Edzőtárs
Van egy lány, aki a step+erősítés dupla órának csak a második felére, az erősítésre jár. Ez is elég ahhoz, hogy jól látható legyen, semmi ritmusérzéke nincs. Általában teljesen ellentétesen mozog, mint a csoport. Tehát ha a padra kell lépkedni fel-le-fel-le, akkor ő le-fel-le-fel mozog, ha pad nélkül jobbra-balra-jobbra-balra, akkor ő balra-jobbra-balra-jobbra lépked.
Múlt hétvégén valamiért eszembe jutott ez a lány, és arra gondoltam, szerencse, hogy stepre nem jön, mert szörnyű kudarcélmény lenne neki. Magától értetődik, hogy kedden megjelent a stepen. Ahogy elnéztem őt, arra gondoltam, nekem ez olyan negatív élmény lenne, hogy nem is bírnám végigcsinálni az órát. Fogalma nem volt, mit kell csinálni, nem tudott lekövetni egyetlen lépést sem, és amit csinált, az még csak nem is hasonlított arra, amit a csoport többi tagja lépkedett. A helyzet komolyságát jól érzékelteti, hogy az oktató az első húsz percben még odaállt a lány mellé, és a kezdőknél szokásos módon lelépkedte lassan a koreográfiát, de annyira reménytelen volt a helyzet, hogy a további negyven percben inkább oda sem nézett. Nagyon sajnáltam szegény lányt, bár tudom, gonosz vagyok, hogy az is átfutott az agyamon, a csoport egyébként leggyengébb láncszeme végre egyszer úgy érezheti, tök ügyes. A végén kiderült, hogy tévedtem, a lány sokkal pozitívabb, mint én. Óra után ugyanis odament az oktatóhoz, és azt mondta, nagyon tetszett neki az óra, és szerinte ő nagyon ügyes volt, és látszott rajta, hogy teljesen őszintén mondja.
Tudom, nem vagyunk egyformák, de azért ekkora eltéréseken mindig megdöbbenek. A lényeg azért az, hogy jól érezte magát. Hátha egyszer belejön ebbe, ha rendszeresen lejár. (Mondjuk ezt kétlem, de ha elég pozitív, még az is lehet, hogy sikerül neki.)
Múlt hétvégén valamiért eszembe jutott ez a lány, és arra gondoltam, szerencse, hogy stepre nem jön, mert szörnyű kudarcélmény lenne neki. Magától értetődik, hogy kedden megjelent a stepen. Ahogy elnéztem őt, arra gondoltam, nekem ez olyan negatív élmény lenne, hogy nem is bírnám végigcsinálni az órát. Fogalma nem volt, mit kell csinálni, nem tudott lekövetni egyetlen lépést sem, és amit csinált, az még csak nem is hasonlított arra, amit a csoport többi tagja lépkedett. A helyzet komolyságát jól érzékelteti, hogy az oktató az első húsz percben még odaállt a lány mellé, és a kezdőknél szokásos módon lelépkedte lassan a koreográfiát, de annyira reménytelen volt a helyzet, hogy a további negyven percben inkább oda sem nézett. Nagyon sajnáltam szegény lányt, bár tudom, gonosz vagyok, hogy az is átfutott az agyamon, a csoport egyébként leggyengébb láncszeme végre egyszer úgy érezheti, tök ügyes. A végén kiderült, hogy tévedtem, a lány sokkal pozitívabb, mint én. Óra után ugyanis odament az oktatóhoz, és azt mondta, nagyon tetszett neki az óra, és szerinte ő nagyon ügyes volt, és látszott rajta, hogy teljesen őszintén mondja.
Tudom, nem vagyunk egyformák, de azért ekkora eltéréseken mindig megdöbbenek. A lényeg azért az, hogy jól érezte magát. Hátha egyszer belejön ebbe, ha rendszeresen lejár. (Mondjuk ezt kétlem, de ha elég pozitív, még az is lehet, hogy sikerül neki.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése