Ma is tanultam valamit

Éppen egy tök jó albumot hallgattam a youtube-on (Disney-dalok zongorán), amikor váratlanul arra kaptam fel a fejemet, hogy a bölcsődal szól a fülembe, az, amit a zenedobozkám játszott. Műanyag kis doboz volt, rajta mindenféle aranyos figurák (rájuk már csak homályosan emlékszem), az alján egy műanyag karika lógott, és ha azt meghúztam, akkor zenélt, és onnan lehetett tudni, mennyi van még hátra a dalból, hogy fokozatosan visszahúzódott a zsinór. Azt hiszem, a karika egy idő után le is szakadt róla. Emlékszem, sokszor úgy aludtam el, hogy a kezembe vettem ezt a kis dobozkát, és végtelenítve játszattam vele a dalt.

Szóval teljesen megdöbbentem, mert fogalmam sem volt róla, hogy ez egy Disney-dal. Pedig de. A Sherman-fivérek komponálták 1964-ben, és a Disney vidámparkokban az egyik játék háttérzenéje.

Róla van szó, "It's A Small World After All". Az első versszak zenéjét játszotta a dobozom, ami egyébként azóta is megvan, valahol a padláson kallódik otthon.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai