Hülyeanya jeligére

Amióta Flóra megvan, időnként nagyon mély szomorúság jön rám, valahogy azon gondolatok mentén, hogy mennyire szerettem gyerek lenni, és milyen gyorsan elmúlt a gyerekkorom, és az övé is milyen gyorsan el fog múlni. Normális-e vagyok? Egyetlen reményem, hogy a hormonoknak van valami közük a dologhoz, vagy a súlyos alváshiánynak*.

*Tegnap délután negyed kettő és hajnali négy között egy órát töltött alvással a babakocsiban, háromszor fél órát aludt kézben, két órát szopizott, két órát nézelődött (20 perces etapokban), a maradék időben sírt, de annyira, hogy néha már attól féltünk, rohamot kap. Relaxáló volt. Igaz, utána csak nyolckor keltünk, szavam nem lehet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai