Ami munka meg ami nem az

Kaptam levelet a WGKK-tól, hogy bejelentettek geringfügigre, amit munkaügyi értelmében nem tudok lefordítani magyarra, de azt hiszem, azt jelenti, hogy nem teljes munkaidő, de nem is részmunkaidő, hanem talán még annál is kevesebb, mondjuk 10 óra. Először kicsit eltorzult az arcom a gondolattól, hogy a cég fogta, aztán a 40 óra helyett geringfügigre jelentettek be, amikor tökre nem erről volt szó. De mielőtt még rákérdezhettem volna, hogy hogyan is megy náluk a bejelentés, kaptam tőlük is egy papírt postán, egy eredeti dokumentum másolatát. Azon az látható, hogy bejelentettek teljes munkaidőre. Na most. Pont a napokban olvastam az egyik FB-csoportban, hogy megszívta valaki, aki jelentkezett egy helyre, ahová be sem hívták interjúra, majd pár hónap múlva kapott egy 600 eurós büntetést, amiért egyszerre két helyre volt bejelentve - mint kiderült, bejelentette őt az a munkáltató is, aki végül felvette, meg ez a hely is, ahová csak jelentkezett, de oda sem hívták. Merthogy a bejelentett munkavállaló után jár pénz. Na most. Lehetséges lenne, hogy a sushizda fogta, és a próbanap után bejelentett geringfügigre? Ez komoly? Miután megbeszéltük a próbanap estéjén, hogy nem megyek többet? És ezt így hogy? Na, hát akkor kedden ellátogatok a kerületi WGKK-ba, aztán kibogozom a szálakat, nehogy engem is meglepjenek egy ilyen kedves, 600 eurós csekkel. Azért itt is vannak kemény dolgok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai