Brexit

Győzött a hülyeség, gratulálok.  Ezt egész Európa együtt fogja megszívni a britekkel, biztos jó lesz. Azért az biztató, hogy nincs olyan brit ismerősöm, aki az elszakadásra szavazott volna, és mindegyikük teljes sokkban van, hogy úristen, ez nem lehet. Nagyot néznek majd a kedves elszakadáspárti szavazók, ha nem lesz olyan könnyű külföldre menni dolgozni, merthogy nem kevés brit él EU-s államokban, például az én összes brit ismerősöm (kb. 20 fő) egyike sem otthon él. Ami viszont nem lep meg, az az, hogy a jó Donald Trump üdvözli a döntést, ujjong, és buksisimit küld Nagy-Britanniának. Amennyi esze van, tőle nem nagyon lehetett mást várni. Arra kíváncsi leszek, lesz-e második népszavazás (az aláírásokat már gyűjtik hozzá), arra is, vajon kilép-e most Skócia, hogy aztán önálló országként belépjen az EU-ba, illetve arra is, mit mutat majd a gyakorlat, mi lesz azokkal az EU-állampolgárokkal, akik Nagy-Britanniában élnek és dolgoznak, illetve mi lesz azzal, aki még csak ezután menne ki. Kicsit izgulok, lesz-e más is, aki a brit példán felbuzdulva úgy dönt, nem is kell neki az EU, aztán jól feltüzeli, majd megszavaztatja a kérdésről a népet. Mindenesetre egy Monty Python-szkeccsben érzem magam, és nagyon meg vagyok döbbenve.


https://www.facebook.com/Gelezine.Lape/photos/a.176275192522507.1073741837.168314936651866/625068990976456/?type=3&permPage=1

Megjegyzések

  1. Az én brit ismerőseim is teleírták ma a Facebook-ot "ezt a szégyent" illetve "nem hiszem el" és "what a mess"-jellegű kommentekkel. Az a baj, hogy akik ezt megszavazták, azok már nem akarnak külföldre menni dolgozni (HOW AGES VOTED
    (YouGov poll based on age groups:
    18-24: 75% Remain
    25-49: 56% Remain
    50-64: 44% Remain
    65+: 39% Remain).
    A Monty Python sem rossz, de nekem ilyenkor mindig ez a karikatura jut eszembe:
    http://wumo.com/wumo/2013/01/25

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a karikatúra is találó. Azt én is olvastam sok helyen, hogy nem a fiatalok szavaztak az EU-ból való kilépésre, és emiatt ki vannak akadva, hogy mások döntik el, az ő jövőjük hogyan alakuljon. Nagyon örülök neki, hogy nem vagyok brit, meg is ütne a guta a szavazás eredménye láttán, az tuti.

      Törlés
  2. Még majd minket is megüthet sajnos, elég nagy esélyt látok hasonló eredményre :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy a mi vezetőink nem kapnak vérszemet. Az nagyon-nagyon nagy baj lenne. Fú, ebbe inkább bele sem gondolok.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai