Dreamchild (1985)
Amelia Shankley miatt találtam rá erre a filmre. Ő volt Sara az 1986-os A Little Princess című filmben, és a Wikipediáról tudtam meg, hogy ebben a filmben meg Alice Liddellt alakította.
Charles Dodgson, alias Lewis Carroll születésének 100. évfordulóján ünnepséget rendeznek Amerikában, amire meghívják az akkor 80 éves Mrs. Hargreavest, aki gyerekkorában Alice Liddell volt, és akinek az író az Alice Csodaországbant írta. Az idős hölgy el is utazik Amerikába a háztartási alkalmazottja kíséretében, aki egy végtelenül idegesítő, ostoba, fejhangon picsogó kis naiva. Nézni is rossz volt, és abszolút nem értettem, miért kellett neki ekkora szerepet írni. Főleg a szerelmi szál volt teljesen felesleges. Nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből azt a 15-20 percet, amennyit ez a Lucy szerepelt.
De szerencsére nem ő a lényeg, hanem Mrs. Hargreaves. Az idős hölgy ugyanis visszaemlékszik arra a nyárra, amikor Dodgson kitalálta és elmesélte neki és a nővéreinek Alice történetét. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a férfi szerelmes volt a tízéves kislányba, aki a törődést és a történetet azzal hálálta meg, hogy folyamatosan bántotta, megalázta az írót hol ezért, hol azért, de többnyire a dadogása miatt. Az ő alakja nagyszerűen illusztrálja azt a mondást, amely szerint a gyerekek kegyetlenek. Az idős Alice képzelődései és álmai során eljut Csodaországba is, ahol találkozik az Ál-Teknőccel, a Griffmadárral, Április Bolondjával, a Mormotával és a Bolondos Kalapossal is. Nem rajzolt alakok, nem is élő szereplők, hanem bábok, mégpedig elég groteszkek, ijesztőek: arra hívják fel a figyelmet, hogy a regénynek van egy sötét oldala, amit nem szoktunk észrevenni. Ezek a bábok ugyanúgy kínozzák Alice-t, mint ahogy gyerekkorában ő kínozta Dodgsont, ebből pedig jól látszik, hogy lelkiismeret-furdalása van a történtek miatt, ezért nem túl szívesen gondol az íróra.
Nagyon érdekes film volt, és tetszettek is azok a részek, amelyekben Lucy nem szerepelt. A trailerben ugyan elhangzik, hogy "true story", de valójában csak nagy vonalakban "true": tényleg csónakázás közben mesélt Dodgson először a kislányoknak Alice kalandjairól, tényleg Alice inspirálta, tényleg nagyon szerette a kislányt, és 1932-ben tényleg Amerikába hívták az idős Alice-t Dodgson centenáriumára. Abba nem ment bele túl mélyen a film, hogy igaz-e a vád, miszerint az író pedofil volt, amire abból következtetnek sokan, hogy egyrészt "gyanúsan" erősen kötődött a gyerekhez, másrészt nagyon sokat fényképezte, néhányszor bizony meztelenül is. Ez utóbbi tényleg eléggé szerencsétlen dolog, és meg is lett az eredménye: amikor rájött, Alice édesanyja eltiltotta Dodgsont a lányaitól, így megszakadt a kapcsolat. A kéziratot pedig, amit Alice az írótól kapott, és amivel kapcsolatban megígérte, hogy nagyon fog rá vigyázni, és mindig szeretni fogja, Mrs. Hargreaves egy aukció keretein belül eladta, amikor megszorult anyagilag. Ez nekem azt mutatja, hogy ha volt is lelkiismeret-furdalása az íróval szemben, azért viszonylag könnyen túltette rajta magát. Lewis Carrollnak szerintem megszakadt volna a szíve, ha megéri, hogy az egykori kislány pénzzé teszi a könyvét.
A film összességében jó volt, bár valóban kissé lehangoló, és elég szomorú a vége. Ha lenne filmes moly, ott három és fél pontot kapna, és mind a másfél pont veszteséget Lucynak köszönhetné. (Ezen a lányon egyhamar nem fogom túltenni magam. Egyszerűen rettenetes volt.)
Charles Dodgson, alias Lewis Carroll születésének 100. évfordulóján ünnepséget rendeznek Amerikában, amire meghívják az akkor 80 éves Mrs. Hargreavest, aki gyerekkorában Alice Liddell volt, és akinek az író az Alice Csodaországbant írta. Az idős hölgy el is utazik Amerikába a háztartási alkalmazottja kíséretében, aki egy végtelenül idegesítő, ostoba, fejhangon picsogó kis naiva. Nézni is rossz volt, és abszolút nem értettem, miért kellett neki ekkora szerepet írni. Főleg a szerelmi szál volt teljesen felesleges. Nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből azt a 15-20 percet, amennyit ez a Lucy szerepelt.
De szerencsére nem ő a lényeg, hanem Mrs. Hargreaves. Az idős hölgy ugyanis visszaemlékszik arra a nyárra, amikor Dodgson kitalálta és elmesélte neki és a nővéreinek Alice történetét. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a férfi szerelmes volt a tízéves kislányba, aki a törődést és a történetet azzal hálálta meg, hogy folyamatosan bántotta, megalázta az írót hol ezért, hol azért, de többnyire a dadogása miatt. Az ő alakja nagyszerűen illusztrálja azt a mondást, amely szerint a gyerekek kegyetlenek. Az idős Alice képzelődései és álmai során eljut Csodaországba is, ahol találkozik az Ál-Teknőccel, a Griffmadárral, Április Bolondjával, a Mormotával és a Bolondos Kalapossal is. Nem rajzolt alakok, nem is élő szereplők, hanem bábok, mégpedig elég groteszkek, ijesztőek: arra hívják fel a figyelmet, hogy a regénynek van egy sötét oldala, amit nem szoktunk észrevenni. Ezek a bábok ugyanúgy kínozzák Alice-t, mint ahogy gyerekkorában ő kínozta Dodgsont, ebből pedig jól látszik, hogy lelkiismeret-furdalása van a történtek miatt, ezért nem túl szívesen gondol az íróra.
Nagyon érdekes film volt, és tetszettek is azok a részek, amelyekben Lucy nem szerepelt. A trailerben ugyan elhangzik, hogy "true story", de valójában csak nagy vonalakban "true": tényleg csónakázás közben mesélt Dodgson először a kislányoknak Alice kalandjairól, tényleg Alice inspirálta, tényleg nagyon szerette a kislányt, és 1932-ben tényleg Amerikába hívták az idős Alice-t Dodgson centenáriumára. Abba nem ment bele túl mélyen a film, hogy igaz-e a vád, miszerint az író pedofil volt, amire abból következtetnek sokan, hogy egyrészt "gyanúsan" erősen kötődött a gyerekhez, másrészt nagyon sokat fényképezte, néhányszor bizony meztelenül is. Ez utóbbi tényleg eléggé szerencsétlen dolog, és meg is lett az eredménye: amikor rájött, Alice édesanyja eltiltotta Dodgsont a lányaitól, így megszakadt a kapcsolat. A kéziratot pedig, amit Alice az írótól kapott, és amivel kapcsolatban megígérte, hogy nagyon fog rá vigyázni, és mindig szeretni fogja, Mrs. Hargreaves egy aukció keretein belül eladta, amikor megszorult anyagilag. Ez nekem azt mutatja, hogy ha volt is lelkiismeret-furdalása az íróval szemben, azért viszonylag könnyen túltette rajta magát. Lewis Carrollnak szerintem megszakadt volna a szíve, ha megéri, hogy az egykori kislány pénzzé teszi a könyvét.
A film összességében jó volt, bár valóban kissé lehangoló, és elég szomorú a vége. Ha lenne filmes moly, ott három és fél pontot kapna, és mind a másfél pont veszteséget Lucynak köszönhetné. (Ezen a lányon egyhamar nem fogom túltenni magam. Egyszerűen rettenetes volt.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése