Flóra elkapta egy videó végét, és hallotta a "visszamenőleges hatályú törvény" kifejezést. Nyilván érdekelte, mi az, elmondtam, válasz: "Ebből semmit sem értek." Megnyugtattam, nem baj, érti majd, ha nagyobb lesz, aztán eszembe jutott, hogy mégis el tudom magyarázni egy hét évesnek. - Mondjuk, engem nagyon zavar, hogy reggel sosem vetitek be az ágyatokat, ezért bejelentem, hogy holnaptól minden nap 1 eurót fizet nekem, aki nem vetette be. De, mivel nagyon bosszant a dolog, azt is mondom, hogy az egy évvel ezelőtt be nem vetett ágyakért már kérem az 1 eurót, tehát holnap reggel Violával mindketten jöttök nekem 365 euróval. Gyerek szeme elkerekedik: - De, anya, nekem nincs 365 euróm. - Igen, ez jó válasz, én meg azt reagálom rá: ez nem az én bajom, szedd össze valahonnan. Állítólag a táskámból fogja elcsenni. Apró bökkenő, hogy sosincs készpénzem :D Szóval megértette a lényeget. Szerinte ez egy buta szabály lenne. Hát, igen. Nem is vezetjük be.
Ilyenből egy is sok :(
VálaszTörlésMindkettötökkel mélységesen egyetértek.
VálaszTörlésEz igaz, igazából egy ilyen se kéne. De hát mit lehessen tenni. Semmit, úgy látszik.
VálaszTörlésÉn annak az egynek örülök, hogy legalább a barátaim ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én....
TörlésKár, hogy ilyen kevesen gondolkodunk.
Bizony nagy kár.
TörlésEz az, hogy az én barátaim és a családom 99%-a is így gondolkodik, ezért ér mindig sokként, amikor bejelentik az eredményt :(
Törléshttps://index.hu/velemeny/2018/04/09/hogy_lehetett_ennyire_hulye_egesz_magyarorszag/
VálaszTörlésEz lehet a magyarázat?
Nagyon ijesztő a cikk. Nagyon szomorú. Persze lehetett tudni, hogy a töketlenkedés nem célravezető, csak az döbbent meg, hogy ennyire durva a helyzet.
TörlésSzerintem ez is igaz
VálaszTörléshttp://azonnali.hu/cikk/20180410_a-partok-gyoztek-az-orszag-veszitett-
http://azonnali.hu/cikk/20180403_orban-buktato-ultimatum-hozhat-politikai-feltamadast