Szorongás

Mert miért ne.

- A szobalányok között minden nap van üvöltés most már négy-öt napja, mert a két új hölgy nem jól tűri, hogy az egyik régi úgy beszél velük, mint a ronggyal. Igaz, nekem már csak három nap, ezért minden mindegy, de az üvöltözést rosszul tűröm, úgyhogy kicsit izgulok. Remélem, ezután is akkor lesz, amikor én máshol vagyok. (Már Máltán is az volt a dolgok rendje, hogy a főnököm akkor üvöltött az enyhén autista, utasításokat nehezen követő kolléganőmmel, amikor én szabadnapos voltam. Sőt már az egyetemen is akkor üvöltött egyszer az az oktató, akit talán legjobban utáltam, amikor pont nem mentem be az órájára.)
- Teljesen jól megszoktuk Tomival, hogy együtt alszunk minden nap, és fura lesz külön lenni. Persze csak 8 hét, és tekintve, hogy az előző 6 huss, egy szempillantás alatt elrohant, mindjárt itt a szeptember, amikor megint együtt lakunk, csak ezúttal normálisan.
- Huss, eltelt a június úgy, hogy észre sem vettem. Nincs nyári hangulatom, nem csináltam még semmi nyárit, és már csak két hónapom van rá. Jól van, tudom, ilyen hülye gondolatai sem támadnak másnak. Különben is tervben van összesen négy átúszós esemény, három nap Málta, egy Mesterségek Ünnepe, valamint sok-sok Duna-parton futás és üldögélés, plusz néhány strandolás, ráadásul ma felfedeztem, hogy lesz szabadtéri mozi Bécsben, úgyhogy akkor azt is felvettem a listára. Szóval nem kell parázni, lesz itt nyár.
- Új munkahely, új emberek, új típusú tanfolyam, új elvárások. Nagyon szeretnék megfelelni, mert nagyon szeretném, ha megtartanának.
- Amióta a hotelben vagyok, nagyon sokat eszem. De nagyon-nagyon sokat, és lehet, hogy hízom is, de nem látom magamon, és ettől is izgulok. De sebaj, biztos vagyok benne, hogy ha visszakerülök Bécsbe, vissza tudok majd állni a hotel előtti, teljesen normális étkezési szokásaimra. Jaj, csak ne ennék ennyit :/

Szóval nem könnyű velem.

Megjegyzések

  1. De hát persze, hogy többet eszel, ha fizikai munkát végzel, emiatt ne szorongj, lemozgod. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon bízom benne, hogy így van, csak úgy érzem, annál is többet eszem, amennyi indokolt lenne a fizikai munka mellett. Aztán persze néha belegondolok, hogy a 8 óra folyamatos lótás-futás, hajlongás, cipelés sokkal-sokkal több mozgás, mint amennyit fordítás vagy tanítás közben végzek, és ilyen alapon mégis indokolt lehet ez a döbbenetes mennyiségű kaja, amit napi szinten beviszek. Azért nagyon várom, hogy visszaálljak a megszokott szintre. Meg a jövő heti két Krisz-féle edzést is nagyon várom, az is sokat fog dobni a helyzeten, legalábbis érzetre.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai