Munkahely

Megy a betanítás. Ma elég sokat volt megbeszélésen a trénerünk, valamint a fő feladatunk az volt, hogy az e-mail mintákat olvastuk végig. Négyen ülünk a teremben, az egyik lány személyes ismerőse a trénernek, plusz az előző munkahelyén teljesen ugyanazt csinálta, mint amit itt kell majd neki, ezért az átlagnál is jobban unatkozik, amin úgy segít, hogy be nem áll a szája, facebookozik, az ott látottakat kommentálja, fényképeket mutogat a mellette ülőknek (nekem is), és a nap fénypontjaként lejátszik pár számot a telefonjáról. A zene akkor jött, amikor a tréner nem volt a helyiségben, nyilván. Az a helyzet, hogy nehéz úgy olvasni, ha melletted dumálnak, pláne akkor, ha a duma angolul van, amit olvasnál, az meg németül. De túléltem, nyilván, és már csak egy ilyen nap van hátra, ha egyáltalán. Viszont kiderült, hogy fizetést minden hónap 24. napjáig terjedő időszakra kapunk, ami azt jelenti, hogy ki kell vennem még egyszer nem kis összeget, mert amit első alkalommal kapni fogok, az igen-igen kis összeg lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai