Jaroslav Hašek: Švejk, a derék katona a háború előtt és más furcsa történetek

Azt tervezem, hogy elolvasom a Švejket, netán újraolvasom mellé a Hátországot is, és gondoltam, alapozásnak megteszi ez a novelláskötet is.




Csak a legelején vannak Švejk-sztorik, talán három vagy négy, utána a derék katona nem kerül többet elő a könyvben. A derék katonáról szóló részek nem tetszettek. Viccesnek éppen viccesek, de túlságosan izzadságszagúak, erőltetettek. ettől kicsit megijedtem, mert úgy emlékszem, hogy a Hátország kifejezetten tetszett, amikor az Arany Jánosról elnevezett versenyre olvastam tizenkét-három éve (Jézusom!!!), és nagyon csalódott lennék, ha most meg majd nem tetszene az újraolvasáskor. Pedig nem kizárt, hogy ez fog történni, az Eastwicki boszorkányok esetében is pont ez volt a forgatókönyv.
A Švejk utáni részek már jobbak, de ott meg túlzásnak értem azt a rengeteg novellát, amikor mindegyik ugyanarról szól, csak pepitában: milyen ésszerűtlenül és logikátlanul működik a bürokrácia, és ezt hogyan sínyli meg a kisember. 
Összességében három és fél pontot adtam rá, és nagyon-nagyon szorgalmasan bízom benne, hogy a regény jó lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai