Viola

Ünnepekhez köti a fejlődést: az első szülinapján állt fel először, és Flóra ötödik szülinapján tette meg az első lépéseit. Másnap már szaladt :)

Egész nap beszél már, csak még keveset értünk belőle. Pl. ha valami leesik, azt "hoppá" vagy "bumm" felkáltással nyugtázza. Amikor elesik, nem szoktam egyből rohanni, felkapni, csak mondom, hogy "bumm volt", néha kérdő hangsúllyal. (Ha megüti magát, természetesen megölelgetem.) Így alakult ki, hogy ha elesik, egyből mondja már, "bumm". Nemrég rászokott a jajgatásra is, nehezebb pillanatokban kijelenti, hogy "jaj", esetleg "jaj, jaj". No, tegnap esett egy komolyabbat, Tomi fel is kapta, de ő hamar lekéredzkedett, és zokogva jött hozzám. És tudjátok, mit mondott? "Bumm volt, jaj!" Meg kell enni, olyan cuki :D

Flóra egy ideig "baba" megnevezéssel futott, de már megtanulta a nevét a kishugi. Ha Flórira gondol, akkor "Vui", ha Flórára, akkor "Vuijja". Ő ilyen inverz német kiejtéssel beszél, eddig minden "f" neki "v", pl. a "fáj" is "váj".

Megkezdtük az utolsó hónapunkat itthon, kettesben - áprilistól bölcsis. Persze először beszoktatás lesz, és utána még sokáig nem fog délutánig maradni. Kíváncsi leszek, mi lesz, mindenesetre a gyerekeket nagyon szereti. Bizakodó vagyok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai