Hétfő

Az ovisok többsége örült nekem, az órának, a sütinek meg az oklevélnek, mindössze egy gyerek nevezett vak tehénnek, tőle mondjuk visszavettem az oklevelét. 6 évesen olyan pofátlan, hogy azt egy durván kamaszodó 15 éves is megirigyelhetné. Aztán jött volna dörgölőzni. Na persze. No de. A többiekkel énekeltünk, játszottunk, fújtunk buborékot, jó volt. Azért már várom a holnapot, szeretnék végre hazamenni.

A britek szavazóit, akik összehozták a Brexitet, külön gratuláció illeti, amiért sikerült kiengedniük a szellemet a palackból. Nekik köszönhető, hogy nyíltan, az utcán, az iskolákban, a Tescóban, sőt névtelen levelekben találják be suttyó, IQ-nuku idegengyülölők a nem kevés külföldit, aki Nagy-Britanniában él, meg nyilván egy csomó britet is, akit első ránézésre nem annak látnak. (Amúgy hogy néz ki egy brit? Tök kíváncsi lennék, mi erre a válaszuk.) Érvük is van: "Ha egy kutya békák közé születik, akkor béka lesz?" Gratulálok, szerencsétlen hülyék. Marhára örülök, hogy nem élek Nagy-Britanniában. Nem mintha csak Nagy-Britanniában lennének furcsa szerzetek. Egy volt kolléganőm a Brexitről: "Ez is a menekültekkel kezdődött." Én: "Nem." Ő: "De igen." Inkább hagytam a fenébe az egészet. Összeszedtem az államat a földről, aztán inkább igyekeztem nem erre gondolni. Scapegoating at its best.

 Tomi ma mégsem tud jönni, mert ott is szakadt az eső, ezért későn tudta elkezdeni a mai napra tervezett építkezési munkát. Csalódott vagyok, mert így most nagyon sokára találkozunk, tekintve, hogy holnap hazamegyek, hétfőn jövök csak vissza, és keddtől dolgozom. De sebaj, majd jövő hétvégén.

Végre aludtam egy jót délután, most meg azon gondolkodom, Castle-t, TBBT-t vagy Blossomot nézzek, mielőtt megyek aludni. És nem telefonálok.