A munka meg a munka

Kedden nem sikerült felmondani, mert olyan pörgés volt, hogy akkor sem volt rá alkalom, amikor bent volt a főnök. Tegnap szabadnapos voltam, írtam neki, hogy tudnánk-e beszélni, erre válaszolt, hogy nincs Bécsben, de ma igen, és akkor tudunk. Írtam, oké, egész nap bent leszek. Válasz: jó, bejön hozzám. Lehet találgatni, bejött-e vajon. (Az jut eszembe erről a pasiról, hogy bár tök jól néz ki meg tök kedves, tökre nem irigylem a barátnőjét/feleségét, ha van neki olyan. Ennyire megbízhatatlan emberrel nagyon nehéz lehet együtt lenni.) Este 8-kor írtam neki, hogy jön-e. (Időnként hívom is, de még sosem vette fel, SMS-t szokott írni egy-két órával később, hogy írjak.) Válaszolt, hogy ma már nem ér ide, de mi ilyen fontos. Hát, ezen így elgyötrődtem, hogy most mi legyen, csak nem mondok már fel SMS-ben, basszus, de azt sem akarom, hogy holnap szóljak, hogy holnapután már nem jövök, mert az meg nem csak bunkóság, de kicseszés is. Szóval végül megírtam. Erre azt válaszolta, hogy csak azért kell 6 napot dolgozni mostanában, mert nincs elég ember (ez nem igaz, mindig 2 ember volt ebben az üzletben, és két emberrel csak úgy lehet megoldani, ha mindkettő 6 vagy 7 napot dolgozik), és meg lehet oldani, hogy legyen havi egy hétvégém (nem lehet, ezt Nadine világosan elmondta, amikor kérdeztem - nyilván nem fog havi egy szombaton és vasárnap 12 órázni a kedvemért). Arra nem mondott semmit, hogy nyomaszt a függőség ilyen közelről történő szemlélése. (Tényleg nyomaszt, egyszerűen elmenekülni lenne kedvem, amikor azt látom, hogy egy csomóan minden egyes napot nálunk töltenek, és egy kalap pénzt elszórnak minden egyes nap. Tragikus. Akkor is, ha nem az én dolgom.) Amúgy meg szerintem az volt az elgondolás, hogy ha várok még akár csak egy hetet, hogy hátha lesz több ember, akkor végére érek a próbaidőszaknak, és mindjárt 2 hét lesz a felmondási időm. De végül is megbeszéltük, hogy nem szeretnék kiszúrni Nadine-nal, hogy holnap egész nap bent legyen, úgyhogy holnap még megyek. Annyival több pénz, ha kifizetnek. Remélem, kifizetnek. Kinyomtattam az óraelszámolásomat az első hétről, a második hété megvan itthon, a harmadikat meg holnap este lefényképezem. Aláírás mondjuk nincs rajtuk, csak az enyém, de hátha. Illetve hátha kifizetnek, inkább erre koncentrálok.

12 órát bent lenni nem móka. Egész jól kibírtam mondjuk, de azért az első 6 óra rettentő unalmas volt. Meg kevés kaját vittem, az is baj volt. Pont annyit, amennyit egy nap alatt szoktam enni, csak ha van mit csinálnom, annyi elég, ha meg unatkozom, akkor nem. De sebaj. Ennyit nem szoktam egyenes háttal, hátradőlés nélkül ülni, szóval jól fog esni, amikor bedőlök az ágyba. Amúgy büszke vagyok magamra, semmi bajt nem csináltam, hiányt se, semmit. Viszont nagyon elfáradtam. A nap fénypontja az volt, amikor 10-kor odajött egy csapat srác a papírkával, hogy nyertek, fizessek, mondtam, oké, beszkenneltem a jegyet, kijött a megerősítés, hogy fizethetek, majd zárva volt a kassza, és a kulcs se a zárban, se a zsebemben nem volt (ezen a két helyen lehet normál esetben). Igen furán néztek a srácok, miközben mindent feltúrtam, és egyre jobban megijedtem. Elképzelni nem tudtam, mi történt a kulccsal. Ha kimegyek a pultból, bezárom a kasszát, a kulcs meg megy a zsebembe, ezért aztán tényleg ötletem sem volt, hol lehet. Vagy öt percen át túrtam, közben kétszer megpróbáltam kicsit leállni, és végiggondolni, hogy merre jártam, hol hagyhattam ott. Tudjátok, hol találtam meg? A pult melletti szemetesben. Oda sikerült behányni egy adag papírszeméttel együtt, amit az egyik asztalról szedtem össze. Nagyon komoly. Nem fog ártani egy jó nagy alvás, azt hiszem.

Tegnap írtam két magyar nyelviskolának, hogy szeretnék náluk angolt tanítani, az egyiktől ma megkaptam az egyik legparasztabb elutasítást ever. Holnap rákérdezek az egyik állásra, amit nagyon szeretnék, és hát megint nekiállok napi 5-6-7 pályázatot elküldeni. Már alig várom ❤ Nem. De muszáj lesz, mert nem szeretnék úgy hazakullogni, mint a vert sereg.