LizaGazdija

Elvitte sétálni Flórát a hordozóban, hogy tudjak kicsit fordítani. Egy padon ülő pasi odaszólt neki: "Te jó apa vagy." És tényleg. Tök fáradt volt már, alig látott. Fogta a gyerek egyik könyvét, ami útban volt neki. - Kié ez a könyv, Flóri, nem tudod? Mi a címe? Koppkopp és a hómanók. Javasoltam neki, hogy írja meg ezt a mesét, izgalmasan hangzik. Amúgy Kippkopp és a hónapok, és nagyon szeretjük Flórával, én szívesen olvasom neki, ő meg nagyokat mosolyog a gesztenyegyerekekre.

akinek a gyereke születésétől fogva mindig határidős munkája van. Igaz, extra hosszú határidőkkel, mert nem lehet tudni, mikor mit alkot a kis hölgy, így három hónapra vállalni egy könyvet elég meredek lenne. Jó, hát így se sima, kemény volt pl. az első mintegy nyolc hét, amikor kb. egy sort sem haladtam. Aztán most már ott tartunk, hogy kis szerencsével előbb adom le a szöveget, mint várják, mert a napi első és második etetés közötti időben szinte az egész adagomat le tudom fordítani, ha meg nem, akkor azt a maradék két-három oldalt már meg lehet oldani valamikor, apránként.

Esténként szoktunk filmezni, általában úgy, hogy valamelyikünk kezében vagy mellettünk itt van Flóra, ugyanis este indul a boszorkányóra: nyugtalan, sírdogál, nem sok időre lehet letenni. Persze mindig úgy fektetjük, hogy ne lássa a képernyőt, és olyan hangerővel filmezünk, ami mellett akár el is tud aludni. (10-15 percre, hehe.) Eddig ezeket láttuk: - Hotel Transylvania - ezt annak idején még moziban láttam, akkor is tetszett, most is - Hotel Transylvania 2 - ezt most láttam először, aranyos volt - néhány rész a Castle-ből - az egész sorozatot végignéztem már egyszer, és még mindig szeretem, annak ellenére, hogy baromi repetitív - Kick/Ass, avagy Ha/Ver - Tomi ajánlotta, elég szabadszájú vígjáték, időnként brutális jelenetek vannak benne, és elég véres is, ettől függetlenül alapvetően tetszett. Kicsit a Deadpoolra emlékeztetett, csak valamivel kevésbé alpári. A legjobb benne a zenéje, különös tekintettel erre a számra:   Flying Home - Kick/Ass 2 - Ezt Tomi sem látta még...

Hétvégén volt a bécsi maraton, apu szerint Európa egyik leghíresebb ilyen jellegű eseménye. A közeli parkban rendeztünk szülinapi pikniket a szüleinkkel és Tomi testvéreivel, és odafelé találkoztunk a futókkal. Rögtön rám tört a nosztalgia, hogy én mennyire szerettem futóversenyen futni, és el is határoztam, hogy megint fogok, illetve Tomival közösen fogunk. Négy éve futottam a Vivicittán a félmaratont, akkor megfogadtam, hogy soha többet, mert már a felkészülés is alaposan odatett a térdemnek, a verseny meg aztán teljesen leamortizálta, konkrétan fél lábon ugráltam fel a harmadikra, mert nem bírtam ránehezedni a jobb lábamra, hát, vicces tíz perc volt. Erre most megint ott tartok, hogy hú, jövő ilyenkor egy félmaraton... Normális-e vagyok?

Én 16-án lettem 31, Tomi ma 36, és olyan szuper ünnepléseink voltak, hogy csak na. Hosszabban is fogok mesélni, most gyorsan csak megmutatom, mit hímzett nekem anyu 3 hét munkával: Plusz egy: amikor ügyet inteztunk, az irodában megfogta a gyerek a kezemet, és hazáig el sem engedte :) Ha úgy érezte, el akarom húzni, úgy rászorított, hogy belefehéredtek az ujjacskái.

A lányunk egyszer már bemutatta a cumizavart, amikor öt perc cumizás után másfél napra elfelejtette, hogyan kell szopizni, most meg kitalálta az inverz cumizavart: elfelejtette, hogy kell cumisüvegből inni. Annyiszor nyel félre és olyan durván 10 ml megivása alatt*, hogy inkább teljesen száműztük a napjából a cumisüveget. Egyelőre a szájába csepegtetem a vitaminjait, amit simán hagy, aztán majd kipróbáljuk a kiskanalat, hátha már elfogadja. *Tegnap egy esetben már mindent megcsináltunk, amit a kórházban tanítottak ilyen esetekre, és még mindig nem vett levegőt, na, akkor megijedtem. Aztán csak sikerült, hála az égnek.

Erre is sor került, még ha jó egy héttel később is, mint terveztem. Majdnem 4 km-t futottam majdnem fél óra alatt. Ez elég siralmas, mert azért a Margitszigeten az 5,3 km-es kört 32-34 perc alatt szoktam futni (ami amúgy még mindig nem túl jó tempó), viszont - az esküvő előtti héten futottam utoljára, ez tavaly május vége, - akkor is csak nagyon kicsivel volt jobb az eredményem, gondolom, nem nagyon voltam formában, - most egyáltalán nem fájt a futás, pedig felhívták rá a figyelmem, hogy szülés után simán várhatok mindenféle kínt, - bazi meleg volt, - sokat kellett belesétálnom. Lesz ez még jobb is, és örülök neki, hogy nem fejlődtem vissza a nullára.

Ugráltunk néhány számára Krisz edzésein. Szegény. 28 év, durva.  

Múlt pénteken kontrollon voltunk a kórházban, és azt mondták, többet nem kell menni. Az ő szempontjukból Flóra 3,5 hónapos korára átlagos kisbaba lett. Ez akkora, de akkora öröm! Jóóó sokáig nincs több vérvétel, végre! Megjött az útlevele, úgyhogy rögtön rohantunk is Anmeldebescheinigungot csináltatni neki, így megigényelhetjük a családi pótlékot, és ha azt már megítélték, a gyest. Yaaay! Amúgy olyan ez, mint egy számítógépes játék, ahol különféle iratokat kell gyűjteni, hogy szintet léphess. Jó móka. Flóra lassan kinövi a kiskádat, már nem tudjuk ringatni benne, mondván, ő a kis hajó, a gyerekülésből (ebben szokott nézelődni meg hintázni) ki kellett venni az újszülöttbetétet, megint eggyel nagyobb pelenka kell neki, jók rá a 62-es ruhák (pár hete még az 56-os is nagy volt rá), és tegnap meg tegnapelőtt már egy órát is eltöltött nézelődéssel, mire elsírta magát. Tegnap az arcomat vette szemügyre jó alaposan, és közben mosolygott meg nevetgélt, hát valami elképesztően aranyos volt. ...

Gyerekkoromban nagyon szerettem a híradót, minden este megnéztem. Vannak hírek, amikre most is emlékszem, pl. arra, amikor 1997. augusztusában bemondták, hogy Diana hercegnő meghalt. Ehhez képest érdekes, hogy a Fenyő-gyilkosságra nem emlékszem, pedig tuti, hogy hetekig minden este téma volt. Persze hallottam már az esetről, de nincs emlékképem arról, hogy erről beszélnek a tévében. Érdekes, mert ez fél évvel Diana halála után történt, tehát nem lehettem túl kicsi ahhoz, hogy megmaradjon.

Kb. egy hete nem fájt a hasa. Esténként azért ordít, akár 6-8 órát is, ezt úgy lehet kezelni, ha ritkán tesszük le, és akkor is csak durván érdekes helyre, ahol 20-30 percet is elnézelődik. Éjfél körül szoktam pólyába csavarni, amitől nem is mindig akad már ki, utána kap még enni, ráalszik, és 7-8 körül kel. Kivéve most, amikor fél 1-kor betettem az ágyába, majd fél 11-kor rémülten pattantam fel, hogy mi lett a gyerekkel. Édesen aludt, és amikor nekiálltam keltegetni, nevetgélve ébredt. Wow.

Kiírtak egy tendert, keresik a céget, amelyik a Málta-Gozo távon üzemeltet majd új, gyorsabb hajókat. A feltételek között szerepelt, hogy a cégnek legyen 5 év tapasztalata meg 10 millió eurós éves forgalma, amúgy az EU-n belül keresték a szerencsés nyertest. Jelentkezett is a Virtu Ferries, ami máltai cég, 30 éve van a szakmában, a forgalma passz, de meglepődnék, ha nem érné el az elvárt összeget. Április 13-án hirdettek eredményt: egy 2018. április 10-én indult cég nyert. Na most... Nem tudom, mikor volt a pályázat leadásának határideje, de minimum izgi, hogy a cég még pont össze tudott rakni egy pályázatot, odaért vele a határidőre,  és 3 napos korában már meg is volt az eredmény. Nagyon alaposan nem nézhették át a pályázatokat, azt gyanítom. Meg még azt is, bár a cikk nem utal rá, hogy itt calakinek a valakije bonthatott pezsgőt péntek este. Nem tudom, más lelkén segít-e, az enyémen kicsit igen, hogy azért nem vagyunk egyedül a nagyvilágban. Igaz, Máltán az embereknek azért ma...

Az nagyon régóta van, hogy az énekléstől mosolyog álmában, és az sem új, hogy ránk mosolyog, de eddig nem voltam benne biztos, hogy ez utóbbi szociális mosoly. Most viszont már tuti, hogy az. Ha örül valakinek, rámosolyog - az apjára, Györgyiékre, Blankára, aki tegnap volt itt, és akit karácsony óta nem láttam, és de rossz volt, és milyen jólesett most egy napot beszélgetni, az apjára, rám. És milyen huncutul! Tegnap Tomi volt az éjszakás, és bár Flóra negyed 1-kor elaludt, Tomi is így tett, úgyhogy csak fél 4-kor hozta át. Az áthozásra Flóra felébredt, de nem sírt, csak rúgkapált a kiságyban. Amikor még tíz perc után sem aludt el, gondoltam, megszoptatom, azzal mindketten jól járunk - tele pocak, üres(ebb) mell, win-win. És amikor benéztem a kiságyba, és meglátott, rám nevetett :) Kész, elolvadtam. Amúgy már az első szava is megvolt :P Valamelyik nap nagyon sírt, és teljesen olyan volt, mintha azt zokogná, hogy anyaaa, anyaaa. Tomi rá a tanúm.

A gyerek végül is elfogadta a hordozót. Volt már sétálni Tomival, velem és az egyik nagynénjével is, mindig jókat alszik séta közben. A megkötés még nem tökéletes sem nálam, sem Tominál, de gyakoroljuk, majd belejövünk. Nagyon örülök, sokkal jobb ez, mint a babakocsi. Még kicsit gyenge vagyok hozzá, elsőre egy órát sétáltam Flórával, és ez alatt eléggé leharcolódott a vállam, de majd megerősödöm. Múlt héten, vagy lehet, hogy előtte elkezdtem mozogni végre. Először extra lightos minitornával indítottam, hogy felmérjem, mennyire épültek le az izmaim: fél perc plank, utána tíz gurulás a haskerékkel, ebből három kör, majd tíz guggolás, utána tíz másodpercig a legmélyebb ponton maradás, ebből is három kör. A hasizmom jóval gyengébb, mint volt, de ez nem lepett meg. A karom gyengülése annál inkább, de majd ezt is visszaépítem. Egyre erősebb a tornám, egyre több gyakorlat van benne, csak közben figyelni kell, hogy ne legyen durva izomlázam, mert azzal megzavarhatom a szoptatást. Ezen kívü...

Tegnap éjjel úgy üvöltött a gyerek, hogy ma orvoshoz vittem. Nem tudom, mire számítottam, még soha senkiről sem hallottam, akinek érdemben megpróbált volna segíteni a gyerekorvosa a hasfájáson. Hát, igen, majd elmúlik. De, mondom, úgy üvöltött, mint akit éppen gyilkolnak, feje hátravetve, szeme, mint a csészealj, keze-lába hadakozott, odáig, hogy levegőt sem kapott már. Hát, cöcö, fura. Majd elmúlik. Hazafelé vettem a patikában másik szert (az Infacolt itt már nem forgalmazzák), gondolom, ez is max. cukorszirup, csak mivel minden evés előtt adni kell, úgy érezhetem, teszek valamit a gyerekért. Ja, megjött a gyerekhordozó is, amiben a próbálásnál békésen aludt. Kipróbáltuk. Zokogott és fulladozott benne. Nem mondom, hogy nem vagyok elkeseredve, mert de. Persze azért próbálkozunk, hátha megszokja. De mondjuk tényleg ez is miért jött volna össze, nem logikus.

Ez már biztos.

Korábban is azt gondoltam, hogy a gyereknevelés csapatmunka, most meg már úgy érzem, máshogy nem is lehet (már ha valaki nem egyedül neveli a gyerekét). Ehhez képest rengeteg sztorit olvasok, ahol az apa csak az örömökből akar részt vállalni, a szívás az anyáé - csak ő éjszakázik és ápol például. A legdurvább sztoriban apuka meg is indokolta, miért van ez így: "Te akartál gyereket." Na, ez üt. Tehát a gyerekvállalás nem közös projekt, apa ott sem volt. (Persze el tudok képzelni olyan helyzetet, hogy a nő csőbe húzta, de már csak nem ez az átlag.) Nem tudom, mit tudnék kezdeni ezzel, amikor a gyerek többedik napja hajnalig sír, és nekem jut vagy három-négy óra alvás per nap. Egyszer valaki azt mondta nekem, elrontott az anyám, túlemancipált lettem. Lehet, hogy így van, de szerencsére az a férjem, aki, és ő is úgy tudja, hogy Flóra teammunka. Valamint megjegyzem, ismerek olyan családot is, ahol anya érezte úgy, hogy ő nem vállal részt a babázásból, és otthagyta apukát egy p...

3 hónapos a valós kora, korrigált kora 1 hónap. Ezért a mindenféle leírásban azt kell néznem, mit tud egy 1 hónapos, és Flórának azt illik hozni. Ehhez képest a szerdai látogatáson a gyerekorvos nagyon megdicsérte, mert majdnem mindent tud, amit egy 3 hónaposnak kellene: hason fekve is tartja a fejét, sőt alkartámaszban ki is nyomja a mellkasát, igaz, úgy még nem tud sokáig maradni. Szóval nagyon szépen fejlődik.

Négy óra alvás után (előtte a gyerek 6 órát sírt, illetve nyilván nem, de ehhez ennyit kellett vele rugózva sétálni) pénteken kórház, követség, bevásárlás volt a program. Nekem a négy óra pihi annyi energiát adott, hogy levegőt tudjak venni, meg odataláljak a helyekre, és Flóra is eléggé készen volt. Tomi hat órát aludt, ő még morogni is tudott, amiért sokat kellett várni a gyerekkel a vérvételre (vagy két órát). A kórháztól ő tolta a babakocsit, de a vásárlás felénél cseréltünk - nem tudatosan, csak egy álldogálás után én fogtam meg a kocsit. Erre Tomi szkeptikusan: "Pont a két holdkóros menjen együtt?" Szoptatásnál mellcsere, ez kb. 30 mp, ezt a gyerek bánatos "ne! ne!" kiáltások hallatására szokta fordítani. (Egy elmélet szerint ez a hang azt jelenti, hogy a baba éhes, és a miénkre ez igaz is.) Ma egy esetben, amikor már látta a fényt az alagút végén, a következőt közölte megkönnyebbült sóhaj kíséretében: "huh!" Vidám pillanatokat szerzett ezzel mindk...

Van egy régi ismerősöm, akit mindig szerettem, jó volt vele beszélgetni, okos, értelmes nő. Most meg egy ideje mintha teljesen megőrült volna. Lett egy párja, és azonnal átvette a pasi világnézetét, ami tök ellentétes a korábbi sajátjával. És most állandó jelleggel térít a Facebookon. Komolyan mondom, nem értem. Nem kellemetlen? Nem aggódik, hogy az ismerősei furán néznek? Vagy csak az a lényeg, hogy a pasi mosolyogjon? Valahol ijesztő.

Szinte minden nap brutál hasfájás, amin a jelek szerint nem tudunk segíteni. Ma olyan fájdalmas zokogással, hogy leizzadtam. Kéthetente vérvétel, hol csuklóvénában percekig keresgéléssel, hol a feji véna megcsapolásával. (Ez utóbbi ma volt, engem sokkal jobban megrázott, mint őt - egy másodperc volt az egész.) Ha nem vérvétel, akkor oltás, mindkét combba egy-egy, majd utána láz. Brutális élete van, az a helyzet. Nem tudom, hogyan viselném el ugyanezt így 31 évesen, ő meg ma 3 hónapos. Igaz, ő hihetetlenül türelmes és stramm. Sokszor eszembe jut, lesz-e vajon hatással a személyiségére ez a rengeteg szívás. Remélem, max. olyannal, hogy kemény lesz, mint Chuck Norris.

Levélben szavazok, de postára adni eszembe sem jutott, akkor már jobban bízom a futárban, aki a követségről hazaviszi (már le is adtam a kb. A3-as cetlit, amincsak a fele párt kamupárt, nem vészes egyáltalán) . Egy csomó szavazólap nem érkezett meg, jobbára azoké, akik a kinti címükre kérték - szerencse, hogy nem találtam meg a listában Ausztriát a regisztrációkor - Ausztria és Österreich voltak a tippjeim, később tudtam meg, hogy vezetőink szerint én pl. az Osztrák Köztársaságban élek, jóvanakkor. A kitöltési útmutatón ott az infó, hogy egyes követségek a hajrában hosszabbított nyitva tartással várják a lelkes állampolgárokat, akár este 10-kor is be lehet esni. Ja, ezek az egyes követségek Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka, Beregszász és Ungvár. Ez szerintem vérlázító. Mondjuk otthon mi nem az?

Itt nincsenek kötelező oltások, csak ajánlottak, azon belül ingyenesek meg fizetősek. A gyerekorvos az első látogatáskor kezünkbe nyomott egy nyilatkozatot meg egy tájékoztatót azzal, hogy következő alkalomra találjuk ki, melyik oltásokat adatjuk be Flórának. Elolvastuk a tájékoztatót, és tökre nem jutottunk dűlőre a kérdésben, mert mindegyik említett betegség szörnyűnek tűnik, viszont a gyerek továbbra sem tűpárna, szóval azért az nem merült fel, hogy minden elérhető oltást megkapjon. Végül Tominak támadt az a tök okos ötlete, hogy nézzük meg, otthon mik a kötelezők, azokat kapja meg, és azon felül még azt, ami ingyenes, mert nyilván azt tartják itt nagyon fontosnak, azért teszik mindenki számára hozzáférhetővé. A TBC elleni oltás egyáltalán nem létezik itt, pedig otthon kötelező, egyébként meg úgy néz ki a dolog, hogy az otthoni kötelezők közül az egyik fizetős itt, a másik ingyenes. Ezen felül végül a bárányhimlő ellenit is kértük, biztos, ami tuti, ússza meg a gyerek minél olcsóbba...

Éjfélkor tettük le, fél nyolckor szólt, hogy éhes. Aludtam hat és fél órát, juhú! (Mert még elő kellett készülni a lefekvéshez.) Remélem, egyszer majd mondhatjuk, hogy ez az általános.

Amióta Flóra megvan, időnként nagyon mély szomorúság jön rám, valahogy azon gondolatok mentén, hogy mennyire szerettem gyerek lenni, és milyen gyorsan elmúlt a gyerekkorom, és az övé is milyen gyorsan el fog múlni. Normális-e vagyok? Egyetlen reményem, hogy a hormonoknak van valami közük a dologhoz, vagy a súlyos alváshiánynak*. *Tegnap délután negyed kettő és hajnali négy között egy órát töltött alvással a babakocsiban, háromszor fél órát aludt kézben, két órát szopizott, két órát nézelődött (20 perces etapokban), a maradék időben sírt, de annyira, hogy néha már attól féltünk, rohamot kap. Relaxáló volt. Igaz, utána csak nyolckor keltünk, szavam nem lehet.

Ma volt itt egy hordozási tanácsadó, hozott vagy tízféle eszközt, bemutatta mindet, aztán egy játékbabán gyakoroltunk Tomival, majd amikor megvolta két legszimpatikusabb változat, Flórán is kipróbáltuk mindketten mindkettőt. Neki egy szava sem volt, jót aludt közben, mi pedig döntöttünk. Alig várom, hogy a kezemben legyen az eszköz. Elvileg 3-5 nap, csak győzzem kivárni. Sokkal mobilisabbak leszünk, és remélhetőleg a horrorba illő éjszakákat is megkönnyíti kicsit.

Néztem Trevor Noah műsorát, amelyben az elnök egyik embere arról beszélt, hogy egy olyan intézmény lelkes támogatója, ahol adott időpillanatban ezer homoszexuális fiatal fiút kezelnek a betegsége miatt. Már tudniillik a homoszexualitása miatt. Ezen lefagytam. Esküszöm, úgy emlékeztem, hogy vagy 20-30 éve tilos a homoszexuálisok gyógykezelése az USA-ban, mivel nem betegek, csak más a nemi identitásuk, mint a többségnek. Kedvem lenne előkeresni az amerikai töris jegyzeteimet. Vagy ez a kényszergyógykezelésre igaz csak? De akkor sem értem. Van olyan homoszexuális fiatal, aki önként jelentkezik kezeltetni magát? Mivel veszik rá erre? És vajon milyen módszerekkel folyik a "gyógyítás"? Inkább nem is akarom tudni. De vajon milyen arányban gyógyulnak meg ezek a fiatal fiúk? Csupa rejtély.