Hazafelé a metró egy csomót állt a Ferenciek terén, végül bemondta a vezető, hogy ha van orvos a szerelvényen, az gyorsan menjen előre. Aztán nem történt semmi, ezért még egyszer bemondta, és akkor hallottam, ahogy valaki magassarkúban rohan a peronon. Aztán elindultunk, és a peron legelejénél feküdt a hátán valaki, körülállták vagy tízen, és ott guggolt mellette valaki, gondolom, az orvos, aki pont a metrón volt.

Nekem meg egy tücsök ciripel a fülemben tegnap óta, és Liza még mindig ferdén tartja a fejét.

Most már történhetne valami eszméletlenül pozitív is. Az, hogy tetszik a Rip van Winkle meg az Álmosvölgy legendája, nem számít eszméletlenül pozitívnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai