LizaGazdija

Ma elsétáltam szépen a munkaügyi hivatalba, ahol elmondtam, hogy menekültekkel szeretnék foglalkozni, és könyvelő ismerősöm szerint a hivatal kapcsolatban áll olyan szervezetekkel, akiknél ilyen munkát lehet kapni. A hölgy erről tőlem hallott először, viszont beírt engem mindenféle könyvbe, vagyis leginkább a számítógépbe. Hivatalosan is munkakereső lettem, juhú! Az a rész megdöbbentett, amikor kezembe nyomta a papírt, hogy azt töltsem ki, adjam le, és úgy igényeljek munkanélkülit, mert egyrészt nem vagyok rá jogosult, másrészt meg nem szeretnék helyből munkanélkülit kapni. Viszont biztosítás megfizetésére is kötelezni szeretnének, úgyhogy igen sürgőssé vált, hogy kikérjem a témába vágó igazolást a NAV-tól, mert amíg otthon van biztosításom, addig itt nem kell fizetnem, hála az égnek. A hölgy nagyon kedves volt, együtt érzett velem, viszont nem nyugtatott meg nagyon - azt mondta, borzasztó nehéz lesz munkát kapnom Ausztriában. Juhú! Mondjuk, ez már feltűnt. Az a lényeg, hogy továbbra...

Írta, hogy ha kell a teregetőállvány, a szobájában találom. Meg is találtam. Fullra tele van pakolva a ruháival. Amúgy a mosogatógép is edényekkel, igaz, legalább tisztákkal. Nem tudom, mennyire hirtelen hagyta el a lakást, de így ránézésre, kb. 5 perccel indulás előtt dönthette el, hogy hazautazik. Mindenesetre szeretnék egy kis garzont. Ahhoz előbb egy munka kellene. Rajta vagyok az ügyön. Ugyanitt tökre nem értem, minek van megadva telefonszám egy álláshirdetésben, ha az, akit elérek telefonon, közli, hogy guglizzam ki az e-mail címet, és oda küldjem el a pályázatomat. He?

Oscart kapott - a Saul fia - Leonardo DiCaprio - Ennio Morricone és - az Agymanók. Ennél sokkal jobban nem indulhatott volna ez a nap :)

Múlt vasárnap voltam a Belvederében a fenti kiállításon. Érdekes volt, igényes, és mindenféléket megtudtam a festők életéről, esetenként olyan dolgokat is, amiket nem akartam tudni. A falakon a nők helyzetével kapcsolatos, 1870-1920 között született idézetek voltak, plusz egy hosszú, a női egyenjogúság kialakulásával kapcsolatos áttekintés is helyet kapott egy kisebb helyiségben. Ebből a legizgalmasabb infók, hogy 1789 környékén egy nőt kivégeztek Ausztriában, amiért közzétett egy pamfletet, amelyben a nők egyenjogúsága mellett kampányolt, valamint 1920-ban törölték el a tanárnők házasodási tilalmát. Mindegyik szobának külön tematikája volt - női portrék, gyerekek, meztelen gyerekek, női aktok, aktusok, maszturbáló nők. Ez utóbbi elég wtf volt abból a szempontból is, hogy nem is hittem volna, hogy ilyen képek is születtek. Hát, pedig de. Mondjuk, nekem az is elég fura ötlet, hogy megkér valaki egy gyereket, hogy meztelenül álljon neki modellt. Ahogy szoktam, most is jegyzeteltem a te...

váratlanul hazautazott három hétre. Megkapta az állampolgárságot, ezért gyorsan feleségül megy a barátjához, akinek így szintén lesz állampolgársága. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy úgy ment el, hogy a mosogatóban szennyes edényt hagyott, a fürdőszobában meg egyenletesen elterített, törtfehér port, amiről nem is tudtam eldönteni, hogy valahonnan leverte a vakolatot, vagy leejtette a púderét. Nem tudom, nekem ez fura. Ha egyedül él, akkor nem annyira, mert oké, sietett, majd megcsinálja, ha hazaért, úgysem látja senki. De ha nem egyedül él, akkor ez nekem nem oké.

Lienz Bécstől 5 óra 42 perc vonattal, szóval nincs nagyon közel. Ennél is messzebb van Kartitsch, tömegközlekedéssel még másfél óra, de T. olyan kedves volt, hogy bejött értem Lienzbe autóval, így ez az utolsó szakasz fél óra volt.   Már az úton is akadt egy-két szép táj.   Hehe :) Kedves ismerős mosolyog rám a vonatújság címlapjáról: a Kék Lagúna Máltán, Comino szigetén Első nap sétáltunk egyet Lienzben, aztán mentünk Kartitschba, ahol ő dolgozott, én fordítottam, majd este filmeket néztünk. Ja, meg beszélgettünk, de nem keveset. Még fél 2-kor, félig lecsukódott szemmel is. Kedden dolgozott, de a munkaközi szünetében, ami 4 óra, megpróbáltuk megmászni az egyik közeli hegyet. Nem sikerült teljesen, mert egyikünk cipője sem volt alkalmas a hóban-jégen caplatásra, de azért így is sétáltunk két órát. Este meg megint filmeztünk. Az a koncepció, hogy első körben megmutatjuk egymásnak azokat a filmeket/sorozatokat, amiket szeretünk, de a másik nem ismer, va...

Ez egy ilyen rendhagyó, majdnem négy napig tartó első randi volt. Megszakításokkal, mert ő dolgozott. Amikor viszont nem dolgozott, gyakorlatilag szünet nélkül beszélgettünk, és elég sokat sétáltunk is még mellé. Majd mutatok képeket, és annyit mondhatok, hogy jól állnak a dolgok, és mindketten kíváncsian várjuk a folytatást.

megérkeztem a hegyekbe. 6 óra vonatozás sok mindenre elég, például elolvastam a következő megbízásom tárgyát képező könyv pontosan felét. Meg fényképeztem is sokat, és próbálok is majd feltenni néhány fotót, csak elég gyenge itt a net, nem tudom, mennyire lesz sikeres a próbálkozás, de hát majd meglátjuk. Annyit mondhatok az ügyről, hogy egy randioldalon megismert pasihoz érkeztem egy hosszabb randira. Mivel őt ide köti a munkája még egy hónapig, heti egy szabadnapja van, és Bécs kocsival is 5-6 óra, nem tudott ő jönni, úgyhogy ez lett a megoldás. (A konkrét sztori az volt, hogy egyszer egy beszélgetés közben, tökre tárgyhoz nem kapcsolódóan közbevetette, hogy: "Valamikor amúgy meglátogathatnál." Erre elkezdtem nézegetni, hogy lehet idejutni, ő elkezdte nézegetni, mit lehet csinálni a környéken, és így körvonalazódott a terv, majd hirtelen vettem egy vonatjegyet is.) Sokat skype-oltunk meg telefonáltunk, úgyhogy bíztam benne, hogy nem lesz teljes csőd a dolog, és tényleg ne...

Át akartam tenni a Kindle-re az új könyvet, amit majd le kell fordítanom, hogy tudjam olvasni holnap a vonaton. Megpróbáltam átküldeni a Kindle-re mindenféle módon, ami működni szokott, de sehogy sem lett jó - az első két-három oldal mindig okés volt, aztán feje tetejére állított, hatos betűmérettel írt szöveg következett. Elég sokáig tartott, mire rájöttem az okra - képekből csinálták a pdf-et. Gondoltam, ha már a konvertálás nem segít, akkor kijelölöm az egész pdf-et egy CTRL+A-val. Így is tettem, be is szúrtam egy doc-ba - és csak az első oldal volt ott :D Én meg nem fogom ezt 365-ször eljátszani, az is tuti. Viszont hiába konvertálom át _bármivé_, mindig az a vége, hogy kijön egy 340 MB-os fájl, amit aztán nyugodtan feltehetek a Kindle-re, nem is érzékeli, ami nem lep meg. Majd elolvasom laptopról. Jó lesz.

Éppen egy tök jó albumot hallgattam a youtube-on ( Disney-dalok zongorán ), amikor váratlanul arra kaptam fel a fejemet, hogy a bölcsődal szól a fülembe, az, amit a zenedobozkám játszott. Műanyag kis doboz volt, rajta mindenféle aranyos figurák (rájuk már csak homályosan emlékszem), az alján egy műanyag karika lógott, és ha azt meghúztam, akkor zenélt, és onnan lehetett tudni, mennyi van még hátra a dalból, hogy fokozatosan visszahúzódott a zsinór. Azt hiszem, a karika egy idő után le is szakadt róla. Emlékszem, sokszor úgy aludtam el, hogy a kezembe vettem ezt a kis dobozkát, és végtelenítve játszattam vele a dalt. Szóval teljesen megdöbbentem, mert fogalmam sem volt róla, hogy ez egy Disney-dal. Pedig de. A Sherman-fivérek komponálták 1964-ben, és a Disney vidámparkokban az egyik játék háttérzenéje . Róla van szó, "It's A Small World After All". Az első versszak zenéjét játszotta a dobozom, ami egyébként azóta is megvan, valahol a padláson kallódik otthon.

- Megjött a CELTA-bizonyítványom! Apu átvette és beszkennelte nekem, úgyhogy mostantól ezt is lehet küldözgetni iskoláknak. Az oktatók nagyon szépeket írtak rólam, örülök neki, és a Pass B-m is megmaradt a cambridge-i ellenőrzés során. (Ja, merthogy van maga a bizonyítvány, meg van egy szöveges értékelés.) - Megjött a szerződésem, így most már 98%-ig biztos vagyok benne, hogy meg fog jelenni az a könyv, amiről még mindig nem mondok semmit, mert ilyenkor derül ki, hogy nem gyengén babonás vagyok. De ha megjelenik, megmutatom, megígérem. - Úgy néz ki, lett mellékállásom. Ha minden jól megy, egy kiszabadulós játékban lehetek majd játékmester. A játék maga nagyon komoly, leesett az állam, hogy milyen kreatív/elszánt/szorgalmas emberek vannak. - Lett osztrák bankszámlám. Tök büszke voltam magamra, hogy végig folyékonyan, hiba nélkül kommunikáltam az ügyintézővel. Azt hiszem, ezen a meglepődés részen kellene már túllépni, és akkor lennék egészen magabiztos németül is. - Találtam cuki...

Tegnap Harper Lee, ma Umberto Eco. Mi van itt, de tényleg? :(

Ki van írva az ajtajára kívül-belül, hogy a veszekedések elkerülésének érdekében mindenki írja be magát a táblázatba arra az időpontra, amikor mosni szeretne. Gondolkodtam rajta, mi ok lehet még veszekedésre azon túl, amikor valaki órákra a mosógépben felejti a holmiját mosás után, és a következő nem jut hozzá a géphez. Na, ma reggel megtudtam. Még tegnap beírtam magam reggelre, le is ballagtam negyed 10 körül, aztán látom ám, hogy foglalt mindkét mosógép. Ránéztem a táblázatra, utánam, 11-re volt beírva valaki. Szerencsére épp ekkor járt le a jobb mosógép, hát, gond nélkül kikaptam belőle, ami benne volt, és betettem a holmimat mosni. Érdekes, érdekes.

Izgalmas, amikor valaki, aki 11 (!) éve csúnyán átvert, egyszer csak közli, hogy nagyon bánja és sajnálja, és sokat gondolkodik rajta, mi lett volna, ha akkor azt a dolgot nem úgy intézi. Majd azt is elmondja, hogy mi barátok vagyunk. ( :O ) Két dologra tudok gondolni. 1. Jó a dumája. 2. Nem érdemes gonoszkodni, mert később esetleg nehezen békélsz meg magaddal. Esetleg ezek keveréke.

Joanne Harris az egyik kedvenc írónőm, és több szép emlék is köt hozzá. Az ő Chocolat című regénye volt az első nem könnyített olvasmányom angolul tizenpár éve, és nagyon nagy öröm volt, hogy értettem. Az ő Faith and Hope Go Shopping című novellájának köszönhetem, hogy ma fordítok. Amikor néhány éve Magyarországon járt, természetesen elmentem az író-olvasó találkozóra, dedikáltattam vele az összes kötetet, ami akkor megvolt (nem kevés), és nagyon szimpatikus volt, mert minden olvasójával beszélgetett, úgy nézett ki, mint akit tényleg érdekelnek azok a vadidegen emberek, és azt is szívesen vette, amikor egy nő odaült mellé egy hosszabb beszélgetésre. No, de mondjak valamit erről a kötetről is. A kedvenc történeteim (nem meglepő módon) Faith és Hope novellái lettek. Nagyon a szívembe zártam ezeket az idős hölgyeket már kilenc éve, és nagyon megörültem, amikor láttam, hogy megint van róluk hír. Az első novella, az utazós jobban tetszett, mert jólesett, hogy Chris milyen szépen bánik a nén...

Az van, ehhez kétség sem fér. Például váratlanul úgy alakult, hogy a jövő héten elutazom az olasz határ közelébe (6 óra vonatozásra található innen a hely), és napokig folyamatosan végtelen havat fogok látni. Hacsak addig el nem olvad a hó, de hát az nagyon csúnya lenne tőle. Majd erről mesélek később. Reméljük, lesz mit. Jut eszembe, a szombati hótalpas túráról is mesélhetnék, végül is arról is van mit. Na, majd arra is sort kerítek.

Este hatkor jöttem rá, hogy elfelejtettem megenni ebéd után a napi betevő négy kocka csokimat. Elfelejtettem. A csokit.  És utólag sem ettem meg, mert már hat óra volt, és hat után nem eszem. Ez valami egészen új.

Esztin keresztül Mutocskától kaptam kölcsön, és azt tudtam róla, hogy előttem többeknek nem tetszett, illetve nagyon kis hányada tetszett. A rajzok nagyon szépek, de a mesék és versek között akadt, ami kifejezetten nem tetszett nekem sem. Azért akadt bőven, amelyik kifejezetten igen: Schein Gábortól a Várakozás (ezt idéztem is itt), Zágoni Balázstól a Barni és a három angyaljárás, Böszörményi Gyulától a Lopotnyik és banyabú-dugó, Németh Zoltántól a Találmány, Berg Judittól A zöldlábú angyal, May Szilviától az Egérrágta karácsony, Petőcz Andrástól a Karácsony volt, majdnem karácsony, Lackfi Jánostól a Hagyma és az angyallárma, Podmaniczky Szilárdtól a Téli karácsony, Lugosi Viktóriától a Brokkoli. Azt hiszem, ha gyerek lennék, olyan lenne nekem ez a könyv, mint a Mikulástól karácsonyig és a Hópihe karácsony volt, amikor még igazán gyerek voltam – minden adventkor rongyosra olvastam mindkettőt.

egészen fergeteges, mennyire sok embernek nem sikerül megértenie, hogy a pedagógusok nem a magasabb fizetésért, de még csak nem is önmagukért tiltakoznak és tüntetnek, hanem főleg a gyerekekért, akiket jobbra-balra rángat, és orrba-szájba szívat a rendszer közvetlenül és közvetve is. Születik erről egy cikk, és mi a reakció a kommentelők körében? Rohadt tanárok, mit ugatnak, kéne a több pénz, mi, hát, fogják be, másnak is kéne, mégsem tüntetget. OMG.

Egy 1570-es, többnyire latin szövegű dalt ismertem ma meg, amelynek címe Bestia curvafia pulices, aminek az eleje, igen, az, aminek látszik. Szóval hogy kurva anyjukat a bolháknak. Ez már önmagában is érdekes volt, de aztán meghallgattam a dalt, és végem volt. Iszonyú komikus a dallam meg a szöveg együtt, ha az ember tudja, miről énekelnek. Ezen a linken lehet elolvasni a cikket, és mindenképp hallgassátok meg a dalt, nagyon vicces! Akit érdekel a téma bővebben, itt talál egy humoros írást a magyar káromkodás történetéről.

Van itt kint egy magyar könyvelő, aki a Facebookon mindenkinek mindenben segít, és máshonnan is hallottam, hogy őt érdemes kérdezni mindenféle dolgokról. Gondoltam, akkor már inkább őt kérdezem meg arról, hogyan is kerítsek adószámot, számlatömböt, kiskutya fülét, hogy magánban taníthassak, mert most már kell a pénz, kész, nem lehet tovább várni. El is mentem hozzá, és nagyon-nagyon kedves volt. Megvigasztalt, hogy én itt nem fogok irodai, pláne tanári állást kapni, viszont nagyon sokat fogok mosogatni meg takarítani, akár éveket is, mert egyrészt itt is munkanélküliség van, másrészt az osztrákok elég erősen lenéznek minket, és mindkét oknak az az okozata, hogy csak úgy nem fognak normális munkát adni nekünk. Javasolta, hogy még dolgozzak többet az önéletrajzom lebutításán, amíg nagyon-nagyon butának nem fogok tűnni, és akkor kapok majd mosogatói/takarítói állást. Vagy. Mert szerencsére van más lehetőségem is. Keressek meg menekültekkel foglalkozó segélyszervezeteket, és mondjam, hog...

Ez egy tündéri mese volt. Csupa szeretet, varázs meg humor, gyönyörű nyelvezet, izgalmas cselekmény, szóval minden volt benne, ami kell. Ez az Aterpater… Igazi, vérbeli gonosz, csodálom, hogy két szarv nem nőtt a fejére a történet egyik pontján sem. Ami a végén történt vele, felidézett bennem egy réges-régen látott filmet, amiről azóta sem tudtam kideríteni, mi is lehetett a címe, pedig szinte ugyanez történik abban is egy szereplővel. De erről már meséltem, térjünk is vissza a könyvhöz. A kedvenc szereplőm a kis Gigi lett, ő talán a legtündéribb az egész mesében. Eléggé mosolyogtam azon, hogy pont az írónak van a legtöbb joga a tündérek közelében élni, de, persze, ki másnak is lehetne – egyrészt minden szentnek maga felé hajlik a keze, másrészt tényleg senki sem áll közelebb a tündérvilághoz, mint az írók. SPOILER! Ja, igen, jó, hogy legalább a mesékben vannak olyan hatalmasok, akik nem ragaszkodnak tíz körömmel a hatalmukhoz, és tudomásul veszik, ha már nem illeti meg őket a hatalom,...

Sokszor említettem már itt a Humans of New Yorkot, amit nagyon szeretek, és rendszeresen olvasok, sőt várom, hogy új poszt kerüljön ki. Sok kommentelő szokta mondogatni, hogy kéne már Brandonnak egy Nobel-békedíj, és szerintem is megérdemelne valami komolyabb elismerést azért, amit csinál. Nagyon sokáig random embereket fényképezett és kérdezgetett New York utcáin, és már akkor is nagyon-nagyon érdekes sorsokat tudott bemutatni. Sokszor meg is kapta a kérdést kommentben, mégis mi a módszere, amivel ennyire őszinte és mély vallomásokat szed ki emberekből, akik akkor látják életükben először, és tudják, hogy több millió ember fogja olvasni, amit mondanak, és látni az arcukat. (A több millió nem túlzás, az oldalt 17 millióan lájkolták eddig.) Aztán Brandon elkezdte a különkiadásokat. Úgy emlékszem, először beutazta Ázsia tíz országát, és a helyieket kérdezgette mindenféle témáról, így bemutatta, hogy az emberek tényleg mindenütt egyformák, csak a körülmények, amik között élnek, azok tud...

Leadtam az egyik könyvet, és úgy néz ki, kapok helyette két másikat. Ezeket nem párhuzamosan kell majd csinálni, mert egy történet első és második részéről van szó, viszont ez azt jelentené, hogy a következő kb. fél évre megvannak a fordítási munkák, ami azért elég jó. Nem 100% még, mert csak akkor az, amikor már a kezemben / a Kindle-ön tartom a könyveket, de azért esélyes. Bezár a Bookstation. Tök szomorú, mert nagyon jó üzlet. Hatalmas árukészletük volt mindig, nagyon szerettem hozzájuk járni, meg az oldalukról rendelgetni. Ők voltak azok, akik iszonyú jófej módon berendelték nekem Angliából A farm, ahol élünk első öt részét, mert itthon nem volt kapható, és én írtam nekik, meg tudnák-e szerezni. 2003-ban nyitottak, én úgy 2006-2007 környékén akadtam rájuk, amikor kellett Paul Austertől a Timbuktu egy szemináriumra. Azért a könyvért még a Keletihez mentem, később költöztek a Nyugati mellé egy tök kellemes üzlethelyiségbe. Sajnálom őket :( Azért nem zárják be teljesen a bazárt, onl...

Nagyon szép történet, és gyönyörűen van megírva. Szabó Magdát már csak a nyelvezet miatt is érdemes olvasni. Ebből sem ez a kiadás van meg, de tetszik a borító, mert szépen összefoglalja a lényeget. Izgalmas volt, érdekes, jó ötlet a sziget, ahol az állatok ember módra élnek, biztonságban vannak minden bántástól, és oroszlán is szeretetben nevelhet lovat. A jóságra tanít a mese, felhívja rá a figyelmet, hogy nem szabad bántani az állatokat, mindig igazat kell mondani, tisztelettudóan kell bánni a felnőttekkel. A sziget harmadik törvényét én iszonyú kegyetlennek éreztem, nem tudom, egy gyerek hogyan éli meg, remélem, lesz alkalmam megkérdezni, mondjuk, a sajátomtól. A konfliktus is elég erős – az édesanya elvesztése szerintem nagyjából minden gyerek legrosszabb rémálma. Hogy nekem az volt, az biztos, lélegzetet elakasztóan horrorisztikus gondolat volt, hogy esetleg egyszer nem lesz anyukám (és most sem sokkal könnyebb). Emlékszem, rengetegszer kértem szépen anyut, hogy ne halj...

Most már hivatalos, hogy nem értem az Enkplatzot. Az Enkplatz az a megálló, ahol a villamosról metróra, illetőleg a metróról villamosra szállok, amikor Erdbergre megyek a pesti buszhoz, vagy onnan jövök. Visszafelé szokott az lenni a problémám, hogy az U3 azonnal jön, amikor átérek a busztól, de az Enkplatzon az orrom előtt megy el a villamos, és még csak futni sincs esélyem, mert egy elég forgalmas kereszteződés túlsó felén van a megálló, tehát fennállna annak a veszélye, hogy elütnek. Ez alapvetően nem lenne gond, mármint az, hogy mindig elmegy a villamos, csak ilyenkor este már elég sokat kell rá várni, és nem szívesen álldogálok a tök sötétben, hidegben, esőben 10-12 perceket, amikor egyébként annyi idő alatt abból a megállóból már majdnem ideérnék. Viszonylag hosszú idő után tűnt fel, hogy az Enkplatzon sem egy kijárata van a metrónak, mert amikor visszafelé jövök, a villamos első megállójánál is kint van, hogy U3, és ott a feljáró. Gondoltam, ma ravasz leszek, és a másik ki...

Nekem nem ez a kiadás van meg, de ha lenne gyerekem, biztos megvenném, mert nagyon szépek benne a rajzok. Nagyon kedves kis mese a rossz gyerekről, aki észbe kap, és gyorsan megjavul. Azt nem lehet tudni, mitől rossz, gondolom, azért, mert fiú. (Gonosz kacaj.) Megátalkodott egy kölyök, mondhatnánk, innen szép nyerni. És sikerül neki. Megtaláltam a könyv egyes részleteit hangoskönyvben, Márkus László olvasta fel. Ez itt a mese legeleje. A ritmusáról az „Egyszer egy királyfi mit gondolt magában” kezdetű vers (dal?) jutott eszembe, meg az, hogy ezt nagyon-nagyon jó lehet gyereknek felolvasni. Sőt még az is, hogy Szabó Magda biztos jó anya lett volna. Meg színdarabrészletet is találtam. Azt hiszem, csak úgy, a magam örömére nem nézném meg.

Az irodalom visszavág című könyvben olvastam, hogy érdemes megismerni ezt a regényt, mert az egyik legjobb, ami ránk maradt az ókorból. Beszereztem, és nem csalódtam. Nagyon kedves kis történet, amely megint csak szépen bemutatja, hogy az emberek mindig, mindenhol ugyanolyanok voltak és lesznek. Ugyanúgy örülnek, szomorkodnak, félnek, izgulnak, féltékenykednek, gonoszkodnak, csak a díszlet változik körülöttük. A történet szinte időtlen, egészen kevés dolgot kellene megváltoztatni ahhoz, hogy megtippelni se lehessen, mikor játszódik. Érdekes elgondolkodni azon is, vajon hogy nézhetett ki a kép, ami a regényt ihlette. Szerintem egy pásztorfiú meg egy -lány legeltethette rajta egymás mellett a kecskéit és birkáit, biztos volt legalább egyiküknél síp is, és persze biztos szép környezetben ábrázolták őket. Eddig nem vágytam különösebben Leszboszra, de most már megnézném. Ez is felkerült az igen hosszú listára.

Minden zseni őrült is egy kissé. Kivéve Dalít, mert ő nem kissé. Furcsa, több helyen is nagyon határozottan kijelenti, hogy ő nagyon hasonlít az őrültekre, egyetlen különbség az, hogy ő nem őrült. Hát… A gyermek Dalí kifejezetten ijesztőnek tűnt, bár jobban belegondolva nem is annyira a tettei miatt, hanem azért, mert betekintést engedett a fejébe. Az már nagyon korán látszott, hogy művész lesz belőle, a felnőttek ennek megfelelően is kezelték, és szerintem jól reagáltak a furcsaságaira – zseni a gyerek, hát nyilván fura is, rá kell hagyni. Azért azt kell mondanom, örülök, hogy nem együtt voltunk gyerekek. A felnőtt Dalí egyre szimpatikusabb, 36 éves korára már szinte egyáltalán nem ijesztő. Végtelenül beképzelt, exhibicionista, polgárpukkasztó, és olyan elvont a gondolkodása, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Szerencse, hogy ráakadt Galára, aki tökéletesen illett hozzá, és gyönyörűen tudott bánni vele. Egyik-másik találmánya nagyon tetszene (pl. átláts...

41 nyelviskolának írtam. 33 teljesen szarik a fejemre, válaszra sem méltat, 6 majd szól, ha lesz munka, 2-nél nincs munka és pont. Ezt 3 diplomával, Pass B-s CELTA-val, 15 év tanítási tapasztalattal, 9 év nyelviskolai tapasztalattal értem el. Nagyon sajnálom, nem tudok britté változni. A végét kérésre korrektúrázom. Az eredeti befejezés helyett álljon itt az, hogy még nem döntöttem el, mi legyen, feladjam, vagy kitartsak. Kitartani drága, feladni viszont azért nem jó, mert többet nem lesz bátorságom elindulni otthonról, ha most azzal megyek haza, hogy képtelen vagyok Ausztriában munkát kapni. Szóval nem tudom, de jó lenne kb. két héten belül kitalálni.

Gondolkodtam, mi lehetnék még, amikor kamu önéletrajzzal, diploma nélkül, gyakorlattal, német nyelvtudással sem kellek raktárosnak sem Ausztriában. Eszembe jutott, hogy lehetnék például prostituált, de aztán rájöttem, hogy á, az sem. Az erkölcsi aggályokról most nem szólok, de biztos ahhoz is kell kaufmännische Ausbildung meg 1-3 év tapasztalat. Meg ahhoz biztos csúnya is vagyok. Sebaj, egy hónap, oszt hazaköltözöm azzal a tudattal, hogy külföldön egy nulla, egy senki, egy nímand vagyok, és otthon kell megrohadnom, ha tetszik, ha nem. Ez is egy tapasztalat :)

Anyu egy nap alatt elolvasta a könyvemet, pedig 200 A4-es oldalnál is hosszabb. Szeretem az anyukámat  ❤ (Nyilván nem pont és csak ezért, de például ez is nagyon jólesett.)

Amúgy nem írok több bejegyzést, mert arra jöttem rá, hogy hiába teszem, most már az sem segít. Úgyhogy most üzemszünet következik, és innentől kezdve az idén eddig elolvasott könyvekről készült bejegyzéseket osztom meg itt. Boldogság! Vidámság! Könnyedség! Irodalomtörténet kicsit másként. Ókori görög és római irodalom 400 oldalon. (Görög irodalom 320, római irodalom 80 oldalon – szegény rómaiak!) Kicsit a Rettentő töri című sorozatot idézte fel bennem, amit nagyon szerettem, de az a lényeges különbség mutatkozik a kettő között, hogy a Rettentő töri főleg hülyéskedés, ez meg főleg nem az. (És hülyéskedés alatt nem azt kell érteni, hogy nem lehet belőle tanulni, hanem azt, hogy mindenből viccet csinál.) Az a jó benne, hogy friss, fiatalos, eléri a kitűzött célt, vagyis az „unalmas” irodalomról beszél kicsit sem unalmasan. Annyira nem unalmasan, hogy listát írtam azon művekről, amelyeket a gimnáziumban inkább ugrottam, mert unalmasnak tűntek, és elég volt belőlük az, amit irodalomból...

még semmi. Nem tudom, mit csináljak, mitől lenne jobb. Írtam egy önéletrajzot, ahol elhallgatom a diplomámat meg angoltanári mivoltomat, viszont kiderül a fél év raktárosi gyakorlatom, és megpályáztam egy raktárosi állást. Ez valami tragédia, de tényleg. Nincs kedvem kimozdulni, nem bírom Bécset látni se, hányingerem van tőle. A szobámban üldögélek egész nap, és semminek sem látom semmi értelmét. Egy 4-5 órás korrektúrázási munkát akár 12-15 órára is el tudok húzni, annyira erőtlennek és szomorúnak érzem magam. Tök értelmetlenül telnek el a napok, semmi sem történik, semmi biztató, nincs semmi reményem semmire. A szomszéd szobában hasonló depi van, úgyhogy nem is igazán keressük egymás társaságát a lakótársammal. Ha az egyikünk járkál, a másik inkább nem, így legalább nem találkozunk, aztán nem kell nézni egymás arcán ugyanazt az elkeseredettséget. Ennek az a hátránya, hogy így kibaszottul tök egyedül töltök minden egyes napot. De hát egyikünk sem tud mondani a másiknak semmi biztató...

Elküldtem hét pályázatot, nem kaptam egyetlen reakciót sem, viszont a mai adaggal együtt most már 31 elküldött pályázatnál járok, és idáig nyolc visszajelzést kaptam, melyből kettő teljesen negatív (nincs munka, pont), míg hat másik helyről azonnal keresnek, amint lesz náluk csoport. Ja, igen, írtam a híres iskolának, amelyik három hete hívott, hogy kell nekik angoltanár, ezért küldjem el az önéletrajzomat. Azt írtam, szeretnék biztosra menni abban a tekintetben, hogy megérkezett-e hozzájuk az önéletrajzom, amit kértek tőlem, amennyiben nem, úgy elnézést kérek, és csatolt fájlként megtalálják. Nagyon kíváncsi leszek, kiváltok-e ezzel belőlük bármilyen reakciót is. Tegnap beszéltem Skype-on Judittal, aki szerint össze kellene raknom egy olyan önéletrajzot, amiben több évnyi recepciós meg éttermi gyakorlat szerepel, diploma viszont nem, és akkor lenne munkám. Csak hát nem tudom, hogyan álljak neki. Nem szoktam hazudni, nem is szeretek, meg aztán pl. pincérnői tapasztalatot tök felesleg...

Ez most olyan nap, hogy nehéz lesz a személyes naptáramba bármi jót is beírni róla. Mert van nekem egy személyes naptáram, ahová minden nap beírok egy (vagy több) dolgot, ami jó volt. Hát, ma olyan rosszul vagyok, hogy jobbára csak aludtam, koncentrációm sehol, a könyvvel nem bírok haladni, a délután jó részét alvással töltöttem, és most is legszívesebben elmennék aludni, csak hát kéne haladni a könyvvel, plusz kéne még pályázgatni is, hátha mégis lesz munkám egyszer végre már. Úgyhogy akkor elmesélem inkább a cirkuszt. Szombaton voltam, és ebben a mostani műsorban a Cirkuszfesztivál versenyzői lépnek fel. Gondolom, ez úgy volt, hogy még a fesztivál előtt leszerződtették a szereplőket, mert nem azok vannak itt, akik a legjobb helyezéseket érték el, hanem van ilyen is, olyan is. Ez egyébként tök mindegy, mert mindenki vérprofi, akár kapott helyezést, akár nem. Nem emlékszem, voltam-e már úgy a Cirkuszban, hogy ennyire üres volt, mint most szombat este 7-kor. Nem is értettem, de úg...