LizaGazdija

Ma azt tudtam meg, hogy a Hófehérke, a Hamupipőke és a Tom & Jerry c. rajzfilmek sokkal károsabbak a gyermeki agyra, mint azok a számítógépes játékok, amelyeknek célja, hogy zombikat öljünk halomra válogatott kegyetlen módszerekkel. Ilyenkor két dologra kell nagyon koncentrálnom: 1. ne röhögjek, 2. tartsam szem előtt, hogy ő jelenleg 12 éves, ezért még egy rövid ideig normális nála a szürreális gondolkodás. Egyébként nem látta be, hogy a zombiöldöklős játék a durvább. Hiába, minden szentnek maga felé hajlik a kolbásza, úgy hallottam.

Amikor 7 éve voltam befordulva, akkor tudtam magam továbbhaladásra motiválni azzal, hogy azt mondogattam, nem tehetem meg, hogy nem csinálom a dolgom, mert meg fogom bánni, amikor majd emiatt a hülyeség miatt nem vesznek fel az egyetemre. Most nehezebben motiválom magam, mert ha nem lesz meg minden vizsga, akkor se történik semmi, de szó szerint semmi, nincs semmiféle retorzió, SEMMI. Azért biztatom magam a továbbhaladásra, csak kicsit lassabban haladok tovább, mint legutóbb. Kiegészítés: Jó motiváció persze az, hogy nem kevés pénzbe kerül, hogy ezt csinálhatom, viszont még ezen is tudna dobni, ha az oktatók válaszolnának a nekik küldött e-mailekre, amikben pl. a vizsgaidőpontok felől érdeklődöm, amiket marhára nem lehet megtalálni sehol. Sebaj, már csak egy hónap, utána már csak fordítani kell meg tanítani. Meg strandra járni. Idén fogok. Tényleg.

Ötven éve ég a bánya Centralia alatt , és 77 éve befalazott, végig égő neonreklámot találtak egy kávézóban . Szívem csücske USA, ahol minden megtörténhet (L) :)

Olvasom a comment:comon, hogy hívtak sztárvendéget a Megasztár döntőjébe, aki kicsit bunkó módon állt hozzá a feladathoz, nevét eddig szerintem még nem is hallottam, viszont, surprise, surprise, azt a számot is rendszeresen hallom stepen, amit énekelt a döntősökkel. Ráadásul amennyire vissza tudok emlékezni (a héten nem jutottam el edzésre :( ), ezt a szám nem is agyonremixelve megy le, bár a rap egyáltalán nincs benne, a refrénből meg erősen kiemelik a tüc-tüc részt. UPDATE: Végigmentem az összes számán youtube-on, mármint az összes olyanon, amit hirtelenjében felleltem, és egy (!) olyat találtam, amit még életemben nem hallottam. A többi minden stepen lemegy. Most már társul hozzájuk előadó meg cím is a kis fejemben.

Ma a Szabó Ervinbe mentem potyára. Jó drága kör volt ez így, de legalább most már megvan itthon az öt létező Alice-fordításból kettő. (Ha valaki látja valahol antikváriumban, netán aukción az Évike Tündérországbant, ne habozzon szólni!)

Sajnálom, ez egy ilyen bejegyzés, mert büszke vagyok a mai teljesítményemre. Ennyire örülök magamnak: Reggel kimentünk Tomival Nagyi elé a buszhoz, és bevittük a kórházba, ahol az aneszteziológussal kellett megbeszélnie a szerdai műtét részleteit. (Azért nem mondom meg, mi baja, mert biztos nem örülne neki, hogy kiplakátolom vele a blogot.) Utána elmentünk egy minishopping-körútra, ahol is ki-ki kapott ebédet, innivalót meg én egy könyvet a szülinapom alkalmából (Csukás Istvántól a Keménykalap és krumpliorrt, alig várom, hogy elolvassam). Utána Tomi hazavitte Nagyit, de én nem tudtam velük menni, mert a tegnapi blamázs után ma már muszáj volt könyvtárba menni. Így is arra számítottam, hogy még holnap is ott fogok ülni. 12:30-kor ültem le az asztalhoz az általános olvasóteremben, innentől 5-ig megállás nélkül dolgoztam. Igaz, már 4-kor elkezdtem nyűglődni, és ahogy telt-múlt az idő, egyre rosszabb lett a közérzetem, míg a végén már annyira elegem volt, hogy nem bírtam odafigyeln...

- Közvetlen közelről láttam a Deákon Mészáros Árpád Zsoltot és Szulák Andreát, miután leszálltak egy nyitott tetejű buszról, amin, ha jól láttam, éppen Király Norbi énekelte a Lehetsz királyt, de olyan hamisan, hogy az valami rettenetes. - Felmentem a Széchenyi Könyvtárba, mert még van vagy 4-5-6 óra munkám az Alice-fordításokkal. Az udvar le volt zárva, nem mehet be senki, keressem meg a liftet, és jöjjek fel azzal, mert az kapásból az udvarban tesz le. Kérdezem a biztonsági őrt, hogy hogyan jutok le onnan a lift aljához, erre közli, hogy szerinte biztos lefelé kell menni. Azt hittem, belé rúgok, a bunkó mindenségit. Elindultam, kerestem egy másik őrt, hátha abba szorult némi értelem és kultúra, megkérdeztem tőle is, hogyan jutok el a lift aljához, erre közli, hogy menjek be ott hátul az udvaron, és ott lesz mindjárt a könyvtár mellett. Fogtam a fejem. Mondom, igen, oda szeretnék megérkezni. Erre megkérdezi, hogy akkor miért nem megyek be az udvarba. Elmondom neki még egyszer, hogy ...

Komolyan. Igaz, az általános iskolai termünkben volt a gimis osztály, de ez részletkérdés. Le kellett ülni asztalokhoz, és nem volt elég hely mindenkinek, nekem pl. már nem maradt. Így egy pad rövidebb oldala mellé kellett széket húznom, hogy le tudjak ülni. Húztam is, annak a két osztálytársamnak a padjához, akiket én nagyon szerettem, de ők engem nem (mindketten fiúk, és nem úgy szerettem őket nagyon). Megkérdeztem, odaülhetek-e, mondták igen. Elő is pakoltam a füzetemet, tollamat, majd kezdődött az óra (magyar), és amikor először próbáltam lejegyzetelni valamit, rögtön feltűnt, hogy valami nem jó, mert az osztálytársam a jobb kezével ír, én a ballal, és ő az én bal oldalamon írt, tehát nem fért el egymástól a kezünk. Oda is súgtam neki, hogy most én gyorsan elköltözöm inkább valahová, mert egyikünk sem fog tudni írni. Erre mondta, jó, de abban is éreztem azt az ellenségességet, amit mindig sugárzott felém, akármilyen kedves voltam vele. Ekkor vettem észre, hogy van még egy üres pa...

az események lejegyzésében úgy három héttel. Egyszerűen nem is értem magamat. Na mindegy. Akkor most vegyes poszt következik. Múlt kedden voltam fogorvosnál a kegyetlenül fájós fogammal. Végül is nem bántott, csak tett gyógyszert a lyukba, felírt valami spéci fogkrémet, valamint megkért, hogy ne igyak semmit, amiben szénsav van. Érdekes módon könnyen sikerül tartani a szénsavmegvonást, pedig néha nagyon-nagyon megkívánok mondjuk egy pohár kólát. Most viszont múlt kedd óta ez egyszer sem fordult elő, víz meg narancslé, ez a kettő megy. Kicsit megijesztett mondjuk ezzel, hogy ne igyak szénsavas dolgokat, mert eddig sem ittam sokat, és ha ennyi is kikezdi a fogamat, akkor az gáz, milyen fogaim vannak már nekem. (18 évig minden fogorvosi vizsgálaton azt mondta az orvos, hogy ilyen szép fogakat ritkán lát, jó erősek, szuper. 23 évesen meg elkezdődtek ezek a hülyeségek a bölcsességfogammal. Lehet, hogy annak van ilyen frenetikus hatása még most is?) Vasárnap anyuéknál voltam, Katáék is...

Annyira hatékony vagyok, hogy végül nemcsak a mai dolgaimat csináltam meg, hanem jórészt azt is, amit holnapra terveztem. Ilyen se volt még. Jó érzéssel fogok beájulni az ágyba két percen belül.

7 és fél óra könyvtárban görnyedés és öt könyv párhuzamos olvasása után vagyok, leszívódott az agyam rendesen, ezért miközben próbálom a feladataimat legalább közepes hatékonysággal elvégezni, keresgélem azokat a számokat, amik rendszeresen felbukkanak a step aerobic órákon. Már majdnem olyan, mintha órán lennék. Ennyi agyi aktivitást se mutatnék feltehetőleg, ha a honlapon közöltekkel ellentétben nem lenne nyitva az OSZK-ban a büfé, és nem tudtam volna az első négy és fél óra megszakítás nélküli görnyedés után sült májas szendvicset, baracklevet és Sport szeletet venni (500 forintért, nem is volt olyan vészes). És persze egyik nagy kedvencem: Nyilván mindegyik agyonremixelve, de azért úgy is jók. A Sexy and I Know It-től mindig röhögőgörcs fenyeget, így meg, hogy láttam a klipjét, nem tudom, hogy fogok uralkodni magamon, amikor sorra kerül.

Heti egy ebből mondjuk kicsit talán sok a jóból. Most rövidebben mesélek egy hasonló napot, mint a múlt csütörtöki. 1. Reggel hosszas ébredezés, majd rohanás a Várba a könyvtárba. Déltől 1-ig mikrofilm nézegetés (zúg és vibrál is, hála az égnek), 1-től 4-ig olvasás. 2. Az olvasás megér egy külön pontot. A téma az Alice in Wonderland magyar fordításainak összehasonlítása. Módszer: egy bekezdést elolvasok angolul, majd a magam elé kiterített négy fordításból is egy-egy bekezdés következik, persze a kiadások kronológiai sorrendjében, a tapasztalatokat lejegyzem, majd elölről az egész. Azt már nem is említem, hogy valójában öt fordítás van, csak az ötödiket valamiért nem találták meg nekem. 3. 4-kor felpattanás, rohanás haza. Nyilván dugóban áll a teljes belváros, mert miért ne, így hazaérés 16:55-kor. 4. Ebéd. 4 perc jut a főételre, 2 perc a desszertre, persze állva, mint a lovak, mert leülni nincs idő. Csoda, hogy nem fulladtam bele. 5. Rohanás a kutyával sétálni, mert a nyomor...

Már szerdán megvolt a humoros csütörtök nyitánya, amikor is a lábamra esett a hangfal. Szép felütés volt, jól előrevetítette, milyen lesz aztán az egész következő nap. Például vártam az Andikat, akik születés- és névnapok ünneplésének céljából jöttek át, és pakolás közben alaposan lefejeltem az egyik könyvespolcot. Szép piros csíkot sikerült így gyártani a homlokom teljes hosszára, de szerencsére némi alapozótól már nem néztem ki úgy, mint egy... Hát... Szóval úgy. Amíg Andiék itt voltak, addig nem volt több happening, így nem is gyanakodtam, miket tartogat a nap. Amíg itt voltak, beszélgettünk, ebédeltünk, tök jó volt a hangulat, ajándékoztunk (én könyvet kaptam, banántáskát, puzzle alakú fülbevalókat a gyermeki énem miatt, valamint hajcsatokat). Ezek után fél 2-re kellett mennem Andi nénihez, de késtem tőle tíz percet. Ennek nem más volt az oka, mint az, hogy simán odagyűltem a régi irodájához, miközben kb. három hónapja költözött át a campus másik végébe. Ráadásul az új hely...

1. Valami hatalmas sebet növesztett az állára, ami fáj neki, és nem engedi kenni, viszont amennyi esze van, lekaparta róla a vart, így most kikacsint az élőszövet. Sír, vergődik, menekül, ha csak meglátja a krémet, amivel be kéne kenni. Jó program ez napi kétszer. Viszont nagyon aranyos volt most este, ahogy kérlelt, hogy ne csináljam ezt vele. Leguggoltam mellé, hogy elmagyarázzam, miért muszáj ez, mire feltette a lábamra előbb az egyik, majd a másik mancsát, végül átkulcsolta a bal kezemet, és nagyon esengve nézett. Mondjuk ezzel nem ért el semmit, de megmosolyogtatott. 2. A kutyáknak alapvetően nincs olyan érzékük, ami megmondaná nekik, milyen magasan vannak, ezért nem tudják értelmezni a lépcsőházat, pláne, ha többedik emeletre kell felmenniük. (Ezért lehetett, hogy mikor Liza egyszer nem találta Tomit a lakásban, és sikerült kijutnia az ajtón, lerohant a másodikra, majd megállt a folyosónak azon a részén, ahol a mi emeletünkön az ajtó van, és ott várakozó álláspontra helyezkedet...

Éppen sprinteltem a Duna-part felé este 9 környékén, hogy átvegyem Éva nénitől Marci kutyát, amikor is egy zebránál megszólított egy 40 felé járó motoros pasi. Megkérdezte, ismerem-e a környéket, van-e itt valahol gyorskajálda, majd nem várta meg a választ, hanem mondta, most jutott eszébe, hogy a Borároson van Meki, majd megkérdezte, elgurulnék-e vele odáig, mert látja, arrafelé tartok. Mondtam, köszönöm, nem, egyébként sem oda igyekszem. Kérdés, akkor hova. Mondom, a partra. Kérdés, minek. Mondom, a kutyámat fogom átvenni és hazavinni. Azt mondja erre, akkor ha már végeztem a sétáltatással, felhív, és üljünk be valahova. Mondtam, köszönöm, nem élnék a lehetőséggel. De miért? Mert már van párom. Erre a magától értetődő válasz: "Ó, nekem is van csajom. Majd nem verjük nagy dobra." Na, itt elköszöntem, mondtam még kedvesen, hogy akkor ott a Meki, amott meg a gyrosos, mire a pasi: "Most már nem kell. Egyedül egyek? Most már nem is vagyok éhes." Hát, ezen azért röhögte...

Azt tervezem, hogy elolvasom a Švejket, netán újraolvasom mellé a Hátországot is, és gondoltam, alapozásnak megteszi ez a novelláskötet is. Csak a legelején vannak Švejk-sztorik, talán három vagy négy, utána a derék katona nem kerül többet elő a könyvben. A derék katonáról szóló részek nem tetszettek. Viccesnek éppen viccesek, de túlságosan izzadságszagúak, erőltetettek. ettől kicsit megijedtem, mert úgy emlékszem, hogy a Hátország kifejezetten tetszett, amikor az Arany Jánosról elnevezett versenyre olvastam tizenkét-három éve (Jézusom!!!), és nagyon csalódott lennék, ha most meg majd nem tetszene az újraolvasáskor. Pedig nem kizárt, hogy ez fog történni, az Eastwicki boszorkányok esetében is pont ez volt a forgatókönyv. A Švejk utáni részek már jobbak, de ott meg túlzásnak értem azt a rengeteg novellát, amikor mindegyik ugyanarról szól, csak pepitában: milyen ésszerűtlenül és logikátlanul működik a bürokrácia, és ezt hogyan sínyli meg a kisember.  Összessé...

Ez a második könyv, amit a névnapi kuponból vettem e-book formában. (Összesen öten vannak, most fejeztem be az utolsót. Ezt egyébként még márciusban olvastam, ennyire vagyok elmaradva a könyvértékelésekkel itt a blogon. Félelmetes.) A történet maga nem túl eredeti, nem valami nagy durranás. Kicsit Harry Potter, amitől én elszomorodtam, mert nem szeretem, ha a Harry Pottert igyekszik utánozni valaki, mert az még sosem sült el jól. Nem örülök annak sem, hogy lesz folytatása, mert szerintem többet adott volna egy szépen lekerekített történet egy kötetben, mint amennyit a folytatások adhatnak, hiszen azok már nem támaszkodhatnak arra, amire ez az első könyv, és amit mindjárt kifejtek. Persze azért ne értsen félre senki, egyáltalán nem rossz a könyv, csak kicsit többet vártam tőle. A könyv olvasása közben nagy érdeklődéssel nézegettem a fényképeket, amik gyönyörűen látszanak a Kindle képernyőjén, pedig többen mondták, hogy borzalmas a minőségük olyan kicsi felületen. Az utószóból ki...

Ma bementem a könyvelőhöz, mert behívott, mondván, odaadja az adóbevallásomat, amit adjak fel, aztán kalap-kabát idénre. Aha. Bementem, ez már fél óra a délelőttből, amikor ezer dolgom lenne. (Andinak, aki ugyanide jár, számításaim szerint kb. másfél óra otthonról ugyanez az út, szóval emiatt csak mérsékelten sajnálom magam.) Nem is lenne ezzel baj, ha megkapnám a bevallást, és le lenne zárva az ügy. De nem kapom meg, mert kiderült, hogy valamit nem fizet utánam az iskola, vagy lehet, hogy mégis, csak papírt nem adtak erről, vagy ki tudja. Azonban nem jött ki az adóbevallásom, mert nem stimmelnek a számok, ezért szeretné a könyvelő újraszámolni a tavalyi évemet is (nem mintha nem lenne hót mindegy mostanra), mert lehet, hogy az sem stimmelt, viszont nincsenek meg a számláim, amiket tavaly adtam le, ezért be kell őket szkennelni, majd elküldeni e-mailben, lehetőleg fénysebességgel. Ha ez nem lenne elég, akkor 2010. januárjától kezdve meg kell nézni azt is minden egyes hónapra vonatk...

Mára éppen az, hogy ne ejtsetek a lábatokra hangfalat, mert attól a lábatok csúnyán megdagad, és fáj, mint állat, és még attól sem lesz jobb, ha másfél órára rákötöztök egy zacskó fagyasztott zöldborsót, csak akkor már fázni is fogtok.

Már félév elején úgy éreztem, hogy fel fogok robbanni, amikor beküldtem a cikkemet a témavezetőm ajánlásával, hogy tegyék ki a doktori honlapra, erre visszajött egy e-mail, hogy mostantól két ajánló kell, ki nekem a másik. Tegnap este 11-kor kaptam egy újabb e-mailt, hogy létrehoztak egy adatbázist, ahová mindenki szépen töltögesse fel a tudományos munkái címét, megjelenésük helyét és időpontját, valamint a szövegét, mégpedig gyorsan, mint a szél, mert különben. Én ezeken annyira ki tudok borulni. Nagyon örülök, hogy egyre nehezebben teljesíthetőek a képzés feltételei, tényleg, most aztán már komolyan úgy érzem, hogy húha, igazi DOKTOR lesz belőlem. Csak nem lehetne, hogy ezeket az új ötleteket az újonnan érkezőknek vezessék be? Halálosan fárasztó, hogy van félévente két ilyen új kitaláció, ami mindenkire vonatkozik. Mellesleg Livi éppen ma mesélte (mert volt nálunk, megünnepeltük a karácsonyt!!! meg a születésnapunkat is), hogy azt is egy ilyen kis vezetői összejövetelen döntött...

Akkor most az elmúlt három napban ezekre a könyvekre bukkantam, és vágyom is rájuk erősen:

Az első, amikor nem lehet felköszönteni Mamát. Furcsa.

Péntek Tudom, tudom, a péntek még nem hétvége. Nálunk viszont nagyszerű dolog történt ezen a napon: a karácsonyra kapott két társasjáték közül kipróbáltuk az egyiket. (Már csak hetek kérdése, és a go is sorra kerül végre, ha elég határozottan lépek fel.) Ez a mostani mindenesetre az én ajándékom volt Tominak, Lego társas, és a címe A fáraó átka. Az összeszerelés kb. fél óra volt, a játék maga kb. 15 perc. Ötletes és jópofa, aminek nagyon örülök. Szombat Ezen a napon állatkertbe mentünk. Még ősszel vettem a National Geographictől két DVD-t egyenként 990 Ft-ért, és mindkettőhöz járt egy-egy belépő az állatkertbe. Mivel április 30-ig lehetett felhasználni őket, április 28. éppen jó alkalomnak tűnt. Velünk jött Tomi anyukája is, neki sima állatkerti jegye lett. Déltől négyig sétáltunk, persze mindent nem láttunk (oroszlánok, farkasok nem lettek meg, nem is nagyon firtattuk a hollétüket), de azért a látnivalók nagy részét megtaláltuk, ami elég nagy eredmény, tekintve, hogy elfelejte...

1. Végére értem a nappalis OKJ-s félévnek, így mostantól jóval kevesebb munkáért jóval kevesebb fizetést kapok. Remélem, csak szeptemberig. 2. Kaptam újabb fordítási munkát, eddig ez tűnik a legkomolyabbnak, úgyhogy az egész nagyon izgalmas, alig várom, hogy elkezdhessem. (Még van 100 oldal a könyvből, és először mindenképpen végigolvasom, addig egyetlen betűt sem írok le, amíg nem értem a végére, mert semmit nem akarok aztán újraírni valami csattanó miatt, ami az utolsó oldalra marad.) 3. Gyakorlatilag egész hónapban beteg voltam, és még most sem nyertem vissza a normális hangomat. De egy hetet sem feküdtem, muszáj volt pörögni. 4. 25 éves lettem. 5. Elolvastam 11 könyvet, és így már 12 beszámolóval vagyok elmaradva. Sebaj, a családi ünnepeket pótoltam, majd sorra kerül ez is.

az egyik csoportomnak, annak, amelyikkel különösen jóban lettünk. (A másik, amelyikkel majdnem ilyen jóban lettünk, de csak egy hónapunk volt ismerkedni, szintén sütit kapott, de ők csak egyfélét, a színeset, míg a harmadik, amelyikkel különösen nem voltunk jóban, kapott egy tábla csokit.) A fehér a túrógolyó , a színes meg a puncsgolyó . Előbbi receptjén annyit változtattam Tomi javaslatára, hogy 1 tojásfehérjéből meg 10 dkg cukorból kemény habot vertem, és azt is beleforgattam a tésztába, így nem lett olyan fullasztó az eredmény. (A 10 dkg nem plusz 10 dkg, hanem az eredeti adag egy része.)

éves lettem én. A hotmail már hetek óta minden nap figyelmeztetett, hogy április 16-án megint egy évvel öregebb leszek, ami szerintem vicces. Ami ennél is viccesebb, az az, hogy felajánlotta, küldjek magamnak e-mailt, vagy vegyek magamnak ajándékot a nem is tudom már, melyik honlapon. Érdekes. Azt már elmeséltem, amikor a napján Éva néni és Tomi felköszöntött, most az van hátra, amikor anyuéknál ünnepeltünk. Meg az, amikor Blanka kívánt boldog szülinapot: kaptam egy doboz Toffifeet, ami a kedvenc csokim, valamint egy Harisnyás Pippi könyvet, amire már nagyon kíváncsi voltam, na és egy nagyon helyes mackós ajándéktasakot. Csak erről mind nem készült kép, és a Toffifee már csak emlék… Khmm. Ott voltak Katáék: Volt ananászos csirkemell: Nekem sajnos ez a kedvenc ételem, ezért minden szülinapomon és névnapomon ezt kérem. Tomi meg csak fogja a fejét. Most mondjuk nem volt ott, mert dolgozott, de azért nem titkolta el a véleményét :) Mentségemre szól, hogy eredetileg grillcsirkét és ...