Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2021

Július 28.

- A sógorom 43. szülinapja - A szüleim 31. házassági évfordulója - Az első éjszakánk az új lakásban :)

Flóra pesti nyaralása

Kép
nagyon jól telt, szuperül érezte magát, végig nem sírt sem utánunk, sem más miatt, kivéve egy alkalmat, amikor megütötte magát. Nagyon jól megvolt a szüleimmel és az unokabátyjaival is, akik szintén a szüleimnél nyaraltak. Majdnem egy éve nem látták már egymást az unokatestvérek, úgyhogy nagy lehetett az öröm :) Voltak strandon, állatkertben, a Margitszigeten. Flóra hamar leszögezte, hogy szeretne még menni máskor is. Nem is nagyon vágyott haza, és amikor másodszor mentek strandra, mondtam Tominak, szerintem simán lehet, hogy haza sem jön a gyerek, odaköltözik Nagyihoz és Papához. Azért hazajött, és abból látszott, hogy egy kicsit hiányoztunk neki, hogy bár mindig Nagyi fürdeti, olvas neki mesét, és altatja, amikor itt vannak a szüleim, most mindkét este, amikor még itt voltak, a teljes esti rutint tőlem kérte a kisasszony. Columbóval és kutyájával ismerkedik a pesti utcán :)

Kedvenc orvosom

két órával az időpontom előtt lemondta az utolsó kiskönyves vizsgálatot. Persze, bárki életében adódhatnak váratlan helyzetek, csak az előzmények után már a lemondás felbosszantott. Ráadásul jövő héttől szabira megy majdnem három hétre, majd a 38. hetemtől lesz újra, így új időpontot sem kaptam. Az asszisztens megadta a helyettes nevét és számá. Az a doki csak délután rendelt, amikor az enyém már nem, szóval csak sokára tudtam hívni. Amikor elértem, akkor kiderült, hogy jövő héten ő is szabin van, és az azutáni héten csak pénteken tud fogadni. Az a 37. hetem vége, valamint mostantól két hét. Ha arra gondolunk, ami Flóránál történt (ő a 32. hét végén indult meg), már az is szép a babától, hogy így a 35. végén még kitart, ki tudja, mi lesz két hét múlva, amúgy meg szeretném, ha ránéznének, minden oké-e, mekkora, és megmondanák, szedhetem-e még a magnéziumot, vagy akkor számítsak óriásbébire, és ihatok-e málnalevélteát. Azt hiszem, jól mutatja, mennyire érdeklik az orvosomat a páciensei, ...

Flóra nyaral

 Most először nélkülünk. Pestre utazott a szüleimmel pár napra. Nagyon várta már, sokat beszélt róla, hogy fog menni, és majd strandol, meg megnézi a Margitszigetet, és kap nyalókát*. Nagyon jól érzi magát, rengeteg a program otthon is, a városban is. Nincs is ideje videótelefonálni esténként :D Mond két mondatot, aztán szalad játszani. Nagyon örülök, hogy ennyire jól telik az első, tőlünk független nyaralása. *Gyerekkoromban én is szerettem, de felnőttként nem értem az értelmét, ezért sosem kap a gyerek. A szüleimtől kapott először pár hete, egyből összekötötte velük, és mindig kéri, hogy majd hozzanak neki, ha jönnek :)

Gyűlöletkeltés

Ez már annak az eredménye. Tök jó, hogy van ajtórugdosás meg az ajtóra matrica felragasztása, de ezzel semmit sem csinálnak a rendőrök azon túl, hogy mondanak pár kedves szót, ugyanakkor azt, aki aszfaltkrétával vagy vízzel lemosható festékkel felfest valamit a járdára, az több százezres pénzbírságot kap, esetleg rabosítják. Annyira szomorú :(

Egymástól tanulunk

Flóra egyelőre nem hisz az elválós igekötőkben, és időnként érdekesen ragoz. Én meg sokat hallom, és néha azon kapom magam, hogy átveszek tőle ezt-azt. Pl. elesett, felállt, majd: - Elesettem! Miért elesettem? - Azért elesettél... Mármint azért estél el... :D

Költözés - konyha

Igyekszünk viszonylag kevés kiadással megúszni a költözést, amire remek lehetőséget ad a willhaben - teljesen jó állapotú bútorokat lehet kifogni teljesen ingyen vagy bagóért. Az előszobabútort is így szereztük, és igaz, a furgonbérlés pénzbe került, de messze nem annyiba, mint újonnan egy előszoba. A szekrényeket csak át kellett törölni fertőtlenítős tisztítószerrel, és ennyi, az egész megvolt tíz perc alatt. A konyhánál is ezt a beszerzési módot választottuk, egy teljes konyhabútort hoztunk el ingyen, csak tűzhelyet és hűtőt kell majd venni bele. Ebben az esetben már több a munka: elég koszosak a szekrények, egyes elemeit szerintem még soha senki sem mosta le, így eltart majd néhány napig, mire mindet lesúrolom ekkora hassal és ilyen állóképességgel, ami jelenleg van nekem. (Konkrétan felemelem a karom, és teljesen kifulladok, alig kapok levegőt :D Jó, ez reggel van, utána valamit azért javul a helyzet.) Takarítás közben azon mulattam magamban, hogy mit össze gondolkodtam, hogyan old...

Sofőrök

Olyan idiótáknak van jogosítványuk, hogy döbbenetes. Hainburgba tartottunk az autópályán a középső sávban, normál sebességgel, amikor egyszer csak nagy dudálás jött mögülünk, és ha Tomi nem rántja jobbra a kormányt, le is tarolt volna a mögöttünk haladó, aki Tomi szerint kb. 140-150-nel téphetett. Az volt a rohadt nagy szerencsénk, hogy amelyik sávba berántotta Tomi a kocsit, ott a következő autó még egy kicsit messzebb volt, és tudott fékezni, így nem jött belénk, mielőtt visszatértünk az eredeti sávunkba. Utána mondjuk végig a szélsőben mentünk, mert inkább ragadjunk be egy kamion mögé, mint megöljön minket a következő állat. Sokkolt az élmény meg a gondolat, milyen kevésen múlik az ember élete. Meg hogy ott ül a kocsiban egy hároméves meg mellette egy 8. hónapban járó nő, és akkor ilyenek történnek. Egyik hajnalban erre a gondolatra riadtam fel, és nem bírtam visszaaludni sem, a víz levert. Tegnap meg a boltból battyogtunk hazafelé Flórával, amikor az egyik kereszteződésnél elgurult...

Hainburg an der Donau

Kép
Idén nem merészkedtünk messzire Bécstől, tekintve, hogy az első terhességemnek ugyanezen a napján már négy napja megvolt Flóra. Nagyon megmaradt mindkettőnkben, hogy 32+4-re volt vonatjegyem Pestre, szóval ha csak négy-öt nappal tovább kitart a gyerek odabent, akkor hosszú hetekre lettünk volna elvágva Tomitól, mert ő nem tudott volna annyi időt Pesten lenni, amennyit Flóra kórházban töltött.  Tomi eleve nem is akart nyaralni menni, azt mondta, egy évet kibírunk nyaralás nélkül is, én meg mondtam, hogy biztosan nem. Az lett a kompromisszum, hogy max. egy órára távolodunk el Bécstől, hogy baj esetén visszaérjünk a kórházba. Végül még ennél is ügyesebbek voltunk, Hainburg csak 35 percre van tőlünk, és bevállaltunk négy napot. Egyikünk sem járt még Hainburgban, úgyhogy mindkettőnknek új élmény volt ez a nagyon szép városka rengeteg középkori emlékkel. Több épülete a XIII. századból származik, a régi városfal jókora darabon ma is megvan, akad két várrom is, valamint három városkapu és ...

A nálam lazább szülők

Persze mindig kérdés, ki miben laza, senki sem mindenben, gondolom. Pl. én nem izgulok, ha a gyerek nem eszik rendesen ebédnél vagy vacsoránál, nem muszáj neki, csak szoktam jelezni (vacsora esetében), hogy lefekvéskor és éjjel nem lesz lehetősége enni, teljesen mindegy, mekkora lesz a hiszti, szóval jobban megérné inkább most magához venni valamit, amikor ennek ideje van. Vagy pl. három és fél évesen lemehet a lépcsőn úgy, hogy nem fogja a kezemet, mert ügyes, stabil, nem botlik/esik. Vagy kevésbé forgalmas utcán mehet úgy, hogy nem fogja a kezemet, csak arra kell figyelnie, hogy ő megy a fal mellett, és a kereszteződés előtt kb. 10-15 méterrel kérem a kezét, és akkor nincs ellenkezés meg "de..." meg semmi.  Aztán ha valaki másban laza, van, hogy meglepődöm, esetenként írok is erről. Az pl. nagyon megdöbbentett, amit a strandon láttam. Kétszer voltunk most két nap alatt.  Első nap azt figyeltem, hogy egy anyuka két gyerekkel, egy 6-7 év körüli kislánnyal meg egy 2 évnél tuti...

Azért király,

hogy itt a Pride-hónap idején a tömegközlekedési eszközökön szivárványos zászló volt, és a könyvtárak kirakatába ilyen témájú könyveket pakoltak (pl. XY és két anyukája/apukája c. gyerekkönyv), otthon meg 250 ezer forintra büntetnek egy könyvesboltot, mert árulni mert egy Micsoda család! c. könyvet, aminek a fülszövegében szerepel, hogy szivárványcsaládokról szól, de az okos hatóság szerint a bolt tisztességtelenül nem figyelmeztette a vásárlókat arra, hogy a hagyományostól eltérő könyvet tartanak a kezükben. Mert a könyvvásárlók jellemzően nem tudnak olvasni, ezért nem szokták elolvasni egy könyv fülszövegét sem, és belelapozni sem szoktak a könyvekbe, mert full ostobák. De majd a jóságos hatóság megmenti őket maguktól és az ármányos könyvkereskedőktől, hiszen köztudott, hogy amelyik gyerek szivárványcsaládokról hall/olvas, az abban a szent pillanatban homoszexuálissá változik. Egyébként nem úgy volt, hogy a gyereknevelés legyen a szülő dolga? Akkor most az nem a szülő dolga, milyen m...

Beszédfejlődés

 Július 2-án lettem figyelmes arra, hogy a gyerek pörgeti az r hangot. Eddig l-nek ejtette, kíváncsi is voltam, mikor és hogyan fog kialakulni a helyes kiejtés, és elraktároztam az infót, hogy logopédushoz nagycsoportban küldik azt, akinek még nem megy. Hát, így alakul ki, egyik pillanatról a másikra. Az egyik első r-es szava az volt, hogy Fróra, és azóta is így mondja a nevét, de általában az l nem alakul r-ré más szavaknál. Ugyanitt: ma rövid betekintést kaptam a szlovák beszédfejlődésbe. Kicsi, max. másfél éves fiú az anyukájának: ajoj! Vagyis ahoj :) 

Az orvosom

Májusban kaptam időpontot júliusra kiskönyves vizsgálatra, két hete kiderült, hogy mégsem jó akkor. Hívtam a rendelőt, nem vették fel. Megnéztem az oldalán, mit lehet tenni, láttam, van online időpontfoglalás, volt is még nekem jobb időpont, lefoglaltam. Másnap telefonáltam, elértem az asszisztenst, kérdeztem, ez a változtatás így rendben van-e. Persze, jó lesz, átírja a füzetkében is. Ma 10 órára odamegyek, leülök, olvasok, várok. És várok. És várok. 85 perc után, amikor már minden előttem és utánam érkezőt behívtak, már igazán bosszús voltam, és még csak ekkor jutottam be, majd megkezdődött a kioktatás. - Kérem, soha többet ne változtasson meg önállóqn kiskönyves időpontot, inkább telefonáljon, mert bizonyos időpontok állnak csak rendelkezésre kismamáknak, különben elcsúszik az egész rendelés.* - De telefonáltam, de nem vették fel... - [vihorászva] Nos, mi nem nyújtunk 24 órás szolgáltatást, rendelési időben kell telefonálni. - Rendelési időben telefonáltam... - Akkor biztosan elfogl...