Vettem súlyzót. Úgy mentem be a boltba, hogy legfeljebb 2000 Ft-ba kerülhet a két súlyzó, ha azt akarja, hogy elhozzam. 2399 Ft-ba került, de úgy döntöttem, ez mondjuk hibahatáron belül van. Aztán a kasszánál kérdezték, van-e Hervis kártyám, mondtam, nincs, mondták, töltsem ki az igénylőt, mostantól van, és a kártyáért járó 25% kedvezménnyel 1900 Ft-ért hoztam el a két súlyzót.

Megcsináltam Cindy Crawfordnak azt az edzését, amit anyuval szerintem több nyáron át minden reggel megcsináltunk, de most először angolul nyomták a szöveget, mert a neten nyilván nem a szinkronizált változatot lehet elérni. Azt figyeltem meg, hogy Radu edzőnek nagyon jó kis ákcentüse van. Amúgy most a láblengetéstől kikészültem, viszont a hasizom nem viselt meg. Úgy látszik, 7-8 év alatt változik az ember :)

Amikor előkészültem a tornához, levettem a szekrény tetejéről a polifoamot, és ezzel a lendülettel ripityára törtem az előszobai lámpaburát - nem tudtam, hogy a polifoamon tároljuk :( Az egy dolog, hogy sajnálom, az meg egy másik, hogy kis híján eltalálta a mellettem figyelő kutyát, aki ettől eléggé megijedt, márpedig nem való már neki az ilyen stressz. Mindegy, mindenki túlélte, már persze a burát kivéve.

Most leviszem a kutyát, aztán pihenés következik. Holnapra már nem kell tervezni-nyomtatni semmit, mert előrelátó voltam délelőtt, hurrá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai