Tádám

Képzeljétek, az történt, hogy tegnap aláírtam a szerződést a nyelviskolával, amelyik annyi sokféle igazolást kért hónapokon át. Július 5-én kezdek. Én most úgy örülök! Olyan jó belegondolni, hogy mindjárt azt csinálhatom, amit szeretek :)

Tomi örül a sikernek, többször elmondta, hogy ez tök jó, és megdolgoztam érte, de azért csalódott, hogy elmegyek. De azt találtam ki, hogy minden második hétvégén jövök hozzá, és amikor nem, akkor hét közben egyik nap a suli után itt alszom, mert csak délután tanítok majd, szóval ráérek 11-12 körül Bécsbe érni. És ő is jöhet a szabadnapjai egy részén - a többin házat akar építeni otthon, de jövet-menet akkor is lehet egy-egy esténk. Az lesz a poén, hogy többet tudunk majd így együtt lenni, mint most, hogy itt vagyok.

A szerződés aláírása után kivételesen nem is este jöttem vissza a faluba, hanem már délután, hogy felmondjak még időben. A főnököm viszont már nem volt a hotelben, úgyhogy végül kénytelen voltam neki e-mailt írni, amire viszont nem válaszolt. Így aztán mindjárt bemegyek megint, most biztos ott van. Azért izgulok, mi tagadás, biztos nem örül nekem, de azzal biztatom magam, hogy számomra nem lehet első a hotel, magammal kell foglalkoznom, és amúgy sem én vagyok az első a hotel történetében, aki felmond. Jaj.

Ja, van mára lucaság rovat is. A 10 napi 6-kor kelés, az öröm meg a kapkodás miatt (nehogy lekéssem a vonatot) a laptop eljött velem, de a töltő Bécsben maradt. Jól van, kockacukor. A lehető legjobb hetet választottam erre a húzásra: a szokásos angolórákon kívül még be kell fejeznem az online tanfolyamot, meg kell írnom a beadandót, plusz megkaptam a titkos fordítás szerkesztett változatát, amin van még munka, és nem ártana végre fordítani. Most 30%-on áll a gép, mert tegnap a beadandón dolgoztam meg angoloztam, szóval ma csak az angolra kapcsolhatom be, és azzal vége. A szerkesztett szöveget átnéztem a telefonomon - 178 A4-es oldal, egy élmény volt. Ráadásul tudom, hogy itt-ott a javításokhoz vannak megjegyzések, mert írta a szerkesztő, de a buborékokat a mobilom nem jeleníti meg, márpedig helyenként kerekedett a szemem a javaslatok láttán, vagyis kellene látnom a megjegyzéseket. Meg aztán a felvetéseimet is be kell vinnem a szövegbe, ami a mobilon megint csak nem lehetséges, és péntek a határidő... Szóval a lényeg, hogy délután szerezni kell egy univerzális töltőt. Esetleg a homlokomra tetováltatom, hogy LAPTOPTÖLTŐ. Bár akkor biztos pont nem kerülne az utamba tükör a kapkodásban :D

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai