Szabó Magda: Sziget-kék
Nagyon szép történet, és gyönyörűen van megírva. Szabó Magdát már csak a nyelvezet miatt is érdemes olvasni.
Izgalmas volt, érdekes, jó ötlet a sziget, ahol az állatok ember módra élnek, biztonságban vannak minden bántástól, és oroszlán is szeretetben nevelhet lovat. A jóságra tanít a mese, felhívja rá a figyelmet, hogy nem szabad bántani az állatokat, mindig igazat kell mondani, tisztelettudóan kell bánni a felnőttekkel. A sziget harmadik törvényét én iszonyú kegyetlennek éreztem, nem tudom, egy gyerek hogyan éli meg, remélem, lesz alkalmam megkérdezni, mondjuk, a sajátomtól.
A konfliktus is elég erős – az édesanya elvesztése szerintem nagyjából minden gyerek legrosszabb rémálma. Hogy nekem az volt, az biztos, lélegzetet elakasztóan horrorisztikus gondolat volt, hogy esetleg egyszer nem lesz anyukám (és most sem sokkal könnyebb). Emlékszem, rengetegszer kértem szépen anyut, hogy ne haljon meg. (Amire ő nagyon korrekt módon minden esetben azt válaszolta, hogy mindenki meghal, ő is meg fog, de nagyon fog igyekezni, hogy ez csak felnőttkoromban történjen meg, amikor már nekem is lesznek gyerekeim. Eddig jól teljesít). Szóval ez egy igazi kalandregény.
Az nagyon tetszett, hogy az utószóban az írónő ugyanúgy szól a gyerekhez, ahogy a felnőttekhez szokott. Nem cukiskodik, nem gügyög, értelmes, okos embernek tekinti az olvasóját, és a halált sem csomagolja be szemérmesen, egyszerűen csak megmondja, hogy neki már meghalt az édesapja. Nagyon tisztelem őt ezért. Annak meg nagyon örülök, hogy az édesanyja még olvashatta a mesét, ami az ő ötletéből született. Biztos, hogy nagyon büszke volt rá.
Ebből sem ez a kiadás van meg, de tetszik a borító, mert szépen összefoglalja a lényeget.
Izgalmas volt, érdekes, jó ötlet a sziget, ahol az állatok ember módra élnek, biztonságban vannak minden bántástól, és oroszlán is szeretetben nevelhet lovat. A jóságra tanít a mese, felhívja rá a figyelmet, hogy nem szabad bántani az állatokat, mindig igazat kell mondani, tisztelettudóan kell bánni a felnőttekkel. A sziget harmadik törvényét én iszonyú kegyetlennek éreztem, nem tudom, egy gyerek hogyan éli meg, remélem, lesz alkalmam megkérdezni, mondjuk, a sajátomtól.
A konfliktus is elég erős – az édesanya elvesztése szerintem nagyjából minden gyerek legrosszabb rémálma. Hogy nekem az volt, az biztos, lélegzetet elakasztóan horrorisztikus gondolat volt, hogy esetleg egyszer nem lesz anyukám (és most sem sokkal könnyebb). Emlékszem, rengetegszer kértem szépen anyut, hogy ne haljon meg. (Amire ő nagyon korrekt módon minden esetben azt válaszolta, hogy mindenki meghal, ő is meg fog, de nagyon fog igyekezni, hogy ez csak felnőttkoromban történjen meg, amikor már nekem is lesznek gyerekeim. Eddig jól teljesít). Szóval ez egy igazi kalandregény.
Az nagyon tetszett, hogy az utószóban az írónő ugyanúgy szól a gyerekhez, ahogy a felnőttekhez szokott. Nem cukiskodik, nem gügyög, értelmes, okos embernek tekinti az olvasóját, és a halált sem csomagolja be szemérmesen, egyszerűen csak megmondja, hogy neki már meghalt az édesapja. Nagyon tisztelem őt ezért. Annak meg nagyon örülök, hogy az édesanyja még olvashatta a mesét, ami az ő ötletéből született. Biztos, hogy nagyon büszke volt rá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése