LizaGazdija

Az van, hogy nem nagyon szeretem a nyarat. Legalábbis ebben a nagyon meleg formájában. Ennél már csak az kellemetlenebb, hogy nagyon fáradt vagyok. Éjjel nagyon sokat aludtam, és délután még kétszer lefeküdtem. Az egyik alkalommal azt álmodtam, hogy beszél hozzám valaki, de olyan fáradt vagyok, hogy nem hatol el a tudatomig, mit mond, és beszélni is képtelen vagyok, mert abszolút nem forognak a kerekek, úgyhogy csak nézek rá. Remélem, valamikor kipihent is leszek.

Annyira hiányzik az edzés, és annyira jó mindig, amikor tudok menni.  Robin Schulz - Sugar Ma 6-kor keltem, és ebben a tanévben utoljára elmentem az ovikba. Az egyik helyen az utolsó csoporttól nem tudtam rendesen elköszönni, mert az utolsó pillanatban közölték, hogy ki kell vonulni az aulába, és még a bejelentettnél is 5-6 perccel korábban kivitték a gyerekeket. Ez kissé bosszantott, főleg úgy, hogy eleve elment 20-25 perc az időmből azzal, hogy pont reggel volt a szülinapi evészet a gyerekeknek, de hát nyilván senkit sem érdekel, hogy most akkor az angoltanár elköszön-e vagy sem, persze az angoltanáron kívül. A másik helyen aztán énekeltek nekem, mégpedig a barátságdalukat, ugyanis a barátjukká fogadtak ❤, sőt virágot is kaptam tőlük. Fél 1-re hazaértem, otthon kényelmesen megebédeltem egy jó Family Guy mellé, majd rohantam a buszhoz. 6-ra értem haza, illetve kicsit később, mert késtünk. A buszon a mellettem lévő dupla ülésen egy idős bácsi ült, aki végig telefonál...

Véget ért a sorozatom. Tegnap néztem meg az utolsó részét. Eddig halogattam, mert csak rosszat olvastam róla a neten, és féltem, hogy csalódás lesz. Hát, tényleg kicsit kurtán-furcsán zárták le a történetet, de legalább van lezárás, ráadásul happy end, szóval szavunk nem lehet. Nem lett volna érdemes további évadokon át húzni a sztorit, mert már az utolsó egy-kettő is elég izzadságszagú volt helyenként, például a legutolsó rész utolsóelőtti fordulata is béna volt szerintem. Jó ez így - összefoglalták pár képben, amit a továbbiakról tudni kell, és ennyi. Méltó búcsú volt.

Miután számtalanszor keltették már halálhírét, ma tényleg meghalt :( Nyugodjon békében!   Az egyik kedvenc jelenetem

Az ovisok többsége örült nekem, az órának, a sütinek meg az oklevélnek, mindössze egy gyerek nevezett vak tehénnek, tőle mondjuk visszavettem az oklevelét. 6 évesen olyan pofátlan, hogy azt egy durván kamaszodó 15 éves is megirigyelhetné. Aztán jött volna dörgölőzni. Na persze. No de. A többiekkel énekeltünk, játszottunk, fújtunk buborékot, jó volt. Azért már várom a holnapot, szeretnék végre hazamenni. A britek szavazóit, akik összehozták a Brexitet, külön gratuláció illeti, amiért sikerült kiengedniük a szellemet a palackból. Nekik köszönhető, hogy nyíltan, az utcán, az iskolákban, a Tescóban, sőt névtelen levelekben találják be suttyó, IQ-nuku idegengyülölők a nem kevés külföldit, aki Nagy-Britanniában él, meg nyilván egy csomó britet is, akit első ránézésre nem annak látnak. (Amúgy hogy néz ki egy brit? Tök kíváncsi lennék, mi erre a válaszuk.) Érvük is van: "Ha egy kutya békák közé születik, akkor béka lesz?" Gratulálok, szerencsétlen hülyék. Marhára örülök, hogy nem é...

Megvolt az utolsó napom a hotelben. Végre! Olyan vidáman jöttem el, hogy csak na, csak úgy virult a fejem. Jó, azért kicsit elszomorodtam, amikor arra gondoltam, hogy most egy ideig nem fogunk együtt lakni Tomival, de mindketten tudjuk, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor mostantól többet lehetünk együtt, mint eddig. És csak 8 hét az egész. Jó, Tomi szabadságával együtt 9. Az üvöltözések többségéből kimaradtam szerencsére, csak egy emelt hangon folytatott beszélgetésnél voltam ott. Van abban a csapatban minden, csak együttműködés és kollegialitás nincs. Most a héten az volt a sláger, hogy X (aki régi csapattag) megvádolta Y-t (aki új) azzal, hogy ellopta egy szobából a borravalót, mire Y azzal vágott vissza, hogy ő nem lopott, de igazából mindenki más lop. (Én nem, engem kedvel.) Ez annyira fárasztó, és annyira legalja, hogy arra szavak sincsenek. És egyáltalán nem érdekel, kicsit sem, nem is igazán tudtam mit reagálni, amikor a két fél egymástól függetlenül elújságolta a történteket vagy...

A napom iszonyú unalmas volt, de vigasztal, hogy holnap megyek utoljára a szállodába, és már csak 22 fok lesz, vagyis nem fogok a szokásosnál háromszor jobban izzadni. Este sütök az ovisoknak, hétfőn és kedden még ovizom, hétfő délutántól kedd reggelig Tomival leszek <3, aztán kedden délután megyek haza, és azt hiszem, csak hétfőn utazom vissza Bécsbe. Annyira várom a hazamenetelt, mint télen a karácsonyt. Másfél hónapja nem voltam otthon, az nekem azért durván sok, nem vagyok hozzászokva, és nem is szeretném megszokni. Annyira jó lesz, hogy mostantól megint működni fog a kéthetente egy hétvége otthon, amit tökre szerettem. Egyébként nagyrészt a Brexit töltötte ki a gondolataimat még ma is, teljesen le vagyok döbbenve továbbra is, és eléggé rémisztő, hogy nem lehet pontosan tudni, mi jön ezután. No de. A címben is meg régebben is ígértem, hogy majd lesznek képek a barangolásainkról, úgyhogy akkor most mutatok is néhányat az elmúlt kb. egy hónapból.   Egy alkalommal, amiko...

Kedden, amikor visszajöttem, Tomi egy csokor rózsával várt. Csak úgy. Később a kocsiból még elővarázsolt egy cserepes növényt is, szintén csak úgy (meg mert az árvácskám valamiért meghalt, és ettől tök szomorú lettem, mert nagyon vigyáztam rá, és mégis). Azért az nagyon jó érzés, hogy ennyire szeret :) Voltunk a közös szabadnapunkon Spitz an der Donauban, megnéztük a Hinterhaus nevű vár romját, ami gyönyörű, és ahonnan a kilátás is gyönyörű, ittunk (jeges) kávét, voltunk futni (megtaláltuk azt az ösvényt, amit én múltkor nem, és tök jó az útvonal, igaz, csak 3,5 km, de van benne szint bőven). Csütörtöktől szabadságon van, ma hazautazott, mert építkezni szeretne, na meg a családjával lenni. Csak jövő pénteken kell legközelebb dolgoznia, de hétfőn eljön hozzám Bécsbe, hogy együtt lehessünk. Jó nekem.

Győzött a hülyeség, gratulálok.  Ezt egész Európa együtt fogja megszívni a britekkel, biztos jó lesz. Azért az biztató, hogy nincs olyan brit ismerősöm, aki az elszakadásra szavazott volna, és mindegyikük teljes sokkban van, hogy úristen, ez nem lehet. Nagyot néznek majd a kedves elszakadáspárti szavazók, ha nem lesz olyan könnyű külföldre menni dolgozni, merthogy nem kevés brit él EU-s államokban, például az én összes brit ismerősöm (kb. 20 fő) egyike sem otthon él. Ami viszont nem lep meg, az az, hogy a jó Donald Trump üdvözli a döntést, ujjong, és buksisimit küld Nagy-Britanniának. Amennyi esze van, tőle nem nagyon lehetett mást várni. Arra kíváncsi leszek, lesz-e második népszavazás (az aláírásokat már gyűjtik hozzá), arra is, vajon kilép-e most Skócia, hogy aztán önálló országként belépjen az EU-ba, illetve arra is, mit mutat majd a gyakorlat, mi lesz azokkal az EU-állampolgárokkal, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, illetve mi lesz azzal, aki még csak ezután menne ki....

Mert miért ne. - A szobalányok között minden nap van üvöltés most már négy-öt napja, mert a két új hölgy nem jól tűri, hogy az egyik régi úgy beszél velük, mint a ronggyal. Igaz, nekem már csak három nap, ezért minden mindegy, de az üvöltözést rosszul tűröm, úgyhogy kicsit izgulok. Remélem, ezután is akkor lesz, amikor én máshol vagyok. (Már Máltán is az volt a dolgok rendje, hogy a főnököm akkor üvöltött az enyhén autista, utasításokat nehezen követő kolléganőmmel, amikor én szabadnapos voltam. Sőt már az egyetemen is akkor üvöltött egyszer az az oktató, akit talán legjobban utáltam, amikor pont nem mentem be az órájára.) - Teljesen jól megszoktuk Tomival, hogy együtt alszunk minden nap, és fura lesz külön lenni. Persze csak 8 hét, és tekintve, hogy az előző 6 huss, egy szempillantás alatt elrohant, mindjárt itt a szeptember, amikor megint együtt lakunk, csak ezúttal normálisan. - Huss, eltelt a június úgy, hogy észre sem vettem. Nincs nyári hangulatom, nem csináltam még semmi nyá...

nem vagyok magyar. Tökre zavar, hogy ezt időnként csak a fejemhez vágja valaki, még akkor is, ha nem közvetlenül nekem címzik, és sosem ismerőseim. Elköltöztem külföldre, nem vagyok magyar. Gond van azzal is, hová teszem/tenném azt a bizonyos ikszet, már csak ezért sem vagyok magyar. Most meg nem nézem az EB-t, mert nem szeretem a focit, és nem érdekel, erre most megint nem vagyok magyar, mert aki nem nézi a magyar meccseket, és nem énekli közben a Himnuszt, és nem szurkol teli torokból, az nem magyar. Hogyaszongya, "lájkolja ezt a posztot mindenki, aki magyar!", és tartozik hozzá egy kép a válogatottról. Ilyenből az elmúlt héten legalább hat, és ezt úgy, hogy nincs is időm Facebookot nyomkodni, tehát a hírfolyamom 90%-át nem is látom. Pedig én örülök, hogy ilyen jól áll a csapat, illetve mondjuk úgy, hogy kellemes meglepetés számomra, de nekem elég annyi ebből a történetből, hogy a Facebookon elolvasom, mi lett a meccs vége. Vajon lesz majd olyan is, amikor nem akarják más...

Összehoztam ma azt a négy magyar interjút, ami még hiányzott, és ezzel befejeztem telefonos pályafutásomat. Juhéj! Én úgy megkönnyebbültem, hogy többet nem kell menni, de tényleg. Az nem baj, ha van stressz, csak másmilyen jellegű legyen, ez nekem túl nyomasztó volt.

most kell nekik 19 darab magyar interjú, és nyilván én vagyok az egyetlen a csapatban, aki beszél magyarul. Nyilván nem sikerült megcsinálni a 19-et egy nap alatt, hiába tepertem, bár hozzáteszem, a 15 is személyes rekord*. Nyilván kénytelen leszek holnap is eljátszani ugyanazt a fejem nélkül, lóhalálában rohanást ovi-itthon-telefonálás útvonalon, mint ma, és holnap is csak úgy hirtelen magamba tömöm majd az ebédet, nem lesz nyugiban, lassan evés. Szurkoljatok nekem, hogy sikerüljön összekaparni valahogy 4 interjút, jó? Akkor a holnapi lehetne az utolsó munkanapom, és az iszonyú jó lenne, nem akarok már jövő hétfőn ezzel foglalkozni, le szeretném zárni ezt a munkát. Meh. Murphy, Murphy, ha egyszer a kezem közé kaplak... *Meg azt is hozzáteszem, hogy legjobban a kvótákat utálom. Legalább tíz olyan ember volt ma, aki beszélgetett volna velem, csak hát betelt a kvóta, elég ember volt már ilyen korcsoportból meg olyan irányítószámmal, ezért a második-harmadik kérdés után kivágta a pro...

Még májusban elhatároztam, hogy május végén kilépek a telefonálós munkából, amit aztán nem tettem, mert közben megnyugodtam. Most viszont az van, hogy tök fáradt vagyok, és bár valamiért két szabadnapot kaptam jövő hétre a hotelben, úgy érzem, nem bírom megcsinálni azt, hogy hétfőn és kedden is elmegyek telefonálni ovi után, mert akkor semmire, de semmire nem lesz időm, amíg Bécsben vagyok, és különben is, nekem ez a munka csak és kizárólag stresszt jelent. Úgyhogy most azon gondolkodom, megmondjam-e nekik már holnap a műszak kezdetekor, hogy szeretném, ha ez lehetne az utolsó napom náluk. Akkor kedden az ovi meg a Skype közt lenne legalább időm pihenni egy kicsit, meg esetleg vásárolni meg főzni. Amúgy ha nem holnap lépek ki, akkor kedden, mert jövő héten tutira nem telefonálok, hanem örülök neki, hogy vége a hotelnek, plusz kipihenem az utolsó ovis órákat, azután meg már kezdődik a nyelviskola, hála az égnek, és többet nem fog beleférni a telefonálás. Szóval most nem tudom, mi legyen...

Ez volt az eddigi legkeményebb napom a hotelben. Megcsináltam 15 szobát a terhes kolléganővel, aztán átküldtek a másik épületbe, ahol amúgy lenni szoktam - délután 3-kor a 31 elutazós, kétágyas szobából még volt 16. Merthogy esküvő volt tegnap, és szinte minden vendég késői checkoutot kért, úgyhogy délben még mindenki a szobájában volt, akkor tudott elkezdeni dolgozni a kolléganőm. Nem tudom, miért nem hívott át már az elején, de mindegy is, a lényeg, hogy délután 3-kor 16 szoba brutális, két okból kifolyólag: 1. rajtam kívül mindenkinek 3-kor jár le a munkaideje (nekem 4-kor), és 3-kor nagyon nagy katasztrófa esetén is már visszafelé tartunk a főépületbe, és 2. nekem el kellett érnem a fél 6-os vonatot, és hát a siker erősen valószínűtlennek tűnt 3-kor. Végül az lett, hogy a végén hatan csináltuk egy darabig, aztán engem elküldtek, hogy elérjem a buszt, ami levisz a vonathoz. Nem tudom, a többiek meddig voltak még ott azzal a kb. 7-8 szobával, ami 4-kor még hátra volt, de biztos, hogy...

Ennyi van hátra a hotelben. Ez a négy nap még azért egészen jövő vasárnapig elhúzódik, de akkor is csak négy nap, és ennek nagyon örülök. Már tökre unom. Holnap ráadásul feltehetőleg meg fogunk szakadni - abban a hotelszárnyban, ahol én lenni szoktam az egyik kolléganőmmel, 31 szoba van, és holnap ebből mind elutazós lesz, ráadásul mindegyik dupla. Egy élmény lesz :) Érdekes módon senki sem rágott be, amiért elmegyek, senki sem néz csúnyán, kivéve a tulajdonost. Őt nagyon sajnálom egyébként, és nem akarnék a helyében lenni, hogy folyton alkalmazottat kelljen vadászni ilyen-olyan állásokra, mert mindig mindenki felmond. A csapatunkba érkezett a héten két új nő, de mivel, mint kiderült, rajtam kívül egy másik magyar lány is felmondott, plusz egy harmadik kollegina hamarosan elmegy szülni, megint mínusz egy embernél jár a főnök. Az új nők kapcsán csodálatos megint a hangulat, mindenki utál mindenkit, mindenki fúj a másikra, és valamiért mindenki nekem mondja, hogy a másik milyen köcsög....

"A konyhába nem süt be a nap, csak a búbánat."

Képzeljétek, az történt, hogy tegnap aláírtam a szerződést a nyelviskolával, amelyik annyi sokféle igazolást kért hónapokon át. Július 5-én kezdek. Én most úgy örülök! Olyan jó belegondolni, hogy mindjárt azt csinálhatom, amit szeretek :) Tomi örül a sikernek, többször elmondta, hogy ez tök jó, és megdolgoztam érte, de azért csalódott, hogy elmegyek. De azt találtam ki, hogy minden második hétvégén jövök hozzá, és amikor nem, akkor hét közben egyik nap a suli után itt alszom, mert csak délután tanítok majd, szóval ráérek 11-12 körül Bécsbe érni. És ő is jöhet a szabadnapjai egy részén - a többin házat akar építeni otthon, de jövet-menet akkor is lehet egy-egy esténk. Az lesz a poén, hogy többet tudunk majd így együtt lenni, mint most, hogy itt vagyok. A szerződés aláírása után kivételesen nem is este jöttem vissza a faluba, hanem már délután, hogy felmondjak még időben. A főnököm viszont már nem volt a hotelben, úgyhogy végül kénytelen voltam neki e-mailt írni, amire viszont nem vá...

Nem tudom felfogni, hogy lehet valakit azért gyűlölni, mert homoszexuális (vagy ilyen vagy olyan vallású, vagy ilyen vagy olyan színű a bőre, satöbbi). Semmit nem tud az illetőről, soha életében nem is látta, csak annyi az infója, hogy homoszexuális, és akkor gyűlöli. De hogy meg is ölje... Tényleg érthetetlen számomra. Még csak látnia sem kellett ezeket az embereket, ha annyira zavarták őt, ugyanis egy homoszexuálisoknak szóló klubban buliztak. Egyébként biztos iszonyú lehet látni száz embert, amint táncolnak, tényleg rettenetes lenne. Elképesztő, milyen beteg elmék szaladgálnak szabadlábon. Mivel nem akarok erről az esetről túl sokat olvasni, csak címeket láttam, nem tudom, kiderült-e, mi volt ennek a rohadéknak a motivációja, úgy értem, "csak" a gyűlölet vezérelte, vagy azt gondolta esetleg, hogy Allah kedvére tesz ötven ember halomra lövöldözésével, de az vigasztal, hogy ha meggyőződésemtől eltérő módon mégis lenne menny és pokol, ez a gyökér garantáltan a pokolra jutna. ...

Szakmai sikert értem el vasárnap - az egyik kolléganő megdicsért, azt mondta, csak J. tudja olyan szépen felhúzni a lepedőt az ágyra, mint én, a többieké mind csúnya. Valahol azért tragikomikus ez.

Az egyik Diversity témájú tananyagban írják, hogy egy kutatás szerint Ausztriában az érettséginél magasabb iskolai végzettséggel rendelkező bevándorlók jelentős többsége a képzettségét messze alulmúló munkát végez, jellemzően fizikai munkát, jellemzően a vendéglátásban és az építőiparban. Ami ennél sokkal inkább szöget ütött a fejemben: ugyanezen kutatás szerint ezeknek az embereknek a nagy része soha nem lesz képes kitörni, sosem fog a képzettségének megfelelő munkát találni, beleragad a helyzetbe. Ez baromi ijesztő. Mindjárt az egyik szobalány jutott eszembe, aki HR menedzseri diplomával dolgozik a hotelben. Diploma után mindjárt kijött, mert otthon nem talált munkát, mivel mindenhol 2-5 év tapasztalatot kérnek, ami neki nincs, ezért úgy döntött, kicsit dolgozik egy hotelben. És itt van egy éve. Teljes zsákutca, mert a tartalékai ugyan nőnek (gondolom), de amíg itt van, nem lesz több a szakmai tapasztalata, viszont közben megy az idő, és minél idősebben lesz nulla év szakmai tapaszta...

Múlt hét óta nem fordítottam, és legalább szerdáig még nem is fogok. Lassan majd elkezdek aggódni emiatt, de egyelőre még bízom benne, hogy augusztus végére meglesz a könyv a csigatempó ellenére is. Végül is legfeljebb majd nem alszom. Na, jó, aludni tutira fogok, de tény, hogy eddig még mindig megoldottam valahogy, és bízom benne, hogy most is meg fogom. Nem lustaságból nem fordítok, még csak nem is azért, mert hullafáradt vagyok, hanem azért, mert elkezdtem egy tanfolyamot Gender & Diversity témában. Hála az égnek online végezhető, különben esélyem sem lenne megcsinálni jelen pillanatban. 410 oldal szövegből meg kb. 145 percnyi videóból áll a tananyag, és a végén be kell adni egy szöveget, amelyben leírom, hogyan tudom majd alkalmazni a későbbiekben az olvasottakat és látottakat. A kötelező anyag 43 oldalnyi szöveg, a többi csak ajánlott, de hát ha már csinálom, csináljam rendesen, ezért mindent elolvasok és megnézek. És nem is bánom, tök érdekes meg izgalmas. Jó, az kicsit erő...

még három nap hatkor kelés és munka van hátra, hát, nem vagyok lelkes. Igaz, szobalánykodni még csak negyedszer kellett a héten, de tele már a hócipőm. Unom, hogy sosincs elég lepedő meg törölköző, és utólag kell visszamenni a másik épületben lévő szobákba, aztán felhúzni a lepedőket, meg letenni a törölközőket, vagy ha nem ez van, akkor napi ötször kell átrohangálni a főépület mosókonyhájába, hátha van valami, de sosincs. Szerintem megérné felvenni valakit, aki csak a mosókonyhában dolgozik, egész nap mos meg vasal, és akkor lehet, hogy lenne mindenből elég. Azt is utálom, hogy kevesen vagyunk iszonyú sok szobára. Azt még jobban, hogy ma 22 elutazós szobát kellett megcsinálni, ebből 19 kétágyas volt. Az összes ágyat én vetettem, nyilván, az 41 darab összesen. A hátam beszakad, a vállam leesik, a csuklómat alig bírom megmozdítani, és rettenetesen utálok ágyat húzni. Biztos jobban viselném ezt most, ha nem lennék hullafáradt így hét nap munka után, és nem várna rám még három, ebből még ...

Mivel közös szabadnapunk az elmúlt szűk egy hónapban nem volt (de jövő csütörtökön lesz, csoda!), szűkös költségvetésből kell kihoznunk a legtöbbet. Általában a szobában beszélgetünk, illetve voltunk már sétálni, de szerettünk volna valami ennél komolyabb programot. Így aztán tegnap, amikor Tominak szabadnapja volt, én meg 4-kor végeztem, lóhalálában elrohantunk Artstettenbe, ami két falura van innen, hogy megnézzük a kastélyt. Én semmit sem tudtam a helyről, csak láttam egyszer a buszról, de a kiállításból kiderült, hogy ez bizony Ferenc Ferdinánd birtoka volt régen. Ennek megfelelően egy róla szóló kiállítást rendeztek be a kastélyban, aminek nagyon megörültem, mert semmit sem tudtam róla eddig azon kívül, hogy az ő meggyilkolása volt az első világháború közvetlen kiváltója. A kiállítás nagyon igényes, nagyon informatív, színes-szagos, logikusan felépített, egyszóval csodajó. 35 perccel zárás előtt érkeztünk meg, miközben másfél órát ajánlanak a megtekintésére számolni (nem tehettü...

Eddig is lehetett tudni, hogy profi anyukám van - nemcsak anyukaságban, hanem a szakmájában is, miszerint magyar szakos tanár. Ez utóbbi okán tegnap állami elismerésben részesült: megkapta a Németh László-díjat. Hogy az micsoda?  " Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek." Bizony ám. És így néz ki:   Az oktatási miniszter meg az államtitkár adja át a Vigadó Dísztermében. És most már anyunak is van ilyen*. Én nagyon büszke vagyok :) *A közönség díját jó 15-16 éve megkapta (meg valószínűleg korábban is, csak én erre emlékszem): az egyik osztálya egy olyan képet ajándékozott neki, amin egy tyúkanyó terelgeti a kiscsibéit, és a biztonság kedvéért, nehogy ne értse, miért kapja, elmondták neki, hogy a képen ő a tyúkanyó, ők meg a kiscsibék. (Anyu azért magától is kitalálta ezt. Én meg már akkor is tök büszke...

Már óvodás korban is megjelenik az egyik kedvenc munkahelyi jelenségem, amikor is több kollégának/főnöknek tök eltérő elvárásai vannak az emberrel szemben, és mind felháborodik, ha valaki nem úgy csinálja, ahogy ő várja, mert hiszen az az egy igazság. Készülnek a gyerekek az udvarra, mindegyiknél ott a naptej a kis tárolójában. A kicsiket az óvónénik kenik be, a nagyoknak csak nyomnak naptejet a tenyerükbe, de a többit a gyerekek intézetik. Egyik gyerek fogja a tenyerébe mért adagot, és rákeni a karjára. Első számú óvónéni rádörren, hogy ne már az egészet az egyik karjára, hanem úgy kell, hogy összedörzsöli a tenyerét, és utána ken mindkét karjára. Ezt látja és hallja egy másik gyerek, úgyhogy amikor a másik óvónéni naptejet nyom a tenyerébe, mindjárt összedörzsöli a tenyerét. Erre ez az óvónéni rádörren, hogy ne már a tenyerét kenegesse, hát azt nem éri a nap. Itt legyen okos az ember!

Hála a jó égnek ma nem azt a hosszú kérdőívet kellett csinálnom, ami még halál unalmas is, sőt nem is az újat, ami legalább ugyanolyan hosszú, és legalább ugyanolyan unalmas. Most megint van egy rövid, 5 perces, ami volt már régebben is, és ami szintén elég unalmas, de mivel csak 5 perc az egész, még pont kibírható. Személyes rekordot döntöttem, 11 emberrel sikerült interjút készíteni, és ma csak egy ember üvöltött a fülembe, de ő sem velem, hanem csak felizgatta magát a kérdőív kellős közepén azon, hogy a görögök, a törökök, a románok, a bolgárok, a spanyolok, a magyarok meg a még valakik milyen pofátlan módon pumpolják a gazdagabb országokat. Büszke voltam, mert a jelek szerint nem vette észre a kiejtésemen, hogy magyar vagyok. Ez az interjú mondjuk nem is 5 perc volt, hanem vagy 15, egy ponton már attól féltem, kénytelen leszek az irodában aludni. Ez a munka tök stresszes, nem szeretem. Stresszes, amikor rám csapkodják a telefont, stresszes, amikor megharagszanak, hogy telefonálni...

Amikor egy alig-ismerős megkeres, és elmeséli, hogy a nemrég született, kb. egy-két hónapos kisbabája még mindig kórházban van, és szívműtétre vár, és cumisüvegből meg szondán át tudják táplálni, de az orvosok és nővérek is azt mondják, hogy szépen fejlődik, úgyhogy nyilván nem lesz semmi baj... Nyilván támogatásra van szüksége, ezért osztja meg ezt velem, egy olyan emberrel, akit alig ismer, és én igyekszem is támogató lenni, biztatni, de azért szívesebben leledzenék továbbra is az édes tudatlanság állapotában. Jobb lenne nekem erről az egészről mit sem sejteni, ahogy eddig. Belegondolni sem szeretnék, milyen lehet a babának meg a családnak ez az egész. Rettenetes. Olyan jó lenne, ha nem lennének beteg gyerekek, hanem mindenki egészségesen születne.

Nagyon izgultunk Tomival, vajon jövő héten végre kapunk-e közös szabadnapot a hotelben. Nem kapunk - én egyáltalán nem. Ez azért poén, mert ugye azt ígérték, amikor idehívtak már májustól, hogy hétfőn és kedden mindig mehetek ovizni, plusz lesz egy szabadnapom minden héten, hogy ne dobjam fel a talpam. Na, hát nem lesz. Ez azt is jelenti, hogy a mai naptól számítva minimum 10 napot fogok szünet nélkül dolgozni, minimum tízszer egymás után fogok hajnali 6-kor kelni. Jó buli lesz, érzem. Tomi munkaidejével is játszanak, ahogy a csövön kifér, mondta is ma, hogy ő jövő héten beszél a főszakáccsal meg az én főnökömmel, hogy ugyan adjanak már nekünk közös szabadnapot így egy hónap után. De semmi gond, így is tudunk azért együtt lenni valamennyit, pl. minden éjjel együtt alszunk :D, meg ma levitt a fél 6-os vonathoz fél 5 után (én 4-kor végeztem, neki fél 6-ra kellett visszamennie dolgozni), és volt kerek 10 percünk arra, hogy beüljünk egy kávézóba egy kávéra ill. esetemben jeges kávéra. Kérd...

Fordítottam, tanítottam, mostam, kicsit költözködtem (az előző szobából áthurcoltam még pár dolgot ide), kitakarítottam az előző szobát, amennyire tudtam (nem találtam meg a porszívót, szóval a porszívózás még hátravan), futottam (megpróbáltam megkeresni azt a futóútvonalat, amit a hotel honlapja talált, de nem jártam sikerrel, talán majd legközelebb), és teljes négy órát Tomival voltam. Ennek felében aludt, mert teljesen ki van merülve szegény, a szeme alatt olyan árkok vannak, hogy hűha, és egyáltalán, ami nem is csoda, mert igen-igen sokat dolgozik, ráadásul idióta időbeosztásban. Megy az agyalás, hogy mi legyen, és csak egy dolog tűnik biztosnak: június 15-én felmondok, hogy június 30-án szabaduljak. A többit meglátjuk. Mindenesetre első dolgom lesz a Balaton-átúszás, úgy érzem, arra most nagyon nagy szükségem van. Nem bánnám, ha úgy alakulna, hogy most egy-két hónap Pest következik, de persze a céljaim szempontjából az lenne a legtutibb, ha összejönne az a nyelviskolai állás. Ak...

Elkezdődött az, amire nem számítottam. Pár napja mindenért én vagyok a hibás, azért is, amit más szúrt el. Nem tett törölközőt a szobákba a kolléganő? Hogy képzeltem, hogy nem tettem? (Igaz, még sosem engedtek bemenni a fürdőbe, de hát nyilván gondolatolvasással is foglalkozom, szóval tudhattam volna, hogy most már kötelező bemennem.) Nem zárta be az egyik szoba ajtaját a kolléganő? Mit képzelek, hogy nem zártam be? Ha onnan ellopnak valamit, azért engem vesznek elő! De... de... még sosem volt szabad bezárnom egy szobát sem, mert a kolléganő mindig megnézi az ágyakat. Válasz: ez maradós szoba, ezt nem nézi meg. Csak a konfliktuskerülés akadályozott meg abban, hogy ez legyen a reakcióm: "Hányszor voltál ott, amikor a kolléganővel dolgoztam? Ja, egyszer sem? Akkor miért hazudtolsz meg?" Úgy érzem magam, mint az óvodában, a legrosszabb fajta dedó ez. Tomi amúgy azon lepődött meg, hogy ez csak most kezdődött el, mindenesetre szerinte fél évig, esetleg egyig is eltart. Hahaaa! Azt...

Nem nagyon van kitartásom feltölteni őket ide is, sajnálom. 840-et kattintottam, ebből kb. 800 lett jó, és 75-öt válogattam ki. De mire az ide felszáguld, ráadásul nem tudom, hogyan lehetne mappaként berakni, és hát egy 75 kép hosszú bejegyzés azért vicc lenne... Lényeg a lényegben: ha érdekel titeket, miket láttunk, merre jártunk Blankával, akkor nézzetek el ide :) Megjegyzem, nem azért van az, hogy rólam akadnak képek, Blankáról meg egy sem, mert egy önző, beképzelt dög vagyok, hanem azért, mert Blanka nem szereti, ha fotózzák, én meg ezt (általában) tiszteletben tartom. A kendős képekről még annyit jegyeznék meg, hogy előző nap szép pirosra égett a mellkasom meg a karom (az egyik képen látható is, hogy csak úgy ropogok), úgyhogy másnap a magammal hurcolt, a farmerkabátomhoz hordott sálat szépen széthajtogattam, és azzal takartam magam, mert fájt a napsütés. Szerintem egész viccesen néztem ki vele. No de... Jó mulatást :)

És én nem szeretnék lemaradni róla. Ha itt maradok Taferlben, és kibírom szeptemberig (amire nulla esélyt látok), akkor lesz pénzem, viszont zsinórban a harmadik otthoni nyárból maradok ki. Tihanyi levendulafesztivál, tóúszások, Mesterségek Ünnepe, ismét pápá. (Jó, ez utóbbiról tavaly nem maradtam le, mert pont egy nappal előtte repültem haza Máltáról.) De nem is csak a nyárból való kimaradás rossz. Nekem kell a jó közérzethez, hogy elmehessek moziba, és megnézhessek filmeket. Általában nem sok olyan van egyszerre, ami érdekel, de most ott a Bazi nagy görög lagzi második része (az első részt hatalmas baráti társasággal néztük meg, anyuék barátaival és a gyerekeikkel, óriási élmény volt, ezért maradt fontos számomra maga a film is), az Alice Tükörországban, jön a Dory nyomában, a háziállatos animációs film... Tudom, nézzem meg ezeket apránként, amikor Bécsben vagyok, de én nem akarok németül filmet nézni. Hallok elég német karattyolást, kikapcsolódni magyarul vagy angolul szeretnék. N...