Gyilkolates

Enikő felajánlotta, hogy a hosszú hétvége ellenére tart ma pilatest. Eleinte úgy voltam vele, a hosszú hétvégére elég mozgás lesz a kalandpark meg a falmászás, nem kell túlzásba vinni ezt sem. Igen ám, de aztán közzétette a facebookon azt a tervét, hogy ha elég kevesen leszünk, akkor kipróbálhatjuk a TRX-et, becenevén a T-Rexet. Ezt az ajánlatot már nem lehetett visszautasítani. Később ugyan írta, hogy az internetes szavazás alapján gyilkolatest tervez nekünk, már semmi sem riaszthatott el. Úgyhogy el is mentem a terembe, és lelkesen vártam, milyen is lesz ez a T-Rex.

Igen, ez egy másik T-Rex, de annyira szeretem ezt a képet, hogy muszáj volt idetenni. Amúgy én szeretem a palánktartást :)

A TRX így néz ki:


Ez a fekete-sárga izé egy keretről lóg, ami néhány helyen úgy néz ki, mint egy játszótéri hinta állványa, na, Enikőnél nem, de nála is ilyen vasbigyó van. Az eszköz hossza állítható, így használható állva, ülve, fekve, bárhogy. Azt a célt szolgálja, hogy jól megizzassza az embert, ugyanis lényegesen nehezebbek tőle a gyakorlatok, mint egy sima pilates órán. Komoly gyilkolates azért nem volt, csak egyes mozdulatoknál. Az első problémám akkor adódott, amikor Enikő azt kérte, fogjuk meg szépen a két lógó bigyulát, majd nyújtott kézzel dőljünk hátra, ne féljünk, megtart ez az izé. Aha, hát, ezt könnyű mondani. Mit szenvedtem, mire rájöttem, hogy kell kinyújtani a kezem, miközben félig eldőlve álldogálok... Aztán azért sikerült. Persze én eleve hátrányból indultam, mert mára sokkal durvább lett a tegnap még elviselhető izomláz, konkrétan alig tudok mozogni, és mára ért be annak a gyümölcse is, hogy úgy szorítottam a kalandpályán a drótokat - alig tudok fogni, hát még szorítani. Ettől még helytálltam, azt gondolom, de azért rendesen megizzadtam. A sok gyakorlat közül a palánk tetszett legjobban, meg a hegytartás, ami a jobb felső képen látható. Az nagyon vicces érzés, és közben durván feszült a hasizmom, szóval feltehetőleg hatásos is lenne, ha sokszor csinálnám.

Érdekes ez a T-Rexezés, tetszett. Lehet, hogy egyszer megnézem működés közben akkor is, amikor nem pilatesre használjuk, de azt nem tartom valószínűnek, hogy lecseréljem erre a stepet, pedig a sima TRX óra időpontja ütközik vele. De mindenképpen érdemes volt elmenni az órára, jó élményt veszítettem volna, ha ellustulom a lehetőséget. És ki tudja, talán más hosszú hétvégén is lesz még hasonló alkalom :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai