Lúdas Matyi - történetmesélő cirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz új ötlettel állt elő, olyan előadást álmodott meg és állított porondra, amely egy történetet mesél el, nevezetesen a Lúdas Matyit. Most már öt éve minden műsorukat megnézem legalább egyszer, ezt sem lehetett kihagyni.

Pedig érdemes lett volna. Ez ugyanis most nem sikerült, nem volt jó. Ha valamelyik színházban adják elő, kihangsúlyozva, hogy gyerekelőadás, akkor nem lett volna gondom vele. De, lett volna, de jóval kevesebb. Ez így viszont nagyon nem tetszett. Eddig egyszer fordult elő, hogy úgy jöttem ki a műsor végén a Cirkuszból, hogy hát, ez most kicsit gyenge volt, remélem, a következő jobb lesz. Olyan viszont még sosem esett meg, hogy konkrétan kiakadjak. Most már erre is van példa.

A történetmesélés olyannyira túlsúlyban volt az előadásban, hogy konkrétan kb. öt cirkuszi szám fért bele a két órába, ebből egy volt a ludakat játszó légtornászok száma, a többi zsonglőrködés. Egy csomó cél nélküli elem is belefért sajnos a műsorba, például nem értettem, mi szerepe volt nyomorult elefántnak, aki, szerencsétlen, még csak kunsztot sem csinált, egyszerűen álldogált a porondon jó tíz percet, aztán kivezették. Ma megvolt az első olyan kutyás szám is, amit nem tudtam élvezni, erről sem gondoltam volna, hogy létezik. Kistermetű kutya, kicsit frizbimániás, de lábat is előszeretettel csibészel (wtf?), és a szám középponti eleme, hogy a gazdi a frizbinél fogva felemeli őt, és pörgeti, meg a legdurvább, hogy nyolcasokat ír le vele a lábai körül/alatt. Ez mi? Ez nem vicces, nem aranyos, cserébe nem tesz jót az állat gerincének. Nem arról van szó, én is játszottam ilyet Lizának, amikor 8-10 évesen még viccesnek tűnt, hogy fel lehet emelni a labdájánál fogva, de aztán lejöttem róla, amikor rájöttem, hogy veszélyes. Meg aztán ez a cirkuszi kutya ezt napi kétszer adja elő egy hónapon keresztül, ami szintén nagyon kemény. De azt hiszem, akkor fogtam leginkább a fejem, amikor Matyi Döbrögi mellől elcsalogatta az őröket, mégpedig "jó illatú füvecskével", amitől elbódultak. Ez megint mi?

Jaj, nem volt jó :( Nagyon sajnálom, mert nagyon szeretem a Cirkuszt, de remélem, azt a tanulságot szűrik majd le az egy hónapig futó műsor után, hogy ez nem jött be, és nem erőltetik. Nagyon szeretnék továbbra is eljárni a Cirkuszba, de ha átmennek ebbe a nagyon fura valamibe, nem hiszem, hogy sokáig fogok.

Megjegyzések

  1. Eddig nem szívesen ábrándítottalak volna ki, de ha már szóba hoztad...a cirkusz az állatkínzás melegágya, az állatok sajnos nem jókedvükből szerepelnek, meg mert "játékosak". Vonatkozó hivatkozásokkal nem akarlak sokkolni, de könnyű őket megtalálni. Szóval bocs, de én személy szerint gyűlölöm a cirkuszt...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tudom, hogyan működik a cirkusz, tudom, hogy sok helyen kínozzák az állatokat. Pont ezért ma már nagyon kevés állatos szám van általában, Pesten az is többnyire kutyás, és a kutya egyértelműen élvezi a fellépést. Ezért akasztott ki, hogy elefánt is szerepel, ráadásul tényleg teljesen feleslegesen, meg az, hogy ilyen marhaságra tanították be azt az egy kutyát, akinek fontosabb szerep jutott. De a cirkusz maga nagyon jó dolog, nagyon szeretem az artistákat, legjobban a légtornászokat.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai