LizaGazdija

Elindultam az oviba úgy, hogy kettővel korábbi vonattal érjek Meidlingba, hátha akkor tényleg ott leszek negyedkor a célban. Erre a kettővel korábbi vonat lesátorozik a Haupton, ahol felszálltam, és még később indul el, mint amivel egyébként járok. Így lehet, hogy azt az S-Bahnt is lekésem, amire át szoktam szállni Meidlingban. Precizitás, Ausztria a neved*. Ui.: Ééés lekéstem. Így negyed helyett 3/4 körül leszek ott. Nem vagyok mérges, és nagyon szeretem az ÖBB-t meg a VOR-t, egyiket jobban, mint a másikat. *Nagyon ritka az a vonat ill. S-Bahn, amelyik nem késik semennyit.

Tomi tegnap felmondott, így november 7. és 12. között valamikor már meg is érkezik Bécsbe, a közös szobánkba. Én most úgy örülök! A húga, Timi már holnap reggel bejön, neki ma volt az utolsó munkanapja. Ha minden jól megy és úgy alakul, akkor két hét múlva megyünk Tomi családjához, és bemutat. A húgait már mind ismerem, de még van két öccse, egy anyukája meg egy apukája, és hát a húgai többségét eddig csak egyszer láttam. Úgyhogy már most izgulok. Tiramisut fogok vinni, ez már szinte biztos, már csak az a kérdés, sikerül-e beszerezni minden alapanyagot meg egy jó edényt, amiben el tudom készíteni. Miután visszaértem Bécsbe, azonnal nekiláttam a csomagolásnak, és csakhamar az a benyomásom támadt, hogy a világ összes bőröndje sem lesz elég ahhoz, hogy én innen el bírjak költözni. De azért nem nagyon izgulok, legalábbis próbálok, mert Tomi holnap hoz egy akkora bőröndöt, ami az én óriásimnál is másfélszer nagyobb, plusz ha tényleg nem fér be minden cókmókom egy körben, akkor legfeljeb...

Számomra ma volt, legalábbis a temetőket látogatós értelemben. (Mert azért gyertyát persze gyújtok majd 1-jén, már az új szobában.) Anyuval és apuval voltunk Tatánál, aztán Papánál és Nagyinál, végül Jenő papánál is. (Igen, én három nagypapáról indultam, aztán mégis volt 14 olyan év, amikor nagypapám már nem volt, a nagymamák létszáma viszont még teljes volt, azaz két fő.) Idén már többször meglepődtem azon, hogy Nagyi és Mama már négy éve meghalt, de az igazi döbbenet ma, a temetőben ért: Tata 18 éve halt meg, Papa 22, és Jenő papa is 14 éve. Amikor kiszámoltam Tatánál a 18 évet, végig kellett gondolnom, az egyáltalán lehet-e, hány éves voltam én 18 éve, és az a durva, hogy lehet, mert 18 éve 11 éves voltam, és akkor is annyi, amikor Tata elment. Azért ez valahol hátborzongató. Amúgy meg, bármilyen hülyén hangzik is, szeretek a temetőben sétálni. Csend van, nyugalom, és gyönyörűek a sírok, különösen a régebbiek. Az persze szomorú, amikor látom, hogy milyen sokat nem gondoz senki, de...

Egy ismerősöm kitette a Halloweenmentes övezet táblát a Facebookra. Indoklás: az a sátánisták és okkultisták kedvelt ünnepe, ő pedig keresztény. Később kifejtette, nem érti, hogyan juthat valakinek eszébe koporsó alakú süteményt sütni, vagy zombira festeni a gyerekét. Szerintem meg lehet, hogy ilyen esetben érdemes lenne utánanézni az ünnep gyökereinek, hamar kiderülne, mennyi köze van a sátánizmushoz (semennyi.) Ettől még nem kötelező szeretni, sem ünnepelni, a mi kultúránkban valóban idegen, de azért ne mondjunk már hülyeségeket, ha lehet. (Szerintem mellesleg nagyon jó ünnep, én nagyon szeretem.) Mindeközben: No hablo mientras como. No hablo porque como. Összetett mondatokat is tanít már a Duolingo. Nem beszélek, miközben eszem. Nem beszélek, mert eszem. Meghallgattam néhány számot a Floricientából, ami idén már 11 éves, és nagyon szerettem annak idején, és tökre örültem, amikor foszlányokat megértettem belőle, pl. hogyaszongya "basta de falsas promesas, un día eres si, otro ...

Külön írok SMS-t, hogy jön Tomi tegnap este, majd pénteken megy, és ugyanúgy kijön nyitott köntösben, alatta nuku ruhában a konyhába. Kész, feladom. És már csak két napot leszek a lakásban, kedden meg költözöm, végre. Amúgy ma már azt is kitalálta, hogy ne is 2-án költözzek, hanem már hétfőn, de mondtam, hogy az sajnos nem megy. Remélem, a másik helyen szimpatikusabb emberek lesznek, vagy legalább ritkábban lesz interakció.

Az azért külön szép, amikor a Waldorf nem veszi fel leszbikus szülők gyerekét, mondván, gúnyolnák őt az osztálytársai, ők meg nem fognak tudni segíteni. Nem egy akármilyen iskola, hanem a Waldorf. Azért ez pl. errefelé mintha jobban működne - itt az ovis faliújságra, amelyen az oviba járó gyerekek teljes családjáról szerepel kép, simán kikerül a kislány a két anyukájával, és sosem láttam/hallottam, hogy beszóltak volna neki miatta, viszont ő a csoport egyik legnépszerűbb tagja. Ez amúgy egy mezei, kisvárosi ovi.

Elég jól telt a nap, csak nagyon gyorsan, az volt a baj. Meg tök fura, hogy holnap megint dolgozni kell. Fél 10 után keltem, miután kb. 10 órát aludtam. Kényelmesen összekészülődtem, és elmentem a MAK-ba, ami az Iparművészeti Múzeum helyi kiadása, és megnéztem az összes kiállítást. Már maga az épület is gyönyörű, úgyhogy mindenképp érdemes volt bemenni. A nagyon modern művészetet továbbra sem tudom értékelni, rossz érzéseket kelt bennem, és mindig felidéződik a "Picasso és barátai" kiállítás, ahol is az egyik műalkotás egy fehér vászon közepére húzott kék csík volt (átlóban), amely a "Behatárolt tér" címet kapta, és ugye bekerült egy múzeumba. Mint művészet. Fú, de ki voltam akadva akkor. Na, szóval nekem az önmagában nem művészet, hogy valaki összegyűjt baromi sok széket, egymás mellé teszi, és odabiggyeszt egy idézetet arról, hogy a szék ne csak kényelmes, hanem stílusos is legyen. Viszont a rokokó, a barokk, a porcelánkiállítás, a japán erotikus kiállítás mind ...

Múltkor bekopogott a nő, és közölte, hogy estére sajnos le kell kapcsolnia a fűtést, mert nagyon drága a gáz, és hát nagyon sajnálja, de ez van. Már akkor felmerült bennem a kérdés, vajon miért akkor kapcsolja le a fűtést, amikor én itthon vagyok, kapcsoljuk le inkább nappalra, akkor én úgysem vagyok itt. Az, hogy ő akkor itthon van, és fázna, legyen az ő baja. (Ez irónia akart lenni, csak írásban nem biztos, hogy átjön.) Aztán a mai napon végig jéghideg volt a radiátor, ahányszor itthon voltam (kora reggel, délelőtt fél órát, majd 7-től mostanáig). De most hazaérkezett, és azonnal bekapcsolta a fűtést. Tehát ha ő reggel 7-től este negyed 12-ig nincs itt, akkor a lakásban reggel 7-től este negyed 12-ig kva hideg lesz. Ja, hogy én amúgy minimum fél 6-tól általában itthon vagyok, és fázom ebben a combos 16-17 fokban? Hát, az legyen az én bajom. Tanulságok: 1. Másodrendű lakótárs vagyok. 2. Nem normális dolog ez, én mondom. De! Jövő héten ilyenkor már az új helyen alszom, ahol tut...

Lett elég lingotom arra, hogy plusz modult vegyek, és én a szólás-mondásokat választottam. Hát, nem mondom, hogy egyet is fel tudok idézni spanyolul, de az egyiknek emlékszem a szó szerinti fordítására - csukott szájba nem repül be a légy. Ez milyen jó! Sokkal humorosabb, mint a hallgatni arany. Amúgy tudok már mondani mindenféléket. Pl. el gato bebe la leche (a macska issza a tejet), el perro come la gata (a kutya eszi a macskát - haha), yo leo el diario (olvasom az újságot), escribo una carta (írok egy levelet). Lehet, hogy kellene nekem legalább egy szótárfüzet, amibe felírom az okosságokat, mert rengeteg a szó a Duolingón, és csak kb. felét-kétharmadát bírom megjegyezni nyomkodással. Aztán ahogy egyre több lesz a téma, majd már annyit sem.

Arra jöttem rá, hogy a Más que nada azt jelenti, több a semminél. Jó lesz ez, csak legyek kitartó. Holnap itt nemzeti ünnep lesz, ennek okán munkaszüneti nap, fú, nagyon örülök. Lesz kismillió izgalmas program a városban, de úgy döntöttem, nem kell túlzsúfolni a napot, inkább érdemes lenne pihenni. Így aztán alszom vagy fél 10-ig, kényelmesen összeszedem magam, aztán bemegyek a városba, megnézek _egy_ ingyenes kiállítást a rengetegből, aztán megnézem a Heldenplatzra kihelyezett mindenfélét, aztán keresek ebédet, és visszajövök. A délutánt majd felhasználom, ahogy épp kedvem lesz, de legjobb lenne sokat haladni a fordítás letisztázásával, aztán sokat olvasni csak úgy, plusz esetleg megnézni egy filmet, mondjuk a Zootopiát.

sokkal jobban tetszik. Itt valahogy családiasabb a légkör, úgy érzem, minden gyerekkel egyformán foglalkoznak, mindenkit egyformán szeretnek. A sérült kisfiú integrációja nem úgy történik, hogy játszik magában egy sarokban, hanem mindenben részt vesz, és mindenki nagyon szereti, pl. amikor betegségből jött vissza, körülállták a gyerekek, és vidáman skandálták a nevét. Ma reggel meg zokogott az egyik pici lány amiatt, hogy neki oviba kellett jönni, mire az egyik társa megölelgette, a másik meg bevonta a kreatívkodásba. És senki sem szólt rájuk, hogy ne menjenek oda hozzá, hagyják, hadd bőgjön. Itt jobb lehet ovisnak lenni, mint a nagy oviban.

Van lakhatásunk. Illetve még nem 100%, de 95. Holnap viszem a foglalót. Egyelőre nem lesz saját kis lakásunk, de vannak telefonszámaim és stratégiáim, amikkel később még lehet. De egy hét már nagyon kevés, ebből hétvégén nem is szeretnék itt lenni, mert jó lenne hazamenni, és olyan szintű stresszt jelentett már számomra ez a bizonytalanság, hogy képtelen voltam bármi másra gondolni a lakáskeresésen kívül, és hát az állandó gyomorgörcs sem volt nagyon kellemes. Egy hostelszerűségbe megyünk, tíz szoba van, két vécé, két fürdő. Nem félek tőle, hogy imádni fogjuk, de a lényeg, hogy együtt leszünk, és lesz időnk normális helyet keresni. A szoba nem lesz olcsó, de egy főre lebontva drága sem, és nincs kaució, sem provízió, viszont csak öt nappal előre kell szólni, ha elmegyünk. Így időt nyerhetünk a keresésre, és megvárhatjuk, hogy Tomi is tényleg megérkezzen Bécsbe, és ne én próbáljam eldönteni, hogy mi az, ami mindkettőnknek megfelel. Befizettem az aerial silket. Ha megérkezik a visszaig...

Megnéztem két lakást tegnap. Az egyik 28 nm, a konyha egy ún. "Kochnische", ami azt jelenti, egy lyuk, amibe belépsz, és véget is értek a mozgási lehetőségeid. Ez nem lenne akkora gond, csak hát nincs sütő, és az gáz. Ezt meg lehetne oldani egy 20-50 eurós elektromos minisütővel, szóval még rágódunk a kérdésen. A másik 44 nm, gyönyörű, ráadásul nagyon jó helyen is van, mindkettőnknek 15 perc a munkahelytől (Tominak még nincs munkahelye, de ahová megy próbanapra, attól számítottuk a távolságot). Oda viszont egyrészt elég sok pénzt kellene leadni nyitásnak, másrészt a jelenlegi lakó kikerülte a kérdést, hogy miért költöznek el. Csak annyi derült ki, hogy a házon belül költöznek egy pontosan ugyanekkora lakásba. Ez azt jelenti számomra, hogy ezzel a lakással valami gáz van. Lehet, hogy nem jönnek ki a szomszédokkal, de az is lehet, hogy füllentett, amikor azt állította, az építkezés, amire az ablak néz, nem zavaró, mert olyan jól hangszigetelnek az ablakok, hogy nem hallatszik...

Egyre jobban nyomaszt, hogy a végén mehetünk a híd alá. Egyelőre semmi eredmény, pedig nagyon keresek. Kedden megnéztem egy lakást, utána írtam, hogy érdekel, válasz nuku. Ma megnéztem volna két szobát, de az egyikbe inkább majd csak hétfőn lehet menni, a másikból meg nem írtak vissza, amikor reggel rákérdeztem még egyszer, mehetek-e, és hát annyi felesleges időm-energiám nincs, hogy potyára átutazzam a várost. Ezen kívül még elég sok csalót sikerült találni, tele velük a bakancsom most már, egyszerűen nincs kedvem átverekedni magam rajtuk, elég nehéz a lakáskeresés nélkülük is. Szóval ja, aggódom. Még 11 napom van találni valamit. Kint meg már hideg van, és igazából ennyi cuccal akkor sem mehetnék a híd alá, ha meleg lenne.

Azzal ünnepeltem meg azt, hogy a könyv végére értem este, hogy ma a reggeli, skype-os óra után még visszafeküdtem egy órára (és két és negyed óra lett belőle, de hát így megy ez). Nagyon furát álmodtam. Azt hiszem, időutazó voltam, másokkal együtt érkeztünk a jövőbe. Nagy darabokra vágott puzzle-t kellett kirakni, és ha az sikerült, akkor láttuk, mi is történik a jövőben - minden bizonnyal agyamra ment az a rengeteg puzzle, amit az elmúlt hónapban raktam ki az ovisokkal. Ha valaki nem volt rajta a kirakott képen, akkor attól kellett tartani, hogy meghalt, és szörnyű volt nekem ez a stressz, hogy vajon mind élünk-e a jövőben. Az egyik puzzle-t, ami egy kocsi belsejét és az utasokat ábrázolta, egyedül raktam, négy darab volt a kezemben, ebből kettő ráadásul ugyanolyan formájú. Próbáltam valahogy beszorítani őket a keretbe, de az egyik mindig kilógott, mire az egyik utazótársam azt mondta: "Te, lehet, hogy az Anna már meghalt, és akkor ő azért nem fér rá a képre." Ez olyan ije...

Ez az új könyv címe (szinte), és most értem az utolsó oldal aljára. Juhú! Holnap és pénteken nem fogok foglalkozni vele, de hétvégén elkezdem az újraolvasást, és reményeim szerint legkésőbb Halloweenre meg is leszek vele, ami azt jelenti, hogy jóval előbb le tudom adni, mint ahogy a határidőm lenne. Annyira jó ez a könyv, remélem, az olvasók is szeretni fogják.

1. Megrendeltem a kettlebell golyómat, és legközelebb, amikor hazamegyek, át is veszem a lakástól kb. 200 méterre. Ráadásul találtam Jillian Michaels-videót, amihez lehet használni kettlebellt is, ami külön öröm. 2. Jelentkeztem aerial silkre. Még nem fizettem be, jövő hétfőig kell, addig még kicsit gondolkodom, tényleg akarom-e. Illetve az biztos, hogy akarom, csak ha előre kell kifizetni egy csomó alkalmat, mindig attól tartok, hátha közbejön valami. De azért remélem, arra fogok jutni, hogy vállalom ezt a kockázatot. A tanfolyam csak január második hetében indul, de nagyon izgatottan fogom várni. De jó lesz újra mozogni, alig várom!

Ma az egyik óvónő egyszer csak felpattant, és közölte, hogy neki ez már túl sok, megy a tornaterembe lemozgatni a gyerekeket, mert elviselhetetlenek. Az volt a durva, hogy az én érzékelésem szerint konkrétan semmi sem történt, ami indokolta volna, hogy kiboruljon. Később büntetésbe helyezte az egyik 3 éves kisfiút (kivette a többiek közül, és a terem másik végébe ültette, ahol én is ültem), mert a gyerek amúgy tényleg égetnivalóan rossz, és képtelen szót fogadni. Szegénykém nagyon vissza akart menni a többiekhez, ő is akart játszani, de hát nem engedtem el, mindig mondtam, hogy üljön vissza, mert úgy gondoltam, az óvónő mondhatja neki, hogy mehet. Az egyik ilyen után mondtam neki, ne szomorkodjon, majd ha kicsit nagyobb lesz, tud majd utasításokat követni, tudja azt csinálni, amit mond az óvónő, és akkor majd mindig játszhat a többiekkel. Ezt németül mondtam neki, és annyira aranyos volt, mert nézett rám, és nagy komolyan bólogatott :D Két hete az volt a projekt az egyik csoportban, ...

Addig gyötrődtem azon, menjek-e kirándulni az Alfatoursszal hétvégén, hogy betelt a program, és már nem lehet jelentkezni. Meh. Ezért aztán most megnéztem, Taferl közelében milyen hosszabb túraútvonal van, találtam is egy 8,5 km-eset, és el is fogok rá menni szombaton. Vagy vasárnap, ezt még kitalálom. És kicsit szomorú vagyok, mert nagyon szeretem az Alfatourst meg a kirándulásaikat, és még sosem voltam a Kócs-hegységben. Meg vettem új bakancsot is ahelyett, ami kb. 10 éve minden túrán rommá töri a lábamat, de valahogy eddig nem volt érkezésem a lecserélésére. Persze nem mintha panaszkodni akarnék, az a bakancs Taferlben is szuper lesz, és utána is bakancs marad, szóval nem volt kár megvenni. Na, sebaj, ezt az Alfatours-túrát most buktam, cserébe mindenképp megyek valamelyik hótalpas túrájukra jövő év elején.

Gyakran hasonlítják hozzá a Jóbarátokat, a regényben, amit éppen fordítok, szintén utalnak rá, ráadásul a Blossom végére értem*, úgyhogy új sorozat kellett, ennek örömére most már a Seinfeldig is eljutottam. Csak az első részt néztem meg, de az mindjárt nagyon tetszett. Normális humor, normális szereplők (eddig legalábbis), mindenki szépen, lassan, artikuláltan beszél. A suliban a kollégák a Mind your language-re esküsznek, és én is megnéztem már belőle három részt a csoporttal, de egyszerűen feszengek, amikor nézzük, mert annyira brutálisan rasszista. Igaz, a harmadik epizódban már szintet lépett a sorozat, egy egész részen át tudta sértegetni a molett nőket, ami szintén nagyon gáz. No de most, hogy rátaláltam a Seinfeldre, ezt fogjuk nézni. Remélem, a csoport is vevő lesz rá, meg azt is, hogy az első évadnak mind az öt része normális és nézhető, tekintve, hogy még öt hetünk van hátra, és heti egyszer filmezünk. *Csak öt évad készült belőle, de annyi pont elég is volt. Az első háro...

A Fővárosi Nagycirkusz új ötlettel állt elő, olyan előadást álmodott meg és állított porondra, amely egy történetet mesél el, nevezetesen a Lúdas Matyit. Most már öt éve minden műsorukat megnézem legalább egyszer, ezt sem lehetett kihagyni. Pedig érdemes lett volna. Ez ugyanis most nem sikerült, nem volt jó. Ha valamelyik színházban adják elő, kihangsúlyozva, hogy gyerekelőadás, akkor nem lett volna gondom vele. De, lett volna, de jóval kevesebb. Ez így viszont nagyon nem tetszett. Eddig egyszer fordult elő, hogy úgy jöttem ki a műsor végén a Cirkuszból, hogy hát, ez most kicsit gyenge volt, remélem, a következő jobb lesz. Olyan viszont még sosem esett meg, hogy konkrétan kiakadjak. Most már erre is van példa. A történetmesélés olyannyira túlsúlyban volt az előadásban, hogy konkrétan kb. öt cirkuszi szám fért bele a két órába, ebből egy volt a ludakat játszó légtornászok száma, a többi zsonglőrködés. Egy csomó cél nélküli elem is belefért sajnos a műsorba, például nem értettem, mi ...

És azt fedeztem fel (pontosabban Blanka fedezte fel előbb), hogy apu befűtött. Boldogság! Meleg van. 21 fok, és meleg kezem-lábam, végre. Köszönöm!

Tegnap, amikor épp feküdtem volna le, közölte a mobilom, hogy akkor ő mostantól fogva nem látja a magyar SIM-et. Késő volt, aludni akartam, nem volt kedvem ezzel foglalkozni, meg úgy voltam vele, az osztrák SIM-et még érzékeli, az a lényeg. Reggel felkeltem, feltúrtam a netet megoldási javaslatok után, mindent kipróbáltam, a problémás SIM-et többször kivettem-visszaraktam, semmi sem működött. Eléggé bosszantott, hogy egy éven belül már másodszor játssza ezt el, de nem tudtam mit tenni, gondoltam, majd otthon elviszem szervizbe, és nem örültem a kilátásnak, hogy minimum két hétig nem lesz rendes mobilom, csak a régi okos, ami olyan lassú, hogy az sírnivaló. (Nem tehet róla szegény, megöregedett. Két-három évig szépen működött, csak utána ment át csigába, szavam nem lehet.) Este aztán eszembe jutott, hogy kicserélem a két kártyát, és meglátjuk, akkor mi történik. Hát, akkor az történt, hogy mindkettő működött. Igaz, megbolondult az óra, és nem ment a net sem. Aztán visszacseréltem őket, ...

A kis oviban az óvónők csináltak egy tök jó őszi bingót a gyerekeknek. Talán 24 képből áll a tábla, van hozzá persze 24 nagy kép, csupa őszi dolog (gesztenye, alma, körte, lehullott falevelek, sün, tök, stb.), és lefűrészelt fadarabkák szolgálnak arra, hogy az ember letakarja velük az éppen felfordított nagy kép kis változatát. Ha összejön négy fadarabka vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan, akkor van bingó. Most azt játszottuk, hogy átvettük a szavakat angolul, és angolul kellett megnevezni a nagy képet ahhoz, hogy le lehessen takarni a táblácskán. Eleinte négy gyerek játszott, aztán három megunta, a negyedik viszont még szeretett volna játszani, úgyhogy beszálltam, és nemsokára csatlakozott hozzánk a speciális nevelési igényű csoporttárs is (testi és értelmi sérült). Ő eleinte még nem reagált, amikor felfordítottunk és megneveztünk egy képet, de én angolul magyaráztam neki, hogy ilyenkor tehet egy fadarabkát a saját kis képére, és oda is tettem neki. A negyedik képnél már magától ...

Úgy tűnik. Délelőtt és kora délután nyomokban fűtést tapasztaltam, ám ez este 6 körül elmúlt, és fél 7-re már teljesen hideg volt a radiátor. Az állapot jelenleg is tart. Ez lehet időszabályozó műve? Ha igen, akkor felmerül a kérdés, miért pont éjszaka jó hidegben lenni, miért nem inkább nappal. Nekem már csak azért is jobban tetszene, mert akkor itt sem vagyok. Sebaj, három hét. A következő lakásban meg fűteni fogunk, punktum. Most már abszolút úgy érzem, hogy az elmúlt években eleget fáztam (Máltán is brutál hideg volt télen, és ez a lakás is nagyon durva volt egészen júniusig), köszöntem szépen, elég volt.

Délután még volt fűtés, igaz, ezt csak akkor vettem észre, amikor odamentem a fűtőtesthez, addig lefagyott a derekam. Ez azt bizonyítja, hogy nagyon állat a szigetelés itt is, mint Máltán. De nem is ez a lényeg, merthogy délután legalább volt fűtés. Most nincs. Egyáltalán. Akárhogy tekerem a csapot a fűtőtesten. Van viszont kib. hideg. A leheletemet ugyan nem látom, de tetőtől talpig egy óriási jégcsap vagyok. Meg még elegem, na még az van. Már csak három hét. Addig meg kellene próbálni nem benyelni semmi kórságot, és utána remélhetőleg olyan helyen lakhatok, ahol nem luxus télen fűteni a kib. lakást.

Szerintem olyan szomorú, amikor valaki elmeséli, hogy a vonaton bunkó volt egy utastársa, és fontosnak érzi hozzátenni, hogy _fekete_ volt az illető, sőt ő félt is, amikor leült mellé a pasi. Nyilván akinek fehér a bőre, azzal nem esik meg, hogy pasi létére előbb száll le a vonatról, mint a mögötte várakozó nő, csak all the time. Az meg tényleg irritál, amikor valaki egy bőrszíntől fél. Szedjük már össze magunkat! Itt kicsit elmaradt az ősz. Vagy az is lehet, hogy nem maradt el, csak rég láttam már őszt, ezért nem ismerem fel. Mindenesetre két napja téli kabátban közlekedem, sőt ma kötött pulcsit vettem alá, és a nyakam még így is fázott, pedig a pulcsim garbónyakú, és sálat is hordok. A lakásban persze még nem fűtünk, mert állítólag rendetlenkedik a bojler, és nehogy valami legyen, úgyhogy majd akkor fűt be a lakótárs, ha visszajött külföldről szombaton. Ez azzal kecsegtet, hogy mire én visszajövök vasárnap este vagy hétfőn délelőtt, már kellemes idő fogad. Nem bánnám, jelenleg jégc...

Azért a három csoportból egynél ma sem tudta az óvónő, hogy mikorra megyek, ezért nem készültek rám, ezért nem tudtam angolt tartani, ezért csúnyán pillantásokat kaptam. Azt hiszem, ebben az oviban nem a gördülékeny kommunikáció a legnagyobb erősség.

Na, vajon kitaláljátok-e, volt-e ma variálás az oviban? Wait for it... Nyilván volt! Amikor kijöttem a harmadik csoporttól, láttam, hogy jött egy e-mailem a közvetítő cégtől. Azt írták, ennek a nagy ovinak a vezetőjével kicsit nehéz, és végül is addig sírt, hogy megígérték neki, hétfőn és kedden is 8-tól 11-ig leszek náluk, a másik oviban meg kedden 11-től délig. Ettől kicsit eldurrant az agyam, mert hatezerszer mondtam el, hogy nem tudok teleportálni, nincs kocsim, a busz tökre nem akkor jár, amikor nekem jó lenne, hanem negyed órával elcsúsztatni, egy szó mint száz, nem tudok 11-re átérni a másik oviba, ha az egyikből 11-kor indulok, mivel 20-25 perc gyaloglásra van egymástól a két hely. Gondoltam, megkérdezem már az óvodavezetőt is, hogy akkor most mi a fene van. Meg is mondta: beszélt a közvetítő céggel, és mostantól az lesz, hogy egyik héten hozzájuk megyek hétfőn-kedden 8-11-ig, a másik oviba nem, a másik héten meg a másik oviba megyek kedden 8-10-ig, szóval mindkét ovi...

Bementem a Tescóba, és ott rohanás nélkül (meg a fáradtságra való tekintettel összeszedetlenül és kifejezetten lassan), kényelmesen sétálgatva nézelődtem és vásároltam. Elmentem moziba, és megnéztem a Gólyákat magyarul. Rajtam kívül még egy apuka volt a teremben a kislányával, vicces volt. Aludtam. Péntekről szombatra 9, szombatról vasárnapra 8 órát. Órára keltem, de 9 meg 8 óránál ezt sem bántam. Péntekről szombatra a saját ágyamban aludtam. Vettem nadrágokat, nem is volt olyan szörnyen megterhelő vagy hosszú elfoglaltság, és vettem normális őszi cipőt is. Jó, az első két nap alatt félig megnyomorította a lábamat, de ezt minden cipő így kezdi. Részben talán azért, mert a jobb lábam nagyobb, mint a bal. Ez most már tuti. A családommal voltam. Szombaton ott voltak anyuéknál Katáék, és aztán hosszas gondolkodás meg tipródás után végül nem mentem haza este, hanem ott aludtam. Csak vasárnap 10-kor mentem be a városba.

Jó, hát idétlen, de azért aranyos mese, nem bánom, hogy megnéztem. Úgy éreztem, teljes kikapcsolódásra van szükségem, úgyhogy beültem a moziba animációs filmet nézni. Igazam is volt. Vannak benne jó kis poénok, akad némi helyzetkomikum, és a történet is szép. Azt külön értékeltem, hogy mindenféle családmodellt bemutattak, tehát az apa-anya-gyerek felálláson túl az egyedülálló anyát, a két apát, a két anyát is. Arra nem emlékszem, egyedülálló apa volt-e, de gondolom, volt, az lenne a logikus. Előzetes alább: