Tél

Egy ideig bosszankodtam, hogy már megint akkor van hó otthon, amikor én itt vagyok, itt meg akkor nincs, amikor itt vagyok, és ez igazságtalan, mert én nagyon szeretem a havat.

Tegnap este akkora hó esett Bécsben, hogy csak na. Fülig ért a szám, amikor észrevettem, és azóta is fülig ér, főleg akkor, amikor ki lehet menni az utcára. Biztos lesznek képek is, de egyelőre nincs erőm ezt összelogisztikázni.

Évek óta keresek téli kabátot, mert a piros szövetkabátom nagyon csinos ugyan, és tényleg jól áll, de nem bélelt, valamint V nyakú, ezért hiába van sálam, akkor is lefagy a mellkasom, amint kilépek az utcára, ami nem egészséges. Meg úgy általában is átfúj rajtam a szél, és ha öt foknál hidegebb van, kifagy belőlem a lélek úgy két perc alatt. Az új téli kabáttal szembeni elvárás, hogy piros legyen és bélelt, legyen rajta kapucni, valamint nézzen ki normálisan. Kedden, amikor Pesten voltam, végigjártam a Corvin Pláza összes ruhaboltját, és sehol nem árulnak normális kabátot, ami eléggé felidegesített, de aztán az utolsó üzletben, az Orsayben csak akadt egy szép, piros, bélelt kabát. 36-os méretben, amit felpróbáltam, és úgy ítéltem meg, hogy kicsi. 38-as nyilván nem volt. Talán csütörtökön, de nem biztos, azzal töltöttem a fordításközi szünetemet, hogy elsétáltam a közeli Orsay üzletbe, hátha van 38-as méret abból a kabátból, amit otthon kinéztem. Volt. Felpróbáltam, tragikusan állt, úgy néztem ki benne, mint egy elfuserált szumós. 36-os nyilván nem volt. 34-es akadt, azt is megpróbáltam, az majdnem jó volt, de azért pénzt nem adtam volna érte, hogy kicsit szorítsa a hasamat. Szerencsére felkészültem mindenre, ezért jó előre kinéztem, hol van még Orsay üzlet olyan távolságban, ameddig hajlandó vagyok elkolbászolni egy (két) határidős munkával a nyakamban. Így aztán elmentem a Westbahnhofra, megtaláltam a boltot, náluk pont akadt még egy 36-os kabát, amit felpróbáltam, emelgettem a kezem összevissza, lehajoltam, kinyújtózkodtam, és kiderült, hogy jó rám. Nem értem, az otthoni 36-osnál miért nem tűnt fel, hogy jó a méret, de nem is érdemes ezen sokat gondolkodni szerintem. A lényeg, hogy megvettem a kabátot, és imádom. Jó meleg, nem fázom benne, pedig most tényleg nagyon hideg van már napok óta, és a vicces, óriási kapucnija belelóg a homlokomba, így melegen is tartja, ezért nem kell attól tartanom, hogy homloküreg-gyulladást kapok egy zimankósabb, szelesebb napon. Sosem volt még ilyen kabátom, de jóban leszünk.

Innen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai