Napi meglepő

Néztem Trevor Noah műsorát, amelyben az elnök egyik embere arról beszélt, hogy egy olyan intézmény lelkes támogatója, ahol adott időpillanatban ezer homoszexuális fiatal fiút kezelnek a betegsége miatt. Már tudniillik a homoszexualitása miatt. Ezen lefagytam. Esküszöm, úgy emlékeztem, hogy vagy 20-30 éve tilos a homoszexuálisok gyógykezelése az USA-ban, mivel nem betegek, csak más a nemi identitásuk, mint a többségnek. Kedvem lenne előkeresni az amerikai töris jegyzeteimet. Vagy ez a kényszergyógykezelésre igaz csak? De akkor sem értem. Van olyan homoszexuális fiatal, aki önként jelentkezik kezeltetni magát? Mivel veszik rá erre? És vajon milyen módszerekkel folyik a "gyógyítás"? Inkább nem is akarom tudni. De vajon milyen arányban gyógyulnak meg ezek a fiatal fiúk? Csupa rejtély.

Megjegyzések

  1. Én sem tudom ennek a törvényi hátterét, illetve azt sem, hogy ez tagállami szinten van-e szabályozva, de olyat simán el tudok képzelni, hogy nagyon vallásos közegben, akár a szülőknek, ha kiskorúról van szó, akár maguknak a fiúknak/lányoknak van lehetőségük ilyen 'kezelésekre' menni. Azért ha olyan közegben nő fel valaki, ami bűnként, aberrációként tekint a homoszexualitásra, maguk az érintettek is hajlamosak lehetnek úgy gondolni a saját szexualitásukra, mint valami leküzdendő betegségre. Még mindig nem könnyű felvállalni a heteroszexualitástól különböző nemi identitást, főleg konzervatívabb közegben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is a vallásos környezet jutott eszembe lehetséges magyarázatként. Valóban nem könnyű helyzet, amikor ezt meg kell mondani otthon, ha a család reakciója előre sejthetően nem lesz túl pozitív.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai