LizaGazdija

 elég eseménydúsra sikerült. Főleg az október vége és a november. A következőket sikerült behúzni: - Flórának egy agyrázkódást (itthoni rohangálás közbeni esés, fűtőtest lefejelése, gigantikus púp, majd 20 perccel később hányás --> 3 nap kórház), - Violának egy kéz-láb-száj vírus (láz, hólyagok a szájban, a kézen, a lábon, 7-10 nap a lecsengése, addig tilos emberek közé menni - nála mindenből egy kicsi volt csak, szerencsére, de a 10 napot itthon töltötte) - Flórának egy olyan erős fejfájást, hogy fájdalomcsillapítót kellett adni neki, plusz, mivel alig volt magánál, be kellett vinni az ambulanciára --> 3 nap kórház - Violának egy egész napi hányást, aminek nem lett kórház a vége, de nem sokon múlt, hogy bevigyem - Tomi ekkor épp Flórával várt a hazaengedésre, szuper volt (és elsőre ki is felejtettem a felsorolásból) - Flórának és nekem egy enyhe ételmérgezést (vagy eleve nem volt jó a csirke, amit vettem, vagy az elkészítésbe csúszott hiba, mindenesetre az is kijött belőlünk...

 Viola azt mondja mosolyogva: - Kislány. Erre én: - Igen, kislány vagy. Erre ő elkomorul, majd: - Nem kislány vagyok. Viola vagyok.

Viola estére nagyon bepörgött, fél 6-kor lehajigált minden komódról mindent, amit ért, közben sikított, és semmivel sem lehetett leállítani. (Az erőszakot nem próbáltam, írom ezt a félreértések elekerülése végett.) Aggódtam, hogy megsérül, vagy összetör valamit, és elgondolkodtam, hová tudnám biztonságba helyezni, amíg megnyugszik. Végül összeszereltem a kádat, amiben fürdenek (kör alakú, a zuhanytálcába szoktuk beállítani, kb. 80 cm magas - olyasmi, mint egy kisebb járóka), vizet persze nem töltöttem bele, és beletettem Violát, aki 90 cm körül van. Flóra felajánlotta, hogy ott marad vele, ez nekem kapóra is jött, mert volt még egy kis dolgom a gyerekszobában, és meg is kellett nyugodnom, mert eléggé felzaklatott ez a műsor. Amikor aztán kimentem a fürdőbe megnézni, tombol-e még a gyermek, szívet melengető látvány fogadott: Flóra ott ült mellette a kádban, és együtt kuncogtak. Flóra azt hitte, rá fogok szólni, ezért meg is magyarázta a dolgot: "Szomorú volt, hogy nem jöhet ki, és ...

Ma este Benedek Elek egyik mesegyűjteményéből Az árvalányhaj c. Mesét olvastuk. Ebben a gyönyörű árvalány csodaszép, földig érő, szőke haját tőből levágják a mostohanővérei, majd kiszórják az ablakon, a szél széthordja, azóta van árvalányhaj, a lány pedig belehal a bánatba. A mese végén Viola néhány szóban összefoglalta a lényeget: "Kitépték haját, úristen!"

Ébredéstől elalvásig, összetett mondatokban. Nagyon érdekes megállapításokat tud tenni. Tegnap épp a mosókonyhában vártuk, hogy végezzen a szárító, amikor egyszer csak odajött hozzám, és közölte: - Viola anya kis sellője. Nem tudom, ez honnan jött neki, de szeretnék rá mindig emlékezni. 

Szeretem Bécset, többek között azért, mert befogadó, és nagyon sokféle ember elfér itt a maga szokásaival. Tegnap a rundumadum elnevezésű körtúra egyik 5 km-es szakaszát csináltuk meg Violával, azt, amelyik a központi temetőbe is bevisz. A temető eleinte nyomasztott, főleg a sírokra ragasztott, megváltásra figyelmeztető matricák és a felszámolt sírok után maradt foghíjak. Ettől még erősebbé vált bennem az érzés, hogy én nem akarok majd sírban nyugodni, hamvasztást és szórást szeretnék. De nem is erről akartam mesélni. Ahogy sétáltunk, egyszer csak óriási tömegbe botlottunk*, akik négy-öt kempingasztal körül tömörültek. Először azt hittem, valami vásár van a temető közepén, nem is értettem. Aztán rájöttem: délszláv, szerintem szerb családok emlékeztek meg a halottaikról piknik, nagy eszem-iszom keretében. Később még több ilyet láttunk, volt, ahol egy egész sült malac várta a családot, volt, ahol egy-két szendviccsel ült le a sírra vagy mellé a család. Nagyon szokatlan, nagyon megható, n...

 Felszállunk a zsúfolt metróra, nincs két szabad hely egymás mellett, így Flórát leültetem egy idősebb hölggyel szemben. Két perc múlva a gyerek kicsit kétségbeesett hangon, félhangosan: - Anya, kiesett a néni szeme! Akkor vettem észre, hogy a hölgy jobb szemgolyója hiányzik. Ilyenkor mindig örülök, hogy itt élünk, ahol van rá esély, hogy nem magyar, akiről megállapítást tesz a gyerek. Leszállás után megbeszéltük, mi történhetett a nénivel, és azt is, hogy csak egy látó szeme van, ami nagyon nehéz lehet. Az a megfogalmazás, attól kész vagyok. Mint valamelyik nap, amikor azt hitte, úgy akarok elindulni egy programra, hogy bekapcsolva hagyom a főzőlapokat az ebéd alatt: - De, anya, ha így hagyjuk, mindenhol lángok lesznek az egész lakásban! Akkor is milyen igaza volt.

Alapvetően utálok ruhát és cipőt vásárolni, és nehezen veszem rá magam, hogy drága cuccokat vegyek - pl. egy 100 eurós cipőt túlzásnak érzek, a lélektani határom kb. 40-nél van. Ennek talán az lehet az oka, hogy gyerekkoromban sokszor hallottam, a hiper-szuper, márkás dolgok pont ugyanazok, mint a márka nélküliek, csak arra az egy logóra kell kifizetni egy zsák pénzt. Kétszer vettem tényleg márkás, lélektani határom fölé lövő holmit, az egyik egy harisnya volt, a másik egy nadrág. Miután mindkettő pontosan ugyanannyi idő alatt és ugyanúgy ment tönkre, ahogy a márkátlan dolgaim szoktak, levontam a következtetést, hogy a fenti feltevés valószínűleg helytálló. Azóta időnként eszembe jut, hogy megpróbálhatnék megint egy drágább valamit, hátha, de közvetlenül ezután mindig arra gondolok, hogy biztos meg is pukkadnék, ha aztán megint ugyanannyit bírna, mint a felébe-harmadába kerülő cuccok. Nos, cipőt venni azért utálok, mert kevés van, ami tetszik, és pl. egy pár csizma négy-öt évig bírja, ...

Voltam fülésznél, mert megszűnt a jobb fülemre a hallásom - ez évi-kétévi program, hamar lehet rajta segíteni, most sem tartott harmadannyi ideig sem, mint amennyit a váróban malmozással töltöttem. Mivel először jártam ennél az orvosnál, az asszisztens beírta a gépbe a címemet meg a telefonszámomat, majd megkérdezte... dobpegés..., hogy be vagyok-e oltva COVID ellen. Először válaszolni sem tudtam a döbbenettől. Az oltás, ugye, 9 hónapig volt érvényes, én majdnem két éve kaptam az utolsót, és több mint egy éve minden korlátozást feloldottak. Azóta sem jöttem rá, mi értelme volt ennek a kérdésnek.

 A nyolcadik évad végén járunk, minden valószínűség szerint végig fogjuk nézni a sorozatot. Aki látta, tudja, hogy "hétköznapi" dolog kevés van benne, és érdekes, hogy a végtelenből pont ez a kettő ütött akkorát, hogy írjak róla. Kezdem a pozitívval: nagyon szimpatikus, ahogyan az LMBTQ embereket ábrázolják, a transznemű szereplőt egy transznemű színész alakítja, és a sorozat azt meséli ezekről az emberekről, hogy pont olyanok, mint bárki más. Erre szerintem nagy szükség van. Attól, hogy még a homoszexuálisokat "jó útra térítő", borzalmas szeánszokról is hosszan szól, kis híján a szemem is könnybe lábadt. Jöhet a negatív: Fiona idegesítő, nem kicsit, nagyon. Régóta, de ami leginkább meglepett a rengeteg marhasága között, hogy 28 évesen nincs annyi önbecsülése, hogy el tudja fogadni, van olyan férfi, akinek nem jön be. Brutális szekunder szégyenérzetet keltett bennem ez a szál, annyira kínos, hogy jó lesz, ha már vége lesz. De tényleg. 28 éves korában közli vele egy ...

Megnéztünk egy rövid videót Edinburgh of the Seven Seasről, aztán még sokat beszélgettünk róla, poénkodtunk, hogy ez lenne a Tominak való hely - mindig morog, ha valami program van, megyünk valahová. Végül, mintegy a beszélgetés lezárásaként ez hangzott el a szájából: - Amúgy én nem vagyok otthonülő, csak melletted tűnök annak.  Touché :D

Nem tudom, tettem-e már le könyvet azzal az elhatározással, hogy én ezt most félbehagyom, de, ha volt is ilyen, biztosan nem sűrűn*. Inkább az jellemző rám, hogy végigszenvedem, bármennyire rossz is.  Ennek most a harmadáig jutottam, a második rész legelejéig. És nem bírtam tovább. Úgy érzem, nekem ehhez rövid az életem. Olyan kevés olvasást sikerül begyömöszölnöm egy napba, akkor már olvassak inkább olyat, ami örömet okoz.  A történetmesélés módja érdekes, összevissza ugrálunk az időben, sokszor mindenféle jelzés nélkül. Például elég izgalmas volt, amikor már negyven oldal óta ismertük az egyik főszereplőt, aztán jött egy bekezdés, amiben hirtelen megtudtuk, hogyan ismerte meg őt az elbeszélő évekkel korábban. De nem jelezte semmi az ugrást, azt lehetett hinni, hogy az előző bekezdés után járunk időben.  Vontatott az egész, nagyon ritkán történik bármi is, inkább filozofálgatásokból meg leírásokból áll a regény, ezeket meg ebben a mennyiségben és töménységben unom. Amiko...

Hétfőtől nagycsoportos lesz Flóra. Az előbb született, erre itt tartunk. Kicsit ijesztő. Azt mondta, az oviban szeretne majd angolra járni. Kíváncsi leszek, hogyan éli majd meg - szerintem az ovis nyelvóráknak nincs sok értelme, de tény, hogy kárt sem tesznek senkiben. Annak meg nagyon örülök, hogy érdekli az angol. A füle miatt - talán egyszer végére érek annak a bejegyzésnek is - úszni most ősszel nem jár majd, és a karatét sem szeretné folytatni (pedig már sárga öves!), de azért nem unatkozunk majd. Lesz iskolaelőkészítő, gyerektorna és magyar ovi is egy-egy délután. Azt beszéltük meg, nem kötelező egész évben ugyanarra a sportra járni, ki lehet próbálni többfélét, de amennyi időre befizetjük, azt végig kell csinálni. A gyerektornát 7 hetes egységekben kell fizetni, és szerintem nagyon fogja szeretni a gyerek, de majd meglátjuk.

Vagy két hete szenvedtünk, mint a kutya. Hiába tártuk ki az ablakot éjjel, a nappal tapasztalt pokoli hőség után ilyenkor sem moccant meg a levegő. Milonka épp a napokban írta, számára az igazi nyár az, amikor éjjel sem hűl le a levegő, számomra viszont ez igazi szenvedés. De ma végre "csak" 28 fok volt az eddigi 33-35 fokok után, és olyan jó kis hűvös van éjjel, végre már! Nem tudom, mi lesz velem, ha továbbra is egyre hosszabb ideig tartanak majd a hőhullámok, de kicsit félek. Tegnap értük el a mélypontot Tomival és Violával (Flóra Pesten nyaralt): rövid, 1-2 órás megszakításokkal délután 3-ig aludtunk, mint akiket leütöttek. Utána sem jutottunk ki a lakásból (én meg a gyerek), csak szuszogtunk hol ide, hol oda ülve/fekve. Amikor kimostam a zuhanyzót, közben háromszor vert le a víz - ez nem normális dolog. Tomi kivonszolta magát, mert vásárolni kellett, meg találkozott az egyik húgával, de nagyon szenvedett a 35 fokban és tűző napon. Szeretem a nyarat, de mindig is úgy érez...

Sokkal többször szeretnék írni, és nem csak a lányokról, de annyira nincs idő semmire, hogy hajjaj. Múlt hét óta megint dolgozom, és bár a második napon mindjárt ápolási szabadságra kellett mennem, mert mindkét kisasszony belázasodott már a munka előtti napon (első nap a nagynénjük vigyázott rájuk, második napra nem találtam senkit), tök hamar visszarázódtam. Régen gagyi könyvből kellett volna tanítanunk, ezért mindenki a kedvenc angol tankönyvét használta, most viszont egy szuper sorozatból dolgozunk, így csak kiegészítő anyagokat kell nyomtatni. Általában is sokkal kevesebbet kell nyomtatni meg fénymásolni, sokkal egyszerűbb lett az adminisztráció, és egy ideje már a (7 év után ismét) 12 hetes tanfolyamok után minden oktató kap egy hét szabadságot, ha kér. A szemem is könnybe lábadt, annyira gyönyörű ez, bár élni nem fogok vele, azt hiszem. Aki nem él vele, az dolgozik az üres hetében is, amikor nincs saját csoport. A kollégák szeretettel fogadtak, ez jólesett. Amikor elmentem, 25 fő...

Amikor először olvastam, hogy készül a film, úgy gondoltam, biztos nem fogom megnézni. Voltak ugyan Barbie babáim gyerekkoromban, szerettem is őket, de sosem voltam rajongó, és felnőttként sem lettem az. Amikor láttam, hogy Margot Robbie lesz Barbie, és kikerültek az első képek a forgatásról, akkor már úgy éreztem, lehet, hogy ez egy jó vígjáték lesz. Amikor pedig megnéztem az előzetest, már biztos voltam benne, hogy meg szeretném nézni a filmet. És, amióta végigolvastam egy cikket, ahol screenshotokkal illusztrálva összeszedték Margot Robbie és Ryan Gosling a filmmel kapcsolatos interjúinak legviccesebb pillanatait, már kifejezetten vártam. Múlt szombaton kaptam is kimenőt estére, és beültem az egyik angol nyelvű moziba, ami nincs messze tőlünk. (Imádom, hogy több angol mozi is van a városban, és nem kell vadászni az eredeti nyelvű filmeket. Bár megbékültem a német nyelvvel, amióta itt élek, azért amerikai/angol filmet német szinkronnal nem szeretek nézni.) Nagyon kíváncsi voltam, én ...

Végére értem. Hosszú menet volt, talán két évig néztem a 9 évadot, de nekem megérte. Ritkán nézek meg valamit kétszer, de az egészen valószínűnek tűnik, hogy az Office első 3-4 évadát újrázom majd, plusz azon felül is 5-10 részt. Akár többször is. Több cikket olvastam arról, milyen idétlen okok vezettek odáig, hogy a 7. évad végén elveszítették Steve Carrellt, Michael, a vérciki, bunkó, sokszor ostobán viselkedő, mégis nagyon szerethető főnök megformálóját. Azt is írják, hogy az ő távozása után lejtmenet következett a nézettségben, és épp csak elevickéltek valahogy a 9. évad végéig. Fura ez nekem. Szerintem két béna időszak volt, a 6. évad közepe (Michael ide vagy oda) és a 8. évadban Nellie (szerencsére) rövid főnöksége. Egyébként az utolsó két évad is nagyon szórakoztató volt, sok humorral, jó sztorikkal. Szóval nem értem, mi bajuk volt a nézőknek. Az is igaz, hogy a 9. évad végére még nem laposodott el, nem fordult gagyiba a sorozat, szóval végül is jókor fejezték be. De az utolsó k...

kezdődik itthon, aztán visszamegyek dolgozni, és feltehetőleg soha többet nem leszek már GYES-en. Ez némi szomorúsággal tölt el, meg rám is ijeszt, hogy az itthoni dolgokat most kell elrendezni, később talán már nem lesz időm munka mellett. Tomival úgy gondoltuk, két vagy három gyerekünk lesz. Ő viccesen szokta mondani, megnézzük, milyen a kettő, és, ha nagyon rosszak, akkor nem vállalunk harmadikat. Én gyerekkorom óta éreztem, hogy két lányom lesz, de lehetett volna szó harmadikról. Nem rosszak egyáltalán a hölgyek, de, ahogy mondani szoktam nekik, el lehet itt fáradni elég alaposan minden nap. Hiszti hiszti hátán, minden azonnal kell, a késleltetés gyakorlás alatt áll. Aztán vannak a remek ötletek, pl. ma, amikor fél kiló liszttel sikerült beteríteni a fél nappalit - oké, felsöpört utána a főkolompos, de engem eléggé lefárasztott a látvány, már csak azért is, mert sokszor elmondtam már, hogy nem főzhetnek játékból igazi hozzávalókkal az igazi fazékban. Szórakoztatás plusz házimunka, ...

Van egy rózsaszín, kutyás, tavaszi-őszi sapink, amit Flóra kapott két éve. Nagyon szerette hordani, amíg jó volt rá. Két éve ősszel kiesett a táskámból, amit másnap vettem észre. Flóra nagyon szomorú volt, én meg gondoltam, végigjárom az előző napi útvonalunkat, hátha meglesz még. Meg is lett, valaki felakasztotta a játszótér kerítésére. Nagy volt az öröm meg a meglepetés, hogy egy nap elteltével még ott volt, ahol elhagytuk. Kimostam magas hőfokon, és lehetett is használni tovább. Idén tavasszal már Viola hordta, neki is nagyon tetszik, hogy tiszta "vauvau" az egész. Egy hideg, júniusi szombaton azt vettem észre, hogy eltűnt. Pénteken Tomi vitte programozni a hölgyeket, és, mivel metróztak is, gondoltam, felesleges keresni a sapit. Elindultunk kirándulni délután, és a házunk melletti mélygarázs behajtóján mindjárt belebotlottunk. Ezúttal a földön töltötte a majdnem egy egész napot, átmehetett rajta több tucat kocsi, és még eső is esett, szóval rémes állapotban volt szegény. ...

 A BBC oldala időnként bekerül a hírfolyamomba, és, ha éppen valamelyik műsorajánlójuk jut el hozzám, azt meg szoktam nézni. Így bukkantam rá a Ghosts című sorozatra is, ami 2019-ben indult, és idén jön ki az utolsó, 5. évada. Annyira vicces volt az a két perc, amit láttam belőle, hogy elkezdtem a sorozatot. Rendesen berántott, esténként, amikor már elaludtak a gyerekek, két-három rész is lecsúszott belőle, így néhány hét alatt ledaráltam az egészet. (Az eddigi négy évad hat-hat részes, egy rész kb. fél óra.) Nagyon megkedveltem a szereplőket, és utánanéztem a színészeknek is. Így derült ki, hogy a szellemek közül hatan már sokadszorra dolgoznak együtt, és ők is írják a sorozataikat, például a Ghosts is az ő ötletük és forgatókönyvük eredménye.  Mindenkinek melegen ajánlom, zseniális az egész alapötlet, az összes karakter, az, ahogy négy évadon keresztül csepegtetik a szellemek előtörténetét, és még mindig nem tudjuk mindenkiről, hogyan halt meg. Ugyanakkor volt olyan történet...

Flóránál még kb. minden új szót és skillt feljegyeztem, Violánál már nagyon le vagyok maradva ezzel, ami szomorú, mert annyi mindent csinál és mond mindkettő, amire mindig szeretnék emlékezni. Időnként ide, néha egy Word fájlba írogatom is a dolgaikat, de hát... No, most akkor álljon itt mindkettőjüktől egy-egy cuki! Viola elkezdte a bölcsit (majd talán a beszoktatásról is sikerül írni valamikor, jó lenne), ahol sok gyerekdalt hallgatnak és énekelnek, többek között ezt is, minden egyes nap: Úgy szól a szöveg, hogy "tschu, tschu, wa, wa, wa", ami feltehetőleg nem jelent semmit, Viola agya viszont azonnal értelmezte, és így instant kedvencet avatott a gyerek. Szokta itthon énekelgetni, ma pl. ezzel altatta el magát. Szerinte a szöveg: "Csicsíja, vauvau", ezek pedig véletlenül a kedvenc szavai közül valók. A dal refrénje tehát azt jelenti: "Alszik a kutya", esetleg "aludj, kutya". Ehhez kapcsolódik, hogy egyik este már tök fáradt volt, mire elkezdtü...

 Kedvenc gyümölcsöm az eper, Flóráé is, minden szezonban egy csomó fogy nálunk. Eddig sosem mertem fél kilónál többet venni egyszerre, mert két nap után már bőven voltak benne penészes szemek, és nem mindig eszünk meg ketten két nap alatt fél kilót. (Jóból is megárt a sok, vagy valami hasonló.) Idén viszont úgy gondoltam, lesz, ami lesz, megpróbálkozunk egy 900 grammos, faládás megoldással. És lőn csoda: míg a műanyag dobozban két nap alatt megpenészedik az eper, a faládában egy hét után sincs semmi baja (annak a maradék 10 szemnek, ami még megvan akkor). Úgyhogy mindig van eltéve itthon egy faláda, és ha csak műanyag dobozban árulnak epret, akkor is átpakolom abba.  Öröm és boldogság.

Ha akad olyan ismerősötök, akit nem kedveltek, viszont egy kisgyerek anyukája, és szeretnétek borsot törni az orra alá, vegyetek a gyerekének gyöngykészletet gyöngyfűzéshez. Kegyetlen. Flóra a szülinapi buliján kapta az egyik ovis csoporttársától, és most hétvégén jött meg úgy igazán a kedve a fűzéshez. Kb. ezer darab kis gyöngyről van szó, ezek, ha megbillen az amúgy többszörösen lezárt eredeti dobozuk, ezerfelé gurulnak. A legkisebb kb. akkora, mint egy porszem, szóval élmény keresgetni őket. Bár nem gurult szét az összes, arra számítok, hogy hónapok múlva is előkerül még egy-egy innen-onnan. Tomi odaadta a csavarszortírozós dobozát, én meg vagy két órát töltöttem azzal, hogy méret szerint szétválogassam a gyöngyöket, és a feléig sem jutottam. A színekkel nem is törődtem, így is ugrált már a szemem alatt az ideg, mint szegény motkánynak a Jégkorszakban. Közben meg morogtam, mint a bolhás kutya. Szóval ide több gyöngy be nem teszi a lábát, az biztos. Fejleszti a kreativitást meg a fin...

"Kiderült, hogy neki úgy van megcsinálva a memóriája, hogy boldog ember legyen egész életében."

Flóra a metróra várva nézegeti a kitett menetrendet, várostérképet, ilyesmiket. Egyszer csak felkiált: – Anya, ott egy pók! – Akkor gyere el onnan! (A pókiszonyom olyan szinten jár, hogy a pók puszta említésére lever a víz, brrr, irtózom ezektől a dögöktől.) Nézi, nézi, egyszer csak megszólal: – Anya, szerintem ez a pók véletlenül meghalt.

 amikor e-mailt kapok az Indamailtől, ahol életem első e-mail fiókja működik vagy 20 éve, igaz, napjainkban már főleg spamgyűjtőként, hogy május 3-ig aktiváljam az előfizetésemet, ami havi 2000 Ft, HA negyedévre vagy évre fizetek elő, különben elveszítem a hozzáférésemet. Értitek, havi 2000 Ft-ot fizessek valamiért, amit a Gmail ingyen ad. Hát, akkor nincs más hátra, mint előre: a fiók korai szakaszából lementegetem az emlék minőségű üzeneteket, aztán búcsút intek ennek az e-mail címemnek. De nem is értem az elképzelést. Vajon sok előfizetőjük lesz?

 Postán küldött névre szóló szórólapot az itteni legismertebb könyvesbolt, benne egy csomó izgalmas könyv meg egy 15%-os kupon. Azonnal felcsillant a szemem, mert több e-bookot is kinéztem náluk*. A  lóbetűkkel szedett felirat mögött csillag, a kupon alján hatos betűmérettel meg ez: "Kivéve könyvekre." Akkor jól van akkor. *Az a cél, hogy minél több könyvemtől megszabaduljak, és ne hozzak haza újakat. Kivétel a gyerekkönyv és az ajándékba kapott kötet. Jelen állás szerint nem lesz könyvtárszobám, anélkül meg tárolhatatlan sajnos ez a mennyiség. Régen számoltam már meg, de 1500-2000 könyvem lehet.

Ünnepekhez köti a fejlődést: az első szülinapján állt fel először, és Flóra ötödik szülinapján tette meg az első lépéseit. Másnap már szaladt :) Egész nap beszél már, csak még keveset értünk belőle. Pl. ha valami leesik, azt "hoppá" vagy "bumm" felkáltással nyugtázza. Amikor elesik, nem szoktam egyből rohanni, felkapni, csak mondom, hogy "bumm volt", néha kérdő hangsúllyal. (Ha megüti magát, természetesen megölelgetem.) Így alakult ki, hogy ha elesik, egyből mondja már, "bumm". Nemrég rászokott a jajgatásra is, nehezebb pillanatokban kijelenti, hogy "jaj", esetleg "jaj, jaj". No, tegnap esett egy komolyabbat, Tomi fel is kapta, de ő hamar lekéredzkedett, és zokogva jött hozzám. És tudjátok, mit mondott? "Bumm volt, jaj!" Meg kell enni, olyan cuki :D Flóra egy ideig "baba" megnevezéssel futott, de már megtanulta a nevét a kishugi. Ha Flórira gondol, akkor "Vui", ha Flórára, akkor "Vuijja"...

 Flóra ma részt vett élete első vizsgáján, ami egy karatés övvizsga volt. Sikerrel zárta, így már nem sima fehér az öve, hanem van a közepén egy citromsárga csík. Nagyon büszkék vagyunk rá. (És Violára is,  aki egy hang nélkül végigülte a másfél órás karatevizsgát.)

 Pár éve indult egy pontgyűjtő rendszer nálunk, kell hozzá egy JÖ kártya, és JÖ pontokat lehet gyűjteni. Tomi kiütést kap attól a szótól, hogy JÖ, ezért itthon csak gyűjtőkártyáról és pontokról beszélünk. Eleinte egy euró egy pontot ért, ez király ajánlat volt, de hamar változtattak, és már csak két eurótól adnak pontot, mindig a fizetett összeg felét (lefelé kerekítve ráadásul). Egyszer hallottam egy résztvevő üzletben, hogy majd bevezetik, hogy minden pontot csak abban a boltban lehet levásárolni, ahol szerezte az ember, de ezt nem vezették be, aminek örülök, mert elég nagy pofátlanság lenne. Én a pontokat arra használom, hogy a karácsonyi nagybevásárláskor (ebéd + sütik) ezekkel fizetem a ceh egy részét. Persze a beváltásnál nem túl nagylelkűek: 100 pont jelent egy eurót. Összességében nem érné meg gyűjtögetni, ha amúgy nem járnék olyan boltba, ahol lehet, így viszont azért nem rossz. Mindig vannak akciók, pl. 450 pontért 5 euró kedvezmény, ilyesmi. Ezekkel sosem élek. Az első k...

Viola már szalad, például el a pelenkázás meg a zuhanyzás elől, de közben kacag. Ha hívom, akkor azt válaszolja, "jó", esetleg "jó, jó", és jön. De szép időszak is ez, amikor még szót fogad :D Ha megkérem, hogy dobjon ki valamit a szemetesbe, már megy is, és kidobja, ma meg már mondogatta közben, hogy "dob, dob". Tudja  már azt is, hogy igen, hapci, kuc-kuc, hoppá, bumm, bamm (utóbbiakat akkor mondja, ha valami leesik, és nagyot szól). Pesten már nincs olyan gyerekem, aki az utazóágyban aludna - november óta Viola ordítva bőgött, ha megpróbáltam betenni akár a nappali, akár az éjjeli alváshoz. Most már velünk szeretne aludni, úgyhogy az utazóágyat karácsonykor állítottuk fel utoljára, azóta eleve úgy megyünk aludni, hogy ő fekszik legbelül, én mellette, Flóra a másik oldalamon (ahol szintén van korlát, csak kicsit alacsony, egy másfél éves le tudna esni ott, egy ötéves már nem esik, mert már nem vándorol annyit, bár még ő is eleget). Viola párszor már lees...

A körúti lakásban áll a gyerek-, tini- és fiatal felnőttkori cuccaim jelentős része. Ez eddig nem esett le nekem, azt hittem, csak a kb. 1200 könyvemet kell átválogatnom, és amit nem tartok meg, valami módon elpasszolnom. De nem. Az unokaöcsém, aki egy ideig ott lakott, az elején azt mondta, ne pakoljak el semmit, később viszont odaköltözött hozzá a (most már) felesége, aki érthető módon nem akarta a dolgaimat kerülgetni, ezért a könyveken kívül mindent bedobozoltak. Ezeket a dobozokat elkezdtük kihordani Bécsbe, itt válogatom át őket. Borzasztó és nyomasztó, komolyan. Ezer kis csetresz, aminek valószínűleg semmi értéke, viszont mindhez emlékek kötnek, ezért csak attól tudok megválni, ami tönkrement. Ebben segített, hogy csak úgy begórták őket egy dobozba, törékenyeket, nehezeket halomra, szóval azért eltört ez-az. (Mi tagadás, bosszant is.)De hogyan dobjak ki/ajándékozzak el olyan cuccokat, amiket rég halott családtagoktól kaptam, és/vagy kedves történetek kapcsolódnak hozzájuk? Ennél...

- A szülinapi ebédre kérek sült krumplit, rizst és franciasalátát. - Biztos, hogy franciasalátát is? Azt nem is szereted. - Igen, én nem szeretem, de ti igen, nektek kérem. Hmmm.

Csak néhány fotó formájában. Mákos bejgli - az élesztő felfuttatásán és a tepsire helyezésen kívül mindent Flóra csinált, nekem konkrétan nem lett tésztás a kezem. Csak diktáltam, miből mennyi kell. Isteni finom lett. Nappali - a függönyt még karácsony előtti utolsó pillanatban pirosra cseréltem (ugyanilyen az is, csak a színükben különböznek) Nem tudnám már megmondani, hogy ez a pogácsa vagy a mézeskalács, mert őszintén szólva nem látom, van-e sajt a tetején, de mindkettőt Flóra csinálta egyedül Itthon Gyerekszoba Ez is Nappali (és a nyár óta vágyott lovagi vár) Flóra készítette és díszítette, én csak a bevonatot tettem rá Otthon

Flóra ötéves lett. Középső csoportosnak mondanánk otthon, itt simán csak ovis, de már nagyon nagy kislánynak tűnik nekünk. Egyik kedvenc elfoglaltsága a kirakósozás, 60 darabos puzzle-t már simán kirak. A sógornőméktől kapott egy 73 darabosat, ami ráadásul nem is a szokásos téglalap alakú, hanem hópelyhet formáz - ettől aztán jó nehéz is. 20-25 perc meg egy kicsi segítség kellett a gyereknek, és megcsinálta. Viola épp az ő szülinapján tette meg az első két önálló lépését, majd másnap annyira rákapcsolt, hogy egész nap fel-alá járkált a lakásban tök egyedül, és még arra is rájött, hogyan tud felállni kapaszkodás nélkül. Nagyon határozott elképzelése van az életről, és ha valamit akar, akkor azt azonnal. Olyan hangokkal reklamál, mint valami varjú vagy csóka. Emellett szuper humora van, ahogy már Flóránál is megfigyeltük egészen pici korától fogva. Decemberben öt napot volt oviban Flóra, az adventi időszakban összesen kilencet, a többit betegen töltötte itthon. Két-három napig Viola is v...

 Talán amióta tag vagyok a Molyon, 10-11 éve 2022 volt az első év, amikor sem a várólista-csökkentős kihíváson, sem a karácsonyi húzáson nem vettem részt. Előbbin azért, mert sokszor nem volt kedvem pont ahhoz a 12 könyvhöz, amit előző év végén válogattam össze, meg épp elég év volt már az életemben, amikor kötelezőket kellett olvasni, most már inkább ad hoc olvasok. Van a könyvespolcon egy polc, ahová a "mielőbb olvasandó" könyveket gyűjtöm, ezt évente egyszer-kétszer felülvizsgálom, és igyekszem innen választani olvasmányt. A karácsonyi húzás tavaly negatív élményt okozott (mobilról nem tudok linkelni, így: http://lizagazdija.blogspot.com/2021/12/szeretnek-irni-karacsonyrol-is-de.html)*, ezért mondtam le róla. Felszabadító volt, így, bármennyire szerettem is mindkettőt, 2023-ban is kimaradnak. *Vicces módon később sem írtam a karácsonyról :D Könnyen lehet, hogy a 2022-esről sem fogok.