. Ilyen dolgokat nem emlegetünk a másiknak születésnapon, névnapon, karácsonykor, mert az ünnepek ünnepek, és nem próbáljuk meg őket tönkretenni a másik embernek. Jó lenne, ha ezt mindenki megtanulná.

Egész napos csokimérgezés, de ami ennél sokkal fontosabb,  ma befejeztem a fordítást, megvan az utolsó mondat is . Már csak 60 oldalt kell letisztáznom, mert 110 korábban megvolt, és kész, mehet a kiadónak. És még van 15 napom a határidőig. I rock.

Ezzel lepett meg a Google: És a Molyon is számon tartanak (mert van alkotói adatlapom): Máris jól indult a nap :)

Van egy diákom, meséltem is már róla, ő volt az, aki olyan lekezelő stílusban jelentkezett be hozzám, és azóta sem értem, miért vállaltam el. Kb. három hónapja nem jött, mert az időpontjában elég sokszor voltam a főiskolán, és ezt őszintén szólva nem is bántam. De most felhívott, mostantól megint jön, ráadásul heti kétszer. És hogy mitől van gyomorgörcsöm? Angolból eléggé alacsony szinten áll, a szókincse kevés, a kiejtésén bőven van mit fejleszteni, bár ez még a legkisebb gond lenne, és nyelvtanból sem tud túl sokat. Átküldött most egy dokumentumot, hogy az egyetemen, ahová jár, ez lesz az angol vizsga egy hónap múlva, erre kell felkészülnünk. Na most ez egy középfok körüli nehézségű szöveg, ráadásul szakmai angol, utána angolul vannak kérdések, amikre angolul kell válaszolni, és a végén írni kell 300 szót egy szakmába vágó állításról. Úristen, mi lesz itt?!

- Az egyik tanítványomtól kaptam egy gyönyörű virágot és egy csomag csokit a szülinapomra, bár ma még nincs is szülinapom. Meghatódtam, már attól is, hogy tudja, mikor van a szülinapom, attól meg pláne, hogy még készült is rá :) - K. visszajött Németországból, ahol a múlt hetet töltötte munka miatt, így másfél hét után végre megint volt edzés, és olyan jófej ez a pasi, hogy hozott nekünk szuvenírt, ahogy ígérte. Jófejsége határtalanságát az mutatja, hogy amikor kérdezte, mit hozzon, többen mondtuk, hogy Ritter Sportot, és lőn: hozott egy doboz mini Ritter Sportot, és mindenki kapott egy szemet. Szerencsére az első óra végén volt csokiosztás, különben lemaradtam volna róla. Még izomlázam van a félmaraton után, a térdem is fáj, úgyhogy a stepet is összeszorított foggal csináltam végig, a sima aerobicot meg nem is vállaltam be. Majd csütörtökön.

Egy számomra kedves ember kutyája ma meghalt, egy másiké külföldre költözött. Ez most így kicsit nyomasztó. Biztos nem annyira, mint az érintetteknek, de azért...

Úgy nézett ki, egyedül megyek. A barátnőim egy része külföldön van, másik része vidéken, a többiek (akiket kérdeztem, nyilván) szimplán nem értek rá, vagy nem volt kedvük vasárnap felkelni. T. azt mondta, nem jön ki, mert az akkor más, mint ami (ezt most nem fejtem ki, és nem is lényeges), de otthonról szurkolni fog nekem, Danit nem értem el semmilyen módon, anyu portfóliót ír ezerrel. Bőséges süti és csoki betermelése után reggel 8-kor útra keltem, és már majdnem leértem a metróba, amikor apu hívott, hogy ő elindult otthonról, és kijön velem. Nagyon megörültem neki, mert azért azt már akkor is éreztem, hogy lelkileg nem mindegy, vár-e valaki a célban. Rajtra várok Nagyon-nagyon izgultam, sírni tudtam volna, annyira. Apu megfogta a kabátomat, meg megvárta velem a rajtot, látta is, ahogy elindulok. Hatalmas érzés volt ott állni a startnál, tudni, hogy több ezer ember van körülöttem, mindenki ugyanazért jött, ráadásul a "konferanszié" nagyon ügyesen biztatott minket. Telj...

1. Délelőtt tisztáztam az eddig elkészült fordítás egy részét. 2. Délre kimentem a Margitszigetre a helyszíni nevezésre, mert az utolsó héten akartam nevezni, de már április 4-én lezárták a lehetőséget, olyan sok jelentkező volt. 230 hely volt, én tizedikként álltam a sorban, szóval bőven belefértem a keretbe, ráadásul még nem csekély engedményt is kaptam a nevezési díjból, mert már voltam BSI által szervezett futóversenyen. 3. Kinyomtattam a fordítás eddig letisztázott részét. 4. Hazamentem anyuékhoz, odaadtam nekik a fordítást, én meg kaptam ebédet (gulyáslevest túrós palacsintával), új, mini billentyűzetet a laptophoz, amibe múlt szombaton vizet öntöttem, amivel kinyírtam a saját billentyűzetét (ja, ez az új wifi-s, és van hozzá egér is, tök jó), meg egy profi térdborogató cuccot. 5. Elmentem Réka búcsúbulijára, merthogy rövidesen Réka is idegenbe szakad. Az Andersen 2-ben voltunk tizenegyen, beszélgettünk, fényképeztünk, és ittam alkoholmentes koktélt, ami Safe Sex on the Beac...

Este megnéztük a Thor 2-t, mert most szuperhősös filmeket nézet velem, amiket én tökre élvezek, pedig abszolút nem az én világom, de ez mindegy. Szerepelt benne Loki, aki alakváltó. Ezek után álmomban ő is alakváltó volt. Hol önmaga, hol egy alacsony, szőke, göndör hajú lány képében jelent meg, és hát utóbbinak nyilván nem örültem annyira. Meg is kérdeztem tőle, nem lehetne-e, hogy ezt a lányt valahogy kiiktassa, de nagyon csúnyán nézett, és azt hiszem, az volt a reakció, hogy engem iktatott ki, amiért a lány ellen mertem beszélni, de ez nem biztos, mert ezen a ponton felébredtem. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy ott aludt mellettem - a saját testében.

Voltam a postán, feladtam a Moly húsvéti ajándékozásán húzott lány könyvét, csokiját és képeslapját. Úgy mentem oda, ahogy szoktam: kezemben a becsomagolt ajándék, és majd ha sorra kerülök, kérek buborékos borítékot, amit fél perc alatt megcímzek, aztán kalap-kabát. Ja, meg vittem egy képeslapot is külön, Győrbe küldtem Nénjének. Kb. fél órás sorban állás után a posta legsavanyúbb dolgozójához sikerült kerülni. Annyira bíztam benne, hogy a lottós nőhöz sorsol a gép, mert ő mindig kedves, mosolyog, vidám, olyan, amilyen én is próbálok lenni. Ez a nő meg egyfolytában morog, még sosem láttam jókedvűnek. - Jó napot kívánok! Két dolgot szeretnék elintézni. Egyrészt ehhez a csomaghoz szeretnék egy akkora buborékos borítékot... - Azt el kellett volna venni! Ki van téve! [Ezt valami olyan stílusban, hogy a bicska kinyílt a zsebemben.] - Hová van kitéve? - Oda, az állvány túloldalára! [Ordenáré, kioktató stílusban, mint aztán végig az egész beszélgetés során. Azóta sem értem azt sem, mié...

József Attila születésének 109. évfordulója KOPOGTATÁS NÉLKÜL Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma. A kancsóba friss vizet hozok be néked, cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm, itt nem zavar bennünket senki, görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod. Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, melegben levethesz nyakkendőt, gallért, ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is, hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok. Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél. 1926. ápr.

A nagyon furcsa múlt hétvége után néztem meg Danival vasárnap este. Nem is igazán volt kedvem mozizni, mert össze voltam zavarodva, de végül nem bántam meg, hogy elmentünk, sőt. Zero Mustafa, a Grand Budapest Hotel, az elbűvölő rom tulajdonosának története arról, hogyan került a hotelbe, hogyan ismerte meg főnökét, Gustave H-t, aki elegáns, előkelő, talpig úriember, hogyan kerültek baráti kapcsolatba, és milyen kalandokat éltek át együtt. Humoros, ugyanakkor szomorú, fordulatos, változatos, izgalmas, nagyon hangulatos film az 1930-as évek Európájáról. A báját a gyönyörű képek, a csodálatos zenék , és a szereplők meghatóan szép kiejtése adja. Ha ez még nem lenne elég, zseniális színészek játszanak benne, még a legjelentéktelenebb mellékszereplő is Bill Murray, hogy azt már ne is említsem, hogy a főszerepet Ralph Fiennes játssza, és feltűnik Saoirse Ronan, akin én a Vágy és vezeklés óta tátom a számat. Egyszerűen kihagyhatatlan film, és nem kizárt, hogy újra fogom nézni. Nektek...

Ezt értem. De az azért fura, ha senkit sem menthetek meg, nem? Hmm.

Annyit rinyáltam az alattam zajló felújítás miatt, hogy megosztom veletek, végre vége. Nagyjából két-három hete nem hallottam már sem fúrást, sem kalapálást, csak nem akartam elkiabálni. Most azért örülök :)

A részvételem még nem biztos, de erről bővebben akkor, ha megoldódott a helyzet. Mindenesetre addig ma volt az utolsó futásom, dupláztam, ami 10,6 km, és 66 perc alatt sikerült. Ez vagy a legjobb, vagy a második legjobb eredményem eddig. Azt tanultam meg ebben a két és fél hónapban, amióta készülök, hogy szeretek futni. Már megérte, akár megvalósul a vasárnapi félmaraton, akár nem. (De inkább szorítsatok, hogy megvalósuljon!)

Hír: jön a hidegfront jégesővel és minden földi jóval. Első komment: fog lehetni tancolni az esöben Második komment: Tancoljal te a jegesoben hulyegyerek :) es vegyel egy ket nyelvtanorat elotte Nagyon bunkó, ezt aláírom, de azért van benne némi komikum. Meg aztán a központozás és az "egy ket nyelvtanorat" rész is poén :)

1. A villamoson az egyik ajtó mellett ült egy nagyon idős, nagyon fogatlan néni, és ahányszor kinyílt az ajtó, és felszálltak emberek (már a végállomáson is, aztán minden megállónál) elordította magát: "Mennek az emberek, mint az állatok!" 2. Egy majdnem kopasz, alteros ruhákba öltözött, normálisnak tűnő lány lány rengeteg csomaggal utazott ugyanezen a villamoson, nem is lehetett tőle leülni az egyik ülésre, aminek a tömött villamoson nem mindenki örült annyira. A lány egy ponton elővett egy almát, szépen elrágcsálta, majd kinyitotta a villamos ablakát, és lazán kihajította a csutkát az útra. Úgy gondolom, ezek tünetek. Elég nagy gáz kicsi tünetei.

hogy én most bepakolok egy bőröndöt, és holnap reggel elhúzok innen messzire. Kár, hogy nem vagyok elég bátor.

nagyon furcsán alakult. Még nem tudom, hogy ez nekem jó, rossz, esetleg egyik sem. Annyi biztos, hogy megpróbálom okosan csinálni innentől, ha már ebbe a helyzetbe navigáltam magamat, és igyekszem nem további rontani a dolgokat, illetve nem nehezíteni a saját életemet ennél jobban. Nem könnyű feladat.

Amikor egy társkeresős srác, akinek egyébként már többször elmondtam, hogy nem szeretnék vele találkozni, megkérdezi tőlem, hogy hányadik randin szoktam lefeküdni a másikkal, mire én azt válaszolom, hogy ez talán nem az a téma, amiről beszélgetnünk kéne, mire közli, hogy úgy látja, "pröd" vagyok. Jól látjátok. Pröd. Kész, erre nem is lehet már mit mondani. Talán annyit, hogy OMG. Meg hogy hol vannak a normális pasik.

Múlt csütörtökön nem volt edzés, mert K. vidéken dolgozott. Az a pasi helyettesített, akinek egyszer voltam csak az óráján, de többet se mentem, mert egyrészt irritált a hangja, a mozgása, meg úgy általában az egész ember, másrészt nem volt szimpatikus, hogy gyakorlatilag nullás nehézségi fokú stepet tartott, mert a hat vagy nyolc lány közül kettő új volt. (Úgy értem, mondta is, hogy emiatt "nem lesz nagy koreográfia".) A csoportunkból többen lemerészkedtek a csütörtöki helyettesítésre, aztán ma elmesélték, mik a tapasztalatok. Összességében f*s volt szerintük. De az az igazi döbbenet, hogy a pasi állítólag úgy kezdte az órát, hogy könnyű koreográfiával készült, mivel tudja, hogy ez K. csoportja. WTF? Sosem felejtem el, amikor egy helyettesítés után megjött K., és kérdezte, mi volt a helyettesítésen, mert a vezetőség beszólt neki, hogy kezdjen velünk valamit, mert az ő vendégei kimentek a helyettes órájáról, mivel túl nehéz volt nekik. Mi meg néztünk nagy, kerek szemekkel, ...

hogy teljesen elszállt a gép, kétpercenként kikapcsolt, úgyhogy hazavittem apunak, aki újratelepítette, és akkor már ott is aludtam. Így nem voltam egyedül egész este, bár ettől nem lett nekem jobb. De ma beszélgettem valakivel, akitől kaptam jó nagy lecseszést, hogy ettől az élménytől hogy lehet így kiborulni, meg kaptam mantrát is (ráérek, van még 8-10 évem, nincs veszve semmi, ráérek, van még 8-10 évem, nincs veszve semmi). Meg tanácsokat és útmutatásokat. Nagyjából talán összeszedtem magam, bár most úgy érzem, gyenge lábakon áll ez még azért. De igyekszem. Nagyon igyekszem. És most a gépem sem szívat. (Ezt lekopogom.)

Nagyon-nagyon nyomasztó ez az egész. A gépem nagyon gáz állapotban van, képtelenség így dolgozni is, ezért nem haladok úgy, ahogy szeretnék. A Facebookon most nem ír senki, ami általában így szokott lenni, csak hozzászoktam az elmúlt hetekben, hogy akármikor mentem, három-négy levél várt, ezek egyike T-től. Most meg nagyjából semmi. Ez azt jelenti, hogy össze vagyok zárva a gondolataimmal, és ez nagyon nem tesz jót nekem, egész konkrétan azt érzem, hogy összezúznak az érzéseim. Igen, bepánikoltam. Igen, megint. Igen, csak erre tudok gondolni. És igen, én is unom, nekem is fárasztó. És ma már az sem segített, hogy reggel mentem egy új csoporthoz tanítani (elvileg csak helyettesítek pár hétig), aztán jött egy tanítvány, aztán még apu is, de semmi hatás. Nagyon rossz most magammal kettesben lenni, és az az igazán elcseszett dolog ebben, hogy közben semmi kedvem menni. Sehová. Így meg mondjuk nehéz. Úgyhogy itt nyomorgok meg sírok felváltva, meg közben persze fordítok, és ma egész jól is...

amikor nagyon sokan mentek férjhez körülöttem, én meg kiborultam, hogy ehhez képest én itt toporgok a nullán, kilátásom sincs rá, hogy valaha párt találjak, olyat, akivel szóba jöhet a házasság meg a gyerek. Akkor egy okos ember azt mondta, ne essek kétségbe, én akkorra találom meg a boldogságot, amikorra ezek az emberek elválnak. A mondás maga nem tetszett, mert nekem nem azzal volt bajom, hogy ők boldogok, hanem azzal, hogy én nem, és ezen nyilván nem segít, ha ők sem azok. De most komolyan elgondolkodtam, mit jelenthet, hogy ők már elváltak, én meg továbbra is a nullán toporgok, sehol egy pasi, nemhogy esküvő meg gyerek. Valamiért azt gyanítom, semmi jót. Majd ha kicsit magamhoz térek, akkor biztos lesznek vidám posztok, meg biztos fogok írni a mostanában könyvekről, meg ilyesmi. De egyelőre ott tartok, hogy ki vagyok bukva és el vagyok keseredve. Elnézést kérek attól, akit ezzel zavarok.

Nem értem, mi volt a baj, nem tudom, hogy ami elhangzott, az csak bullshit, vagy kellene tudnom kezdeni vele valamit, és ha utóbbi, akkor miért nem tudok vele kezdeni semmit. Utálok mindent, elegem van mindenből, senki sem beszélget velem, teljesen egyedül vagyok, nem értek semmit, nincs kedvem semmihez. És most már nagyon hamarosan eljön a pillanat, amikor tényleg, konkrétan hányni fogok a választásoktól, gyűlölöm, hogy mindenhonnan ömlik a politika a képembe, a sok undorító párt sok undorító jelöltje, és ezt úgy, hogy be sem kapcsolom a tévét, egyszerűen hányás az egész, nincs is kire szavazni, mégis alig várom, hogy végre vasárnap legyen, szavazzunk, meglegyen a győztes, aztán elkussoljon mindenki a picsába. Fúj, mennyire undorodom most az egész világtól...

Nem nagyon tudom, mit csináljak, aminek talán az is lehet az oka, hogy nem kaptam egyértelmű indokot arra, miért nem kellek. Csak ilyen bullshitet, amivel nem tudok mit kezdeni. Hogy ő boldogtalan Magyarországon meg az életében, és azt hitte, ezen egy párkapcsolat segíthet, de most kiderült, hogy nem, mert arra ő alkalmatlan, és ezen csak az segíthet, ha jövőre elmegy a cége új irodájába dolgozni, mégpedig Vietnámba, és ezt ő rontotta el, és ne haragudjak, és nem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt is ekkora nagy fájdalmat tud okozni, és nem akarta, és nekem különben sincs okom sírásra, mert én egy tök boldog lány vagyok, tök jó életem van, ez is köztünk a nagy különbség, ami miatt nem illünk össze. És itt azért elgondolkodtam, vajon szerinte miért vagyok társkeresőn, miért van odaírva az adatlapomra, hogy komoly kapcsolatot keresek, vajon mennyire nagy boldogságra utal, hogy párt keresek, és akkor most azért dobott-e, mert nem vagyok elég depis, illetve mert a fájdalmaimat ügyesen mo...