Képek

A napom iszonyú unalmas volt, de vigasztal, hogy holnap megyek utoljára a szállodába, és már csak 22 fok lesz, vagyis nem fogok a szokásosnál háromszor jobban izzadni. Este sütök az ovisoknak, hétfőn és kedden még ovizom, hétfő délutántól kedd reggelig Tomival leszek <3, aztán kedden délután megyek haza, és azt hiszem, csak hétfőn utazom vissza Bécsbe. Annyira várom a hazamenetelt, mint télen a karácsonyt. Másfél hónapja nem voltam otthon, az nekem azért durván sok, nem vagyok hozzászokva, és nem is szeretném megszokni. Annyira jó lesz, hogy mostantól megint működni fog a kéthetente egy hétvége otthon, amit tökre szerettem. Egyébként nagyrészt a Brexit töltötte ki a gondolataimat még ma is, teljesen le vagyok döbbenve továbbra is, és eléggé rémisztő, hogy nem lehet pontosan tudni, mi jön ezután.

No de. A címben is meg régebben is ígértem, hogy majd lesznek képek a barangolásainkról, úgyhogy akkor most mutatok is néhányat az elmúlt kb. egy hónapból.

Egy alkalommal, amikor visszajöttem, de Tomi dolgozott, és más hozott el a vonattól, ez az üzenet várt a szobában.

Maria Taferlből elbarangoltunk Marbach an der Donauba, majd vissza

Kilátás a Dunára

Kert Marbach an der Donauban



Maria Taferl: templom, szállodák


Jeges kávé Pöchlarnban 

Az artstetteni kastély kívülről

Artstetteni kastély belülről, Ferenc Ferdinánd-kiállítás

Poénos nyaralós fotó a XIX. századból :)

Játék házibulira, XIX. század, Ferenc Ferdinánd lányától maradt ránk

A kiállítás egyik legtanulságosabb képe, meg kéne mutatni mindenkinek, aki szerint Magyarországon sosem volt multikulti. A képen az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségei látszódnak. A citromsárga a magyarokat jelöli, és az egész területen egyetlen olyan apró rész sincs, ahol ne lenne mellette még legalább két-három szín.

Kastélypark

Romantikus kis étterem

Romantikus kávéval

A trónörökös pár sírja ebben a kápolnában található. Magát a sírt nem teszem fel, valahogy furának tűnne.

A melki apátság parkja








Ez kakukktojás, mert Bécs, és Györgyivel barangoltunk 

Szintén

Ez is, ezt visszafelé jövet láttam a főpályaudvarnál. Nem mozgat meg a foci, de ennek a közös meccsnézésnek volt hangulata.

Spitz an der Donau, úton a Hinterhaus romjához

A rom

Kilátás a Dunára




Kilátás a legmagasabb torony legmagasabb szobájából

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai