Klimt, Kokoschka, Schiele és a nők

Múlt vasárnap voltam a Belvederében a fenti kiállításon. Érdekes volt, igényes, és mindenféléket megtudtam a festők életéről, esetenként olyan dolgokat is, amiket nem akartam tudni. A falakon a nők helyzetével kapcsolatos, 1870-1920 között született idézetek voltak, plusz egy hosszú, a női egyenjogúság kialakulásával kapcsolatos áttekintés is helyet kapott egy kisebb helyiségben. Ebből a legizgalmasabb infók, hogy 1789 környékén egy nőt kivégeztek Ausztriában, amiért közzétett egy pamfletet, amelyben a nők egyenjogúsága mellett kampányolt, valamint 1920-ban törölték el a tanárnők házasodási tilalmát. Mindegyik szobának külön tematikája volt - női portrék, gyerekek, meztelen gyerekek, női aktok, aktusok, maszturbáló nők. Ez utóbbi elég wtf volt abból a szempontból is, hogy nem is hittem volna, hogy ilyen képek is születtek. Hát, pedig de. Mondjuk, nekem az is elég fura ötlet, hogy megkér valaki egy gyereket, hogy meztelenül álljon neki modellt.

Ahogy szoktam, most is jegyzeteltem a telefonomba azoknak a képeknek a címét, amik különösen tetszettek. Íme:

Klimt: A nő három kora 

Klimt: Aranyhal

Klimt: Család

Klimt: Szerelem

Klimt: Ádám és Éva

Kokoschka: Romana Kokoschka (aki az édesanyja volt)

Schiele: Edith Schiele csíkos ruhában

Schiele: Ölelkezés

Megjegyzések

  1. Klimt festményeit nagyon szeretem, bár őt magát kevésbé, miután elolvastam az életét. Kokoschka édesanyjáról készült kép volt benne emlékeim szerint a mr. beanes filmben.. bár lehet, rosszul emlékszem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én most Klimtről csak annyit olvastam a kiállításon, hogy számtalan gyereke született a modelljeitől, nos, közepesen lett szimpatikus ettől :D

      Én úgy emlékszem, a Mr. Beanben Whistler anyját dekorálja ki hősünk.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai