J.R.R. Tolien: The Lord of the Rings – The Fellowship of the Ring

Ma fejeztem be. A filmből nagyon kevésre emlékszem, úgyhogy tényleg végig meglepetés volt szinte minden, csak néhánynál ugrott be, mi is fog történni.

Frodó, a hobbit elindul három másik hobbittal, hogy elpusztítsa a gyűrűt, amit még Zsákos Bilbó talált hatvan évvel korábban. Út közben mindenféle veszéllyel kell szembenézniük, de segítőik is akadnak, sőt még a kb. harminc éve eltűnt Bilbóval is találkoznak. Az nagyon furcsa volt, hogy majdnem megsirattam Gandalfot, amikor Moriában lezuhant a mélybe, pedig emlékszem, mi lesz a történetszál folytatása. Az első kötet akkor ér véget, amikor Frodó és Samu megszöknek a segítők elől, mert a gyűrű teszi a dolgát, és viszályt szít a szövetség tagjai között. Éppen itt tartok most, és megint csak emlékszem egy jelenetre, amiről azt hittem, az első kötetben lesz, és abból kiszorult. Holnap elkezdem a második kötetet, az már csak 300 oldal (az első 400), és valószínűleg a két ünnep közötti időszakra marad a harmadik kötet, mert decemberben elkezdem a két karácsonyi regényt (Frost at Christmas és Hogfather), valamint a karácsonyi fimlek nézésére is kell majd az idő.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai