Alister és Alex tegnap hazautaztak Angliába, véget ért az egyhetes nyaralásuk. Kedden elhívtak magukkal inni egy utolsót, ami nagyon jólesett, bár mondták, hogy a meghívás nemcsak nekem szól, hanem hívnak másokat is, és én is szóljak még embereknek. Szóltam Kaynek meg a magyar srácnak, akit a Couchsurfingről ismerek, de nem jöttek, Rubent meg nem kérdeztem meg, mert tudom, hogy jött volna, és ha csak én vagyok ott, Kay nincs, akkor nem lehet tőle megmaradni, annyira nyomul.

Nem egészen úgy alakult az este, ahogy képzeltem, mert a csapathoz csatlakozó máltai lányok kissé elterelték a fiúk figyelmét, de azért Ali többféle módon kifejezte, hogy bejönnék neki. A végén öleléssel búcsúzott, ezek után Alex is, de rajta látszott, hogy nem érti, ez most mire fel van. Azóta többször is sikerült Alival álmodni. Semmi "olyat", csak az történik az álmokban, hogy tovább maradnak Máltán, és elmegyünk ide-oda.

Az van, hogy ez már megint sehogy sem jó. Akinek tetszem és itt van, az nem tetszik, aki meg tetszene, annak hiába tetszem, nincs itt. Ehh.

Legalább egy munkát most már dobhatna gép, igazán, így öt hét próbálkozás után. Pénteken lesz is állásinterjú, nagyon szeretném azt az állást, úgyhogy szurkoljatok majd!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai