LizaGazdija

Ma néztük meg az Andikkal. A trailere ennek sem tetszik, de ez már csak ilyen. Kivételesen úgy láttam a filmet, hogy előtte nem olvastam egy kritikát sem, és nem is hallottam egyetlen véleményt sem olyantól, aki már látta. Így például azt sem tudtam, ki is a címben nevezett Júlia – simán azt gondoltam, a főszereplő csajszi, akit amúgy a Mamma Miából ismerek. Ha már itt tartunk, utánanéztem, és ez a levelek Júliának létező dolog(nak tűnik) , úgyhogy ha egyszer Veronában járok, duplán is lesz okom megnézni azt a házat. Mielőtt még a lényegre térnék, szeretném elmondani, hogy nagyon jó a főcím. A sok szerelmes témájú festmény, fénykép és rajz, alatta a kis nyálas zene… Telitalálat! Nekem tetszett a film. Úgy éreztem, az Andiknak nem, mert tipikus amerikai limonádé. Tényleg az, de ez most jólesett. Annyira szépen megrajzolt kapcsolat a lányé és Victoré, olyan jól látszik benne, min lehet elcsúszni könnyen. Nyilván eléggé irreális gondolat, hogy 50 év után, amikor már leéltem az életemet, e...

a villamos fúrása-faragása miatt egy hónapig nem működtek a jelzőlámpák a környék három nagyobb kereszteződéséből kettőben, és ez idő alatt csak a harmadik kereszteződésben történt baleset. A fúrás-faragás végeztével a villamos sokkal furább hangot ad, amikor elhalad a ház előtt (bummbummbummbummmm), viszont nem táncolnak a poharak a konyhaszekrényben. Ezt pozitív változásként értékelem.

süllyedek enyhén depis lelkiállapotba. A karácsony utániról karácsonykor már meséltem, az a durvább egyébként. A másik nyár végén esedékes, tehát most csengett le. Ilyenkor augusztus tizenvalahanyadikán elkezdek izgulni, hogy húúú, már csak (mondjuk) 16 nap, az alig több, mint két hét, holnapután az már csak két hét, azután már két hét sem lesz, és akkor jön a hideg, suliba kell járni megint, és én idén nem is voltam strandon, csak egyszer. Pedig az őszben nincs is semmi nagyon rossz, egyenesen a karácsonyhoz vezet például, ráadásul szeretem is, amikor elkezdődik a suli. Idén már az enyhe depi közepette is érzékeltem, milyen idétlen dolog ezen szomorkodnom, hogy mindjárt tanítani kell, mert hiszen egész nyáron tanítottam, összesen egy hét szünetem volt. Ráadásul a csoportjaim többsége megmaradt nyárra, így mindössze két csoport jön vissza ősszel, az meg csak heti 4 alkalom pluszban. Igaz, ebből kettő a kedd meg a csütörtök reggelem, ami iszonyúan fog hiányozni, de majd túlélem valahogy...

Ismét meghalt egy külföldi fiatal Budapesten . Megölte valaki egy ún. youth hostelben az Akácfa utcában. Ilyenkor mindig az jut eszembe, miért nem tudunk mi vigyázni a turistáinkra. Kínában új divat hódít : a sok okos festeti a kutyája szőrét. A legütősebb kép mindenképpen az utolsó az öt közül. Nem értem, kinek jut eszébe ilyen hülyeség, és mi vezérli az illetőt. Nyomorult kutyák, tényleg. Liza legfeljebb csokipakolást kap, mint ma reggel, amikor kér a csokipudingból, és benézi a dolgot. De ez... Az is eszembe jutott még, mi lenne vajon, ha egy-két hétig csak pozitív híreket lehetne megjelentetni minden újságban, tévében, rádióban, tehát nem lehetne lövöldözésről, bankrablásról, mészárlásról írni ill. beszélni. Vajon mosolygósabbak lennének az emberek?

küldött a kiadó két újabb könyvet a pénteki első után. Az lenne jó, ha mindig küldenének, mindig lenne nálam könyv, amit értékelni kell, beletanulnék, nem értenének félre semmit, és nem raknának ki, mint legutóbb. Ugye, mindenki szurkol? Azért is lenne ez jó, mert úgy érzem, hogy ez a fordítási feladat felé vezető út. Fordítani akarok, és szeretek olvasni, úgyhogy kellemest a hasznossal. Csak menjen rendesen!

ma dél után valamivel betöltötte első életévét. Volt ünnepi ebéd, nevezetesen húsleves és brassói aprópecsenye Csoma módra :), ezeket már az ünnepelt is megkóstolta, bár a leturmixolt almát őszibarackkal egyelőre előnyben részesíti. Aztán volt torta is: Nem teljesen egyedül csináltam végül, mert a krémet Tomi találta ki, hogy mégse legyen diszkosz meg íztelen az egyéves szülinapi torta, és a lecsokizás műveletét is ő végezte. Az egyest viszont én raktam ki, erre büszke is vagyok, bár indokot nem tudnék mondani. A babák így bántak el a tortával: Ebéd után volt ajándékozás családi bontogatással: Az összesen három csomagban volt minden földi jó. Bébitelefon, anyu varrta vízilovas párna (a második képen látható), fakockából puzzle, mondókás könyv, mesekönyv, vicces katica, fürdőkonfetti, rugós béka (amilyen az én boszorkányom, szintén a Mesterségek Ünnepéről származik). Nagy volt az öröm, Bence majd kiugrott a bőréből, úgy örült az öccse ajándékainak :) Aztán Bence is kapott ajándékot, me...

Itt találtam a receptet. Összekevertem a hozzávalókat, egészen finomnak tűnt a massza, tortaformába öntöttem, majd beraktam a sütőbe,  és kb. 25 perc múlva készen is volt. Nem értem, mitől maradt lapos, és azt sem értem, a gyerekeknek szánt tortáim miért lesznek mindig furák. Miért pont az övék? Mindegy, Tomi szerint diszkosznak jó lesz :)

Egy tigrist elkábítani, majd becsomagolni egy bőröndbe milyen lelki világra vall? Tök jó, hogy rengeteg pénzt kaphatott volna érte ez a nő, de azért mégis… Gondolta, ha körberakja plüss tigrisekkel, majd nem tűnik fel? Agya nincs neki, amivel gondolkozzon? Megáll az ész. Szerencsére a tigris túlélte a kalandot, itt látható:

Nagyon kell reklámozni az új Való Világot, hát hiszen olyan jó műsor lesz az. De nem is ez a furcsa, hanem a reklámozás mikéntje. Egy olyan fiatalemberrel mondatták fel a lelkesítőnek szánt szöveget, akit szerintem a főiskolai gyakorlata első percében kaptak el, és aki hány a VV gondolatától is. Más magyarázatot nem találok erre a szösszenetre, ami bekerült a tévébe.

Főzés. (Zöldborsós csirkemáj galuskával.) Takarítás. Jövő heti órákra óraterv. Olvasás. (Kaptam megint olvasnivalót a kiadótól, igyekszem, hogy most senki ne értsen félre senkit, és megtartsanak.) Sütés. (Matyi holnapi szülinapjára, ami az első, tej- és tojásmentes csokitorta a terv, miután apu nem akar répatortát enni, pedig az is milyen finom.)

B.R.-nek ikrei születtek.

Lehet, hogy az én 12 éve készülő "regényem" azért nem lesz kész sosem, mert nekem gondot okoz, ha nem a saját stílusomban és hangomon írok. Szabó Magdának azért lettek kész a regényei, meg azért lettek olyan jók, amilyenek, mert neki ez nem okozott gondot.

Néha úgy érzem, szürreális az életem, és magam is szürreális vagyok. Rávettem magam végre, hogy elmenjek az erzsébeti uszodába. Eddig azért nem tettem, mert azt gondoltam, ha nem busszal megyek, akkor csak azon az aluljárón keresztül lehet megközelíteni, ahol hat-hét-nyolc évvel ezelőtt anyu idősebbik nagynénjét megtámadták, és amikor nem adta oda a táskáját, összeverték. A busz pedig ritkán jár: délelőtt óránként, délután óránként kétszer. Ezen kívül minden új dolgot félek kipróbálni, úgy kell ráerőszakolni magam. Tegnap este is már ott tartottam, amikor úgy éreztem, az útvonalterv sem akarja megmondani értelmesen, hol is kell akkor leszállni a buszról, hogy hagyom inkább az egészet, és megyek inkább a kispesti uszodába, ahová kb. 2 éves korom óta járunk, és aminek minden zegzugát ismerem. Az hiúsította meg ezt a tervet, hogy az uszoda honlapján található legfrisseb hír szerint most hétfőtől jövő vasárnapig tökre nincsenek is nyitva. Na szóval felcihelődtem. Mindent sikerült összeszed...

Én: - Most végül is nem is vagyok selejtes, hogy mindig begyullad a fülem úszás után, mert ha gyártanak füldugót úszáshoz... (vége ez lett volna: ... akkor másnak is van rá igénye, nemcsak nekem egyedül) Ő: - Nem akarlak téged bántani, de műlábat is gyártanak. És akkor ne verjem. (Ő: - Jó, csak rossz volt az érvelés. A mondat mindkét fele igaz, de nincs kapcsolat.)

Szabó Magda írta 1969-ben, én meg ma elkezdtem olvasni. Pikk-pakk eljutottam a feléhez. A legeleje teljesen érthetetlen összevisszaság, mert szándékosan csak úgy bedobál egy tucat nevet, és azt sem tudod, ki gyerek, ki felnőtt, ki él még, ki halt meg, ki kinek kicsodája, ki honnan ismeri a másikat, stb. Aztán a második fejezetben rendeződnek a viszonyok, mindenkiről szépen kiderül, kicsoda ő, miért fontos. Szabó Magda jó szokásához híven ez sem lett egy vidám történet, viszont szintén Szabó Magda jó szokásához híven nagyon olvasmányos, izgalmas, vagy ahogy könyvismertetőkben szokták írni, lebilincselő. Csak azt nem értem, miért nem készült még belőle film. Ennél jobb alapanyag nem kell. Meg kell kérni Koltayt, rendezzen belőle valamit, és legalább olyan lenne a végeredmény, mint az Este. Remélem, egyszer valaki meglépi ezt.

Ez egy anyu varrta táska: Ez ugyanaz, csak kinyitva, és akkor látszik, hogy van rajta egy madár: Ő meg egy délelőtti pihenőjét a létra alatt töltő Liza: A szobában található manó (by Gabi): Ugyanott tündér (by Gabi): Még egy tündér (by Gabi): Ez pedig egy 1989-es naptár fából, az egyik kedvenc díszem (by Gabi): (Minden hónaphoz külön kis kép tartozik, ezek mindegyike falapocskára van festve, majd a lapocska külön felragasztva a naptárra. Középen pedig vízszintesen a sorok elején a hónap jelölése, mögötte a napok számai.) Boszorkány a Mesterségek Ünnepéről: Ez a hűtőnk: Ez meg rajta a legújabb mágnes, szintén a Mesterségek Ünnepéről: Ez pedig az ajtót díszíti, belőle lett a nyári ajtódísz, szintén a Mesterségek Ünnepéről: Aztán voltunk Lipóton. Lipóton vettünk nekem Sole típusú Túró Rudit (valami borzalmas). Ez sem történt volna meg, ha nincs rajta Buzz Lightyear és Woody: Nádas, stég, kacsa a háztól 20 méterre: Meg mi is ott voltunk: Ez egy öböl elköthető csónakkal (csak evező nem volt...

ma kijöhetett a kórházból, anyuéknál van. Reméljük, nem kell már visszamennie, nem lesz már semmi baj.

Egész jó volt végig, bár előfordult benne egy-két fejezet, amit nem bírtam követni nyelvileg. Ezeket aztán újraolvastam, és akkor már fogtam, miről van szó, csak nekem nem nagyon érdemes odavetni mondjuk tíz mondatot, mondatonként két-három pszichiátriai szakkifejezéssel, mert akkor én nagyon meg vagyok lőve, és ha még ráadásul van egy-két kellemes mellékmondat is, tuti a hatás. A szálak aztán összefutottak persze. A regényt az író öt könyvre tagolta, ebből nekem legjobban az első és a második könyv tetszett. Érdekes, ahogy előre elárulja a karakterei sorsát, meg az is érdekes, ahogy a legvégén az elbeszélő magára ölti az egyik szereplő alakját – ez utóbbi nekem ötletszerűnek, előre nem eldöntöttnek tűnt. Néha megesik, hogy nem értem egy történet végét. Ilyenkor elmélázok rajta, és többnyire szoktam elfogadható magyarázatot találni. Ennek a történetnek egy külön kis szekcióval van vége, ami mindössze két mondatból áll, mindkettő tökéletesen érthető nyelvileg, ilyen szempontból semmi ne...

A kedvenc Gerald Durell-könyvem. 2005-ben film készült belőle a BBC jóvoltából, amit megvettem DVD-n tavaly nyáron, és ma sor is került a megtekintésére. A youtube-on nem találtam trailert belőle, de az egész film megtalálható “My family and other animals” keresőszóval. Képet azért találni a neten. Sajnos nem tetszett. 88 percbe nem sok minden fért bele a rengeteg humoros történetből, amiken a könyv olvasása közben visítva röhögtem 10-12 évesen. Ami mégis belefért, az összefüggéstelenül egymásra halmozódott, így az egész szaggatottá és kissé unalmassá vált. Akit érdekel a történet, annak azt javaslom, olvassa el a könyvet. Igaz, 338 oldal, de gyorsan olvasható, és nagyon szórakoztató. Nekem még egy próbálkozásom van a sztori megfilmesítésével kapcsolatban: keresgélés közben azt találtam, hogy 1987-ben már készült egy 8 részes sorozat a könyvből, minden része 30 perces. Ezt még megszerzem, megnézem, aztán részemről a dolog kifújt. Hiába, van, amit nem érdemes filmre vinni.

Amikor hazaértem, a kapun belépve megszólított az udvaron játszó két kisfiú, akik egyike sem idősebb 4 évesnél, és összesen is legfeljebb 7 évesek lehetnek. - Akajsz venni nyajókát? Van csejesznyés, vaníliás, ... (vagy tízfélét felsorolt) Mondtam, hogy sajnos nem szeretem a nyalókát, mivel nem esett le a lényeg. - De nem igaziból kell, csak játékból. Egy nyajóka... kétezer, két nyajóka... húszezer. Ja, hát az más. Mondtam, hogy ez nem egy olcsó nyalóka. Azért kértem egy cseresznyéset. Nagyon-nagyon kreatív módon a kis asztalkájuknál összeszereltek egy pálcikát meg egy piros golyót, ami a Babylon építőjátékból származik (amit kislányként imádtam!), és odarohantak vele. Elkezdtem játékból nyammogni rajta. Erre az egyik kisfiú: - De igaziból kell ám fizetni. Igazi pénzt szoktunk kérni. - Igazi pénzért igazi nyalókát kell adni, nem? Ezen megdöbbentek. A nagyobb fiú, aki intézte az egész üzletet, határozottan közölte, hogy igazi pénzzel kell fizetni. Én meg mondtam, hogy hát, játékból játék...

fiatalnak lenni Puerto Asísban , ahol valaki feltöltött egy fiatalok neveit tartalmazó halállistát a facebookra, és neki is állt leölni a lista szereplőit. Döbbenetes dolgok ezek.

1. nap Szombat reggel elvittük Lizát orvoshoz, hogy levágják végre a körmét, és írjanak neki úgy gyógyszert. Nyitásra mentünk, másfél órát ültünk. Ez idő alatt jött az utcánkból egy lány a macskájával, és a rendelő nyilvánossága előtt sírta el magát, hogy az ő cicájának szerinte valami baja van – nagyon ellenszenves volt. Jött egy anyuka is a kisfiával meg egy 7 hetes kiskutyával, és olyan egyszerű volt szegény, mint a faék, ilyen tipikus Barbie baba. Jött egy idős bácsi egy idős kutyával, aki szerintem a fél szemére vak volt már. Jött egy fiatal pár egy spániellel – elaltatni. A nő be sem jött, kint sírt az udvaron, a férfi vitte be a kutyust. Elég sokáig volt bent, és aztán sírva jött ki, hát én sem voltam messze a sírástól, nagyon rossz lehet ez :( Az orvost nem rázta meg különösebben, legalábbis nem mutatta, de az asszisztenslány eléggé befordult tőle (mi voltunk a kutyus után a következők). Az orvos után elvittük Lizát a friss manikűrjével anyuékhoz, hogy ő is nyaraljon egy jót hé...

Tényleg nem tudom, miért beszélgetek vele néha még ma is. Íme, egy végzett pszichológus. - És akkor ez és ez van, de már nagyon sokat javult, csak kicsit még fáradtnak tűnik. - Hát az vagy akut, vagy kezdődő skizofrénia. - Szerintem akut, már ha ez azt jelenti, hogy egyszerűen kimerült. - Azt jelenti, de skizofrénia is lehet. - Ezért és ezért és ezért akár ki is merülhetett, minden oka megvolt rá. - De skizofrén is lehet. - Az orvos még nem mondott semmit amúgy, csak adnak neki gyógyszert. - Milyet? - Nem tudom. - Ha megmondanád a nevét, megmondanám, hogy azt skizofréniára adják. - De nem mondott semmit az orvos, lehet, hogy akutra adja. - De a skizofrénia szépen kordában tartható ám gyógyszerekkel. - De senki nem mondta, hogy skizofrén. - De nincs azzal semmi baj, hogy skizofrén, nem kell a skizofréniától félni, a skizofrén nem lesz gyilkos, csak a pszichopata. A skizofrén csak akkor árt magának vagy másoknak, ha nem szedi a gyógyszereit. Ugye, szedi a gyógyszereit? - ... Hát, ennyit ...

Ma van Szent István, az új kenyér, az alkotmány meg a nemzeti összefogás ünnepe. Kinek mi. Anyuval és Gabival felmentünk a Várba, és végigjártuk a Mesterségek Ünnepét, ami idén már 24. alkalommal kerül megrendezésre, tegnaptól vasárnapig tart. Minden évben voltunk rajta anyuval, már persze az első alkalmat kivéve, amikor még nem éltem, bezzeg anyu már akkor is megnézte. Az eddigiektől eltérően idén a Lánchídon csak magyar zászlók vannak, EU-s nincs sehol, valamint idén óriási hangszórókon keresztül mindenféle ünnepi műsorokat voltunk kénytelenek nyomon követni, amelyekben volt egy kis hittérítés itt, egy kis történelem oktatás ott. A program viszont tök jó volt, mint minden évben. Idén a hagyományt megszakítva nem gyrost ettem, hanem kenyérlángost. Gyros amúgy nem is volt. Tomi kapott gigantikus méretű kürtőskalácsot, hát elég gnóm kinézete lett, mire hazaértem vele. Én kaptam egy rugón ringatózó boszorkányt seprűvel, közösen pedig kaptunk egy Édes Otthon feliratú ajtón lógót, valamint...

is akad azért a napjaimban :) Szoktam például a barátnőimmel találkozni. Blanka és Livi is volt nálunk a héten, mindkettőjükkel jót beszélgettünk, nézegettünk képeket is nyaralásokról, ilyesmi :) Nekiálltam a Pán Péter fordításnak, és arra gyanakszom, hogy vagy baromira rosszul emlékszem az eredeti történetre, vagy Tótfalusi István írt egy teljesen újat az eredeti szereplők felhasználásával. Csak az első fejezet végéig jutottam első nekifutásra, de igyekszem erőt venni magamon, és végigolvasni. Közben gyűröm a Bandele-könyvet is. (Ő az író, wow: .) Már majdnem a felénél vagyok, és lassan összefutnak majd a szálak. Érdekes a sztori továbbra is, kíváncsi leszek, mi sül ki belőle a végén. Találtam egy weboldalt , ahol ingyen lehet különböző nyelveket tanulni különböző szinteken, így aztán beneveztem egy kezdő spanyolra, lássuk mit tud alapon. Nyilván nem lettem tőle nagyon okos az elmúlt három napban, viszont tudok mindenféle színeket, néhány alapvető főnevet, tudok többesszámot csinálni,...

Kíváncsi voltam, fent van-e már a harmadik rész youtube-on, ezért tegnap keresgélésbe kezdtem. A harmadik részt ugyan nem találtam meg, viszont fent van az első és a második :) Tegnap megnéztem az elsőből fél órát, és miután ma lemondták az esti órámat (indulás előtt 20 perccel, khmm), úgy döntöttem, az így nyert időt Toy Storyzásra fordítom. Meg is néztem az egészet, most lett vége a második résznek. Elég kemény, mennyire elfelejtődtek már ezek a történetek, pedig mindkettőt láttam. Annyira vicces a bolti Buzz Lightyear és a gonosz Zurg beszélgetése: Buzz: Megölted az apámat! Zurg: Nem... ÉN vagyok az apád. Aztán Rex véletlenül a mélybe taszítja Zurgot, mire Buzz: "Apaaaaaa!", de olyan fejjel, hogy szakadtam a röhögéstől. Tudom, tudom, az ember 23 évesen nem tölti ilyesmivel az idejét, de ez van, nekem ez nagyon tetszik. Ráadásul most megfejtettem jópár 3. részes mondat eredetét (pl. a kis földönkívüliek kedvencéét: "Óóóó, a kampóóóó!"), plusz most már mindegyik já...

nem nagyon érdekel engem idén, nem követem, stb. A Kétfarkú Kutya Párt viszont indított viccesen egy blogot, ami gyakran főoldalra kerül, így aztán megláttam, hogy ma a budapesti látványterveiket publikálták. Nagyon sajnálom, de ez nekem tetszik. Érdemes elolvasni a cikket a kommentekkel együtt egyébként, könnyed szórakozást nyújt. Na jó, azért a 4-6-os villamos hiányozna az életemből... De milyen vicc lenne már a házból egyenesen egy csónakba lépni, mint Velencében! (Azért remélem, nincs annyi humoros ember, aki megválasztaná a jelöltjüket. Ugye, nincs?)

Még annyit szeretnék mondani, hogy nem véletlenül tartom ütős kezdésnek az első jelenetsort: annyira gyönyörűen bemutatja, hogyan játszik egy gyerek, hogy ennél szebben nem is lehetne. Egyébként meg nem tudok betelni vele, hogy Andy (kisgyerekként) milyen kreatívan és fantáziadúsan játszik.

Biyi Bandele: The Street. Nigériai, de Londonban élő szerző multikulturalitásról szóló könyve, helyszíne Anglia. Még csak a 40. oldal táján járok, de az már látszik, hogy érdekes, vicces lesz. Több álmot bemutatott már az elbeszélő, mindegyik kellemesen szürreális, mint Alice Csodaországa. Az egyik főszereplő unokatestvére se kispályás. Beceneve Heccelő, mert munkája nincs, de elfoglaltsága van: odaáll utcai hittérítők mellé, és mindenféle poénos beszólásokkal zavarja őket a hittérítésben. Még a legkevésbé durva a következő kérdése: "Na és mi lett volna akkor, ha Mária fogamzásgátlót szed?" Ez meg egy nagyon jó, de elsőre nehezen fordítható szóvicc: a hittérítő mondja Jézusról, hogy "he was without sin", mire a Heccelő: "I'll have sin and tonic!" És nem verik meg, az benne az igazán csodálatos. Szóval jó könyvnek ígérkezik. Remélem, jó is marad.

Anyuval és Rékával mászkáltunk egész éjjel, mindenféléket el kellett intézni, aztán Réka hirtelen Berlinben termett az egyetemen az ösztöndíjával. Onnan felhívott (én ekkor tudtam meg, hogy már kint is van, mikor öt perce váltunk el az erzsébeti ház kapujában), és mesélt mindenfélét. Az egyik mondat elejét nem értettem, de így folytatódott: "... nincs már többet." Erre visszakérdeztem: "Mi nincs már többet?" És erre a kérdésre keltem: sikerült konkrétan, jó hangosan feltenni a kérdést, Tomi is felébredt rá.

úgy érzem, ennek semmi értelme. Teljesen felesleges nekem ezért felkelni 6-kor. Mindenki jobban járna, ha aludnánk még 2-3 órát ahelyett, ami szerda reggel szokott történni. Szerda reggel ugyanis az történik, hogy a hat diákból egy képes megérkezni fél 8-ra. Meg én vagyok még képes erre. A többi öt vagy nem jön, vagy jön, csak 20-30 perces késéssel. Egy emberrel viszonylag értelmetlen elkezdeni az órát, de jövő héttől bizony ez lesz. (Ma egyébként a negyedik ember fél 9-kor toppant be, és mondta, hogy elnézést a késésért.) Az első lépés a rövid beszélgetés lenne, amikor is senki nem szól egy szót sem, hiába teszek fel még plusz segítő kérdéseket. Nem tudom meg, hogy vannak, mit csináltak hétvégén, hol nyaraltak, stb. Csak ülnek és néznek maguk elé. A második lépés rögtön a házi feladat lenne, amit viszont senki nem készít el, így aztán nehéz ellenőrizni. Utána kezdődik az óra. Van, aki nem akar tanulni egyszerűen, és inkább megpróbálná humorizálással elütni azt a kis időt. Van, aki aka...

esik erre a hétre. Holnap pédául megyünk úszni anyuval, aztán jön Blanka, és elmegyünk megnézni a Toy Storyt, meg remélem, lesz idő beszélgetésre is. Csütörtökön Livi jön, egész sok időnk lesz, meg, mivel kb. másfél hónapja nem találkoztunk, szerintem sok témánk is. Pénteken anyuval elmegyek a Mesterségek Ünnepére (akinek kedve van, szerintem csatlakozhat hozzánk bátran), de a tűzijátékot idén tévében sem nézem meg, minden évben ugyanolyan. Szombaton aztán Tomival elmegyünk Lipótra, ahol hétfőig buzgón pihenünk. Csodálatos lesz :)

Végre befejeztem. Azt hittem, sosem érek a végére, nagyon lassan ment. Viszont cserébe nagyon jó volt. A legjobb az utolsó száz oldal mondanivaló szempontjából, de az egész tele van szellemes Pratchett-féle szóviccekkel és egyéb poénokkal, amiket annyira szeretek. Még nem tudom, mi lesz a következő könyv, amit olvasok, de reggelig van még időm kitalálni. Mindenesetre ez volt az ötödik Terry Pratchett-könyv, így már csak 36 Discworld regény van hátra :D

Ma két éve, hogy összeköltöztünk :) Ma két éve annak is, hogy a Bookstation új helyre költözött, ezért ma jó kis akciót tartottak: reggel 8-tól este 10-ig voltak nyitva, ráadásul a használt könyveiket féláron, az újakat 20% kedvezménnyel árulták. Valamikor tegnap késő este ért el a hír, és reggelre ki is találtam, hogy elmegyek az esti órám után. Így is tettem. Előtte még átvettem a Pán Péter fordítását, holnap el is kezdem, nagyon kíváncsi vagyok rá. A Bookstationben aztán kb. 3/4 órát töltöttem el, és nyilván megszegtem a szabályt, miszerint nem veszek új könyvet, míg el nem fogynak a már meglévők. Sikerült szert tenni Peter Panre, ráadásul úgy, hogy mindkét történet benne van a kötetben, és olcsóbb volt, mint az egy történetes kötetem, amit szerintem odaadtam valakinek, vagy csak egyszerűen elnyelte a könyvnyelő szörny. Az, amelyik a motivációs spanyol könyvemet is elnyelte. (Tudta egyébként valaki, hogy két Peter Pan regény is van? Nekem tök új infó.)  Szereztem egy Oscar Wilde k...

Befejeztem a könyvet, és az utolsó pár lapon esett le a tantusz, hogy ki is a műfordító: Benedek Marcell, Benedek Elek fia. És akkor most témába vágó zene gyerekkoromból:

Ma is mentem 6-ra tanítani. Azzal fogadtak, hogy üljünk le nyugodtan, de ők már nem lesznek ott, amikor végzünk, ezért adnak egy kulcsot, amivel zárjunk be, és majd a kulcsot dobjuk be a postaládába. Mindezt a diáknak. Nem tudom, ez kezd kellemetlenné válni, neki is. Utóbbi a nagyobb baj.

A ma délelőtti ide-oda futkosás végén, amikor már volt csípős krémem, Woodym, DVD-m, a 206-os buszon ellenőrökkel találkoztam. Egyikük táskáján ez a kitűző figyelt: Ha esetleg nem látszana végig, az van rajta, hogy "Egy idegszálam maradt. És te azon táncolsz!" Ez olyan jellegzetesen magyarosan pesszimista kitűző. Persze vicces, azzal nincs baj, de azért mégis, milyen képet közvetít a viselőjéről? Hozzám ne szólj, mert én ma bal lábbal keltem fel, nekem sosincs jó kedvem, az idegösszeomlás szélén állok, húzd meg magad. Tulajdonképpen nem tudok olyat elképzelni, aki emberekkel foglalkozik, és a munkavégzés közben nem mutat rajta hülyén ez a kitűző. Orvoson, tanáron, rendőrön, bolti eladón... Ellenőrön. Mindenkin furcsán veszi ki magát. Az jut az eszembe, hogy ha ennyire nem bírja már az emberekkel való kontaktot, miért nem keres valami olyan állást, ahol nem találkozik emberekkel? Szóval értem én, hogy ez vicces, csak amikor éppen dolgozik, akkor kéne betenni azt a kitűzőt a tá...

azt mondom, ez már valami. (Lecsapott a monszun.) (A dal persze nem a Kawa Kawa, de ez részletkérdés.)

Milyen jó is az, amikor hajnali negyed 1-kor a két házzal arrébb található kocsma teraszán rázendít egy csapat részeg idióta, és bár a dallam meg a szöveg felismerhetetlen, olyan k. hangosak, hogy 1-ig lehetetlenség tőlük elaludni! Bónuszként nyilván nonstop villámlik is, mert azt csukott szemhéjon át is remekül látni, hason fekve is. Az eredmény nyilván az, hogy az ember becsukja az ablakot, lehúzza a redőnyt, bekapcsolja a ventilátort, és reggel csak álmában ébred fel 7:00-kor, amikor még lenne ideje lezuhanyozni és csípős kenceficével bekenni magát.

lottónyereményből kéne nászutat finanszírozni egyszer, szerintem ide mennénk, és minden fakultatív programot választanánk pluszban. Ráadásul az utazási iroda javasolja, hogy az utazó tekintse meg a Viktória-vízesést vagy a Kilimandzsáró lábát, hát biztosan nem hagynám ki. Ha lottónyereményből nyaralást kéne finanszírozni, arra is lennének ötleteim. Már csak egy lottónyeremény kéne :)

Miután hirtelen megszállt az ihlet, és rájöttem, hogyan is lehetne egyszerűen és gyorsan sorba rakni a nápolyi képeket a Picasában, fél óra alatt megvolt a rendezés és a feliratok hozzáadása is. A számozással vannak gondok, de ez a legkevesebb. Most már meg lehet tekinteni az albumot, hurrá! Éppen egy hónapja jöttünk haza, úgyhogy már ideje is volt. Lassan elkészül a beszámoló is, és akkor leveszem az első két napot a blogról, majd sorban visszatöltöm az összeset.

Angolul már befejeztem, magyarul még nem. Nehezen beszéltem le magam arról, hogy a mai napot ezzel töltsem, mert ma pihenés van, de azért az első 70 oldal már megvolt. Mivel csak egy órát tartott, gondolkodom rajta, hogy az esti filmnézés helyett befejezem a maradék 140 oldalt. De nem is ez a lényeg. Természetesen utánaolvasgattam kicsit a történetnek meg az írónőnek is. Érdekes például, hogy P.L. Travers álnév volt, és a tulajdonosa 1899-től 1996-ig élt - jó hosszú élete volt. Érdekes az is, hogy az 1964-es Disney-féle Mary Poppinst utálta. Annyira haragudott azért, mert Mary Poppins egy bűbáj benne, miközben a könyvben meg tökre nem, és nem véletlenül nem, hogy soha többet nem állt szóba Walt Disneyvel, sőt még Disney halála után sem a céggel. Pedig akartak még további filmeket csinálni a könyveiből, meg akartak egy musicalt is. Utóbbit ő is akarta, és évekig tartott, míg egy Disney-független férfi meggyőzte, hogy a könyvből meg a filmből együtt lehet csak jó musical, mert a film zen...