Hullámvölgy

Na, hát ez a nap van olyan rossz, mint a keddi volt. A fél napot bőgéssel sikerült tölteni. Fogy a pénzem, nem kapom azt a pénzt, amit várok, és ami jár nekem (erről majd egyszer talán mesélek, ha így vagy úgy rendeződött a történet), a munka nagyon rossz, pasi nincs, a minidepi miatt úgy érzem, nem is lesz soha, pedig nagyon rossz ám egyedül lenni, baromi fáradt vagyok, és ezen egy szabadnap tökre nem segít, holnap megint kell menni dolgozni, és nem akarok, nincs kedvem, nyomaszt, rettenetes, valamint a tanulmány sem halad semerre - igaz, max. 9 oldalt kérnek, nem állok túl jól a másfél oldalammal, és fél 8 van. És most sem írok, mármint de, csak ezt a bejegyzést a tanulmány helyett. Pedig még ma el fogom küldeni a témavezetőmnek, ha beledöglöm is. Közben kellene főzni is, hogy aztán holnap ehessek megint hidegen olyan dolgokat, amik melegen jók, és ezt is rohadtul unom. Amikor már nagyon nagynak éreztem magamon a nyomást, akkor elmentem Schönbrunnba, és futottam két kört. Az 5,4 km a térkép szerint, és 35 és fél perc alatt tettem meg, ami annyira nem jó, de azért nem is olyan rossz. Ez azért örömre ad okot. Meg maga Schönbrunn is, ahol gyönyörű az ősz, ezért jövő héten valamelyik nap ki fogok menni némi mogyoróval felszerelkezve, felülök a Gloriettre, és mókusokkal fogok bandázni, miközben gyönyörködöm a színekben. A másik, aminek lehet örülni, hogy visszaküldte szerkesztve a legutóbbi fordításomat a szerkesztő, és alig javított bele (mondjuk a kevésből kettővel mindjárt vitatkozni fogok), sőt azt írta, "nagyon klasszul csináltad".

Összességében véve nem gondoltam, hogy Bécs ennyire nehéz lesz. Azt hittem, Málta után nem érhet meglepetés. Hogy a fenébe ne érhetne! Ez az élmény arra tanít, sose becsüljem le, mennyire lehet szar egy helyzet. Mindig lehet rosszabb, mint amire a legpesszimistább számítások alapján készülök.