LizaGazdija

Annyi elmaradásom van, és annyiféle, hogy belegondolni se szeretek. A legkevésbé gáz még az olvasott könyvekről készítendő beszámoló, amiből tíz darabbal is lógok. (Magamnak, nyilván, meg a blognak, de akkor is.) Úgyhogy az új év első tíz napján egy-egy könyves bejegyzés várható, amiket tegnap meg ma időzítettem. Gondoltam, szólok, senki se lepődjön meg.

Lényegesen kevesebbet olvastam idén, mint tavaly, és egy csomó célkitűzést nem sikerült teljesíteni. - Nem fejeztem be a Corelli kapitány mandolinját, amit 3 éve olvasok. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, annyira unalmas. De még mindig nem adtam fel, nem húztam ki az olvasmánylistából. - A tavaly karácsonyra kapott könyvek felét olvastam el, ami szégyen, és részben ezért is fogok leszokni a molyos kihívásokról. Annyira szép lenne, ha az év első egy-két-három hónapjában semmi más dolgom nem lenne olvasásilag, mint sort keríteni a névnapomra és karácsonyra kapott könyvekre. - Egy kihívást buktam, mert elfelejtettem a határidőt, másik kettőről lejelentkeztem, mert esélytelen volt, hogy befejezzem. - Sok-sok kihívást teljesítettem. Többek között a városlista-csökkentőst is, aminek a 2014-es változatára valószínűleg nem jelentkezem, bár még van idő éjfélig, hogy meggondoljam magam. UPDATE: Na tessék, meggondoltam magam. Akkor ez plusz négy könyv, mert a többi már kell valami más ...

Érzelmileg eléggé megterhelő volt ez az év. Meg kellett tanulnom egyedül élni, (szinte) mindig egyedül lenni, még egy háziállat sem volt társam. Illetve másfél hónapig itt volt Marci, meg áprilisig itt volt Rozi, de azóta semmiféle állatom nincs. Igaz, nem is szeretnék, jó most ez így, épp elég nekem a növényeimet életben tartani. Azt is meg kellett tanulnom, hogy a fiúk nagyon szépen tudnak nézni, nagyon szépeket tudnak mondani, de ezek csak tekintetek meg szavak, amiknek nem szabad bedőlni. Végtelenül szomorú ugyan, hogy a világ nem úgy működik, hogy ők mondanak valamit, én elhiszem, és love meg happiness, de ha így, hát így. Év végére nagyon elég lett az egyedüllét, de még majd meglátjuk, igaza van-e Vonnegut bácsinak, amikor azt jósolja: "NINCS TÖBBÉ MAGÁNY!" Nagyon reménykedem, hogy igen, vannak erre utaló jelek, de vannak rossz jelek is, szóval egészen bizonytalan vagyok, és ha valamit utálok, az a bizonytalanság. Úgy érzem, némileg megtépázta a lelkemet 2013, pontosabb...

Nagyon vártam a második filmet, mint tavaly az elsőt. Úgy volt, L. választhat majd legalább három film közül, ha hazaér, és ez lett volna az egyik, de végül nem bírtam tovább az itthon üldögélést, hiába fordítok napi több órát az ünnepek ellenére, ami sosem volt szokásom, muszáj volt csinálnom valamit, így kapva kaptam az alkalmon, amikor az unokaöcsém, Dani javasolta, hogy nézzük meg a filmet 3D-ben. Ő ugyan már látta egyszer, de szívesen elment rá még egyszer, nekem meg nem ártott sem a közös program, sem a három óra kiszakadás az életemből*. Nagyon látványos, nagyon pörgős, nagyon élveztem. A törpök és a hobbit most már egészen közel járnak a Magányos hegyhez, küldetésük végéhez. Továbbra is nyomukban az orkok, az erdei tündék nem különösebben barátságosak, és még az emberek sem rajonganak a fél- és egyéb szerzetekért. Kicsit feldúsították az eredeti regényt, ami nem csoda, különben hogyan lehetne egy 2-300 oldalas könyvből három darab, egyenként háromórás filmet forgatni, ugye...

Érdekes változáson ment keresztül az arcbőröm kitisztítására vonatkozó tervünk. Megjegyzem, egy kúra kb. 40 ezer forintot kóstál, ami nem kevés, nekem meg pláne. 1. fázis: "Megcsinálunk nyolc alkalmat, és olyan szép lesz a bőröd, hogy el sem fogod hinni, semmi hiba nem marad rajta." 2. fázis ( úgy a negyedik alkalom környékén, amikor már mindketten láttuk, hogy rohadtul nem fog teljesen kitisztulni a bőröm ): "Még hátra van négy alkalom, utána tartunk két-három hónap szünetet, hogy pihenjen kicsit a bőröd, aztán megcsinálunk még egy kúrát." ( Részemről felvont szemöldök: Mivanmivanmivan? ) 3. fázis ( ma reggel, az utolsó alkalom után egy héttel - a bőröm kicsit tisztult ugyan 40 ezer forintért, de hát bazi messze van a tisztától ): "Ma mit is csinálunk? Elkezdjük az új kúrát?" ( Részemről felvont szemöldök, majd annak közlése, hogy nem, nem kezdünk ma új kúrát. Negyed órával később, az alap kezelés után, amire amúgy kb. 6-7 éve járok ehhez a nőhöz, a j...

Azért az mennyire ironikus, hogy huszon-akárhány éven át űz versenyszerűen egy tök veszélyes sportot, és akkor a visszavonulása utáni évben valami egészen más sport miatt szenved nagyon súlyos balesetet? Szurkolok neki, hogy meg tudják menteni, csak közben mindig eszembe jut Natasha Richardson öt évvel ezelőtti síbalesete.

Egyszerűen elegem van a Facebookos játékokból, amelyeknek keretében egy csomó ismerősöm kiír valami random hülyeséget, az ő néhány ismerősük megpróbálja kitalálni, miről szólhat a játék, aztán jót nevetnek, hogy ez mekkora kreatív poén már. Biztos kevésbé unnám, ha nem jutott volna az elmúlt hónap minden hetére egy ilyen. Meg ha érteném, mi ezen a humoros.

Vajon miért vannak újabban rémálmaim? És vajon miért álmodom, hogy egyik barátnőm egy gonosz boszorkány, aki tönkre akarja tenni az emberi kapcsolatokat, és retteg a leleplezéstől?

"A képeket ezen az oldalon lesznek feltöltve ha legalább 100 lájk kap ezt a képet!!!" Ennyire azért nem nehéz a magyar nyelv. Főleg egy anyanyelvi beszélő számára.

Már többször írtam róla, legalább tíz évre visszamenőleg vannak emlékeim róla, a lényege, hogy december 26-án délután/este beáll, és kb. január 2-ig meg is marad, amikor is végre el tudok kezdeni azon agyalni, mit kapjon anyu a 13-i szülinévnapjára. Idén is megérkezett, pontosan a szokott időben, megbízhatóan. Ami fura, hogy másnap, 27-én dél körül már távozott is. Nagyon-nagyon furcsa. Ez egy jó tendencia. A nyár végi minidepi is egy napra csökkent idén, ez is... Wow, lehet, hogy fejlődöm? Amúgy ma pont egy éve élek egyedül. Megint csak wow.

milyen jót kaptam a Google+-tól! Jó, hát kicsit freaky, hogy hozzányúltak egy képemhez, de milyen tök jó lett az eredmény!

Régen voltunk már buliban, mondták a többiek, kéne menni megint. Egy olyan helyet választottak, ahol 3 teremben 3 különböző típusú zenét ígértek, ezek közül az egyik a salsa volt. El is mentünk öten, plusz az egyik srác egyik haverja. Nem volt jó. Lehet, hogy nekem nem kellene bulizással próbálkozni, mert egyszerűen nem tudom magam jól érezni. Igaz, a salsás rész még elment, de aztán a receptoraim zavart jeleztek az erőben. Rajtam kívül még egy lány volt velünk, akiről most csak annyit kell tudni, hogy két srác is bele van zúgva, akik egyébként kollégák és barátok, szóval csodálatos helyzet. Igyekeznek túllicitálni egymást, ami nekem már eleve kellemetlen, de az órákon meg mondjuk a tánciskola szervezte bulin nem volt olyan zavaró, valahogy nem volt olyan szembetűnő. De ma este! Felváltva vitték táncolni, noha eredetileg ők mondták, hogy hölgyválasz van, mert négy fiúra jut két lány.Aztán egy ponton az egyik srác, aki nekem rettentően ellenszenves, mert olyan tenyérbe mászó a képe me...

Ez ma egy ilyen áramszünetes nap. Már a 26. is ilyen volt, csak én nem voltam itthon, ezért nem tűnt fel. Vagy talán nálam volt áram. Merthogy egyes lakásokban van, másokban nincs, és mindig cserélünk. So much fun! Így ugyanis nincs net, vagyis nem tudok rendesen dolgozni, mert nincs hol utánanéznem, ki volt Walter Payton, vagy hogy miért nevezik Chicagót "Second City"-nek. Most nyilván van áram, azért tudok a blogomon panaszkodni, de ma eddig összesen három órán át nem volt, ezt két adagban ráadásul. Fejemen a fejhallgató, hallgatom a zenét, csinálom a munkámat, egyszer csak - piff - jó hangos pattanás a fejhallgatóban, majd teljes sötétség: áramszünet. Jó játék. Viszont eszembe jutott egy vicces történet még vagy három-négy évvel ezelőttről. Július 3-án történt, ezt azért tudom, mert az Réka születésnapja. Másnap mentünk nyaralni, azt hiszem, és hatalmas vihar volt kint. Ömlött az eső, dörgött, villámlott, szóval rettenetes volt*. Gondoltam, legjobb, ha megfürdetem a kuty...

Nagy-nagy vágyam volt hónapok óta, és ma teljesült. Úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó órát állítani, majd meglátjuk, így mikor ébredek fel. És 9 óra alvás után. Jó, először 7 után, de akkor visszacsuktam a szememet, mert 7 órát ébresztőóra mellett is tudok. De a 9 azért szép. Csak ne érezném magam úgy, mint akit agyoncsaptak. Lehet, hogy holnap is óra nélkül kelek? Hmm, hmm.

Ha működne a blogomon a kereső, meg tudnám nézni, mikor voltam utoljára pilatesen. Úgy saccolom, hogy kb. másfél éve, mert konkrét emlékem van róla, hogy akkor még együtt voltunk Tomival, de biztos vagyok benne, hogy az utolsó, vészterhes időkben rohadtul nem volt kedvem pilatesezni. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az oktató szült egy gyereket, és karácsony előtt küldött körüzenetet, hogy karácsony alkalmából 27-én délelőtt 1100 Ft-ért lehet menni órára, ami nekünk öröm, mert a karácsonyi zabálás után kicsit mozgunk, ráadásul olcsón (alapvetően 1500 egy óra), neki meg szintén, mert kb. két hónapja nem tartott már órát, és nagyon hiányzik neki. Gondoltam, neki is jó, nekem is jó, win-win, úgyhogy elmentem. Nem sok minden változott, továbbra sem jelentenek különösebb kihívást a gyakorlatok, de kedvet kaptam hozzá, hogy néha elvegyem a DVD-met, és megcsináljam azt az edzést. Jó volt látni az oktatót is, a régi csoportom néhány tagját is. Meg még a helyet is, bár továbbra is tök kényelmetl...

Így a negyedik évad felére már elég sokat láttam mindegyik szereplőt, eléggé ismerem őket, és kialakult, kit mennyire kedvelek. A fiúk közül Chandler az abszolút nyerő, mert igaz, hogy néha kicsit nyomi, néha kicsit bunkó, de akkor is ő a legnormálisabb, utána jön Ross, aki olyan, mint egy óvodás, de azért jólelkű, végül pedig Joey, aki, szegény, annyira sötét, hogy nehezen világítanak át ezen a sötétségen az egyéb tulajdonságai. A lányok közül Monica az abszolút nyerő, mert ugyan a hajamat tépném ki egy ilyen szinten tisztaságmániás embertől, de egyébként nincs vele semmi baj, teljesen normális, aztán jön Phoebe, akit ezzel a fokú ostobaságával iszonyú nehezen viselnék, de lehet, hogy nem bírnám elviselni, viszont segítőkész és kedves, és a sor végén kullog Rachel, aki konkrétan rosszindulatú, és a rosszindulatot nem tudom tolerálni. Hát, ők a Jóbarátok. Ugyan nem oszt, nem szoroz, milyennek látom őket, de ha már így kialakult bennem ez a kép róluk, gondoltam, lejegyzem.

Ezért az alattam lévő lakásban 9-kor beindult a fúrás-faragás-kopácsolás ❤

Ma a nagynéném volt anyuéknál a párjával, valamint Nagyi egyik húga. Én olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok már mit kezdeni magammal, szörnyű. Ma délután is aludtam, igaz, most csak kb. fél órát, de muszáj volt, mert már majdnem lefordultam a székről, és ez nem túlzás. Estére meg beállt a minidepi, mint minden évben. Azt hittem, idén elkerülhetem, de ma kiderült, hogy L. nem jön vissza Pestre a két ünnep között, csak majd valamikor január elején, és ez lehangolt. Ha visszajönne, lenne mit várni, és akkor örülnék. Így meg csak a szokásos: elszomorodtam attól, hogy vége a karácsonynak.

Ma is anyuéknál voltam, és ma jöttek Katáék meg Dani. Daniról nem tudtam, úgyhogy neki nem is vittem ajándékot, jó volt. De nem az a haragvó típus, nevetett, és hajlandó volt rá, hogy hazafelé feljöjjön hozzám, hogy átadjam az ajándékomat. Sőt még a tévémet is összerakta, úgyhogy Hetty néni karácsonyát már azon néztem :) Az ünnepi ebéd után, sőt igazából már közben a két kisfiú teljesen bepörgött, hogy menjünk bontogatni, és igazuk is volt, mert gyerekek, és a gyerekeknek a karácsony fókuszában a bontogatás áll. Igen ám, de Dani még nem volt ott, úgyhogy nem jöhetett a Jézuska. Valahogy túléltük mindannyian, míg eljött az ajándékozás ideje. És jó volt. Mindenki szépeket meg jókat kapott, úgyhogy mindenki örült :) Aztán a nap többi részében az új ajándékokkal játszottunk, illetve én beiktattam egy órányi alvást, mert teljesen készen voltam, de ez nem segített, sőt még rosszabb lett a helyzet. Nem gondoltam, hogy karácsony első napját gigantikus ásítozások közepette fogom tölteni ...

Mentem haza anyuékhoz délelőtt, és felszállt a buszra egy rendkívül ellenszenves család. Harsány, kulturálatlan, ötvenes apuka, szerintem jóval fiatalabb, csinos anyuka, tíz év körüli kislány. Azt a beszélgetést! Apuka: Megint odarendelt minket a Mama délre, aztán kaja csak egyre lesz, pedig én már most éhes vagyok! Mindig ezt csinálja! Még karácsonykor is! Anyád meg lusta volt elmenni ajándékot venni a Mamának, úgyhogy becsomagolta neki azt, amit tőlem kapott! (Anyukától közbevetés, de nem hallom, mit mond, mert ő halkan beszél, ellentétben a férjével, aki üvölt.) Ne magyarázzál! Azt én neked vettem, nem a Mamának! Ilyen bunkó vagy! Azt én neked vettem! Komolyan mondom, nem is szeretnék belegondolni, milyen lehet olyan családban felnőni, ahol a karácsonynak is ez a lefolyása, hogy fröcsögünk mindenkire, tojunk a családtagjainkra, és az anyánknak/anyósunknak becsomagoljuk azt, amit mi kaptunk, mert nem fér bele, hogy esetleg szeretettel gondoljunk rá, és eltöprengjünk rajta, minek ...

Eleinte azon gondolkodtam, hogy itthon maradok ma, egyedül leszek, mert én itt lakom, akkor is, ha egyedül, és ráadásul még ajándékozás élményem is lesz, mert hát ott van a molykarácsonyi csomagom, azt majd ki lehet bontani. Anyukám erre azt reagálta, hogy erre nem tud mit mondani, és azt csinálok, amit akarok (ez utóbbit nem sértetten ám, hanem tökéletesen nyugodtan), Blanka megijedt, azt mondta, ő nem fog tudni teljes átéléssel karácsonyozni abban a tudatban, hogy egyedül vagyok itthon (mondtam, hogy BFF), majd végül egy harmadik ember meggyőzött: Magyarországon december 24. "A" karácsony, menjek szépen haza a szüleimhez, ünnepeljek velük. Úgyhogy a tervezett 9 órai kelés helyett 10-kor kivakartam magam az ágyból, bár akkor sem könnyen, megreggeliztem, beszereztem egy ajándék utolsó hozzávalóját, amit korábban jól elfelejtettem, majd megnéztem a Mixed Nuts című film 90 percéből 70-et, és közben becsomagoltam a mai és holnapi ajándékokat, mert úgy döntöttem, a holnapiakat ...

A Reszkessetek, betörők! második részében mondja Kevinnek a galambos asszony, hogy karácsonykor a jótett duplán számít. Gondolom, úgy logikus, hogy akkor a rosszindulat is.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! Azoknak is, akik ezt a napot is arra használják, hogy másokat ekézzenek, például a Facebookon, vicces mémekkel :)

Vasárnap olyan, de olyan kiskarácsony volt itt, hogy hűha :) Reggel befejeztem még a konyha nagytakarítását, mert hát a karácsony csak fullra kitakarított lakásba jön, de ezt már meséltem. Délben L-lel kimentünk a Vörösmarty térre, és végignéztük a vásárt, már amennyire a tömegtől lehetett, mégpedig kézen fogva, és egészen úgy éreztem, mintha nem is velem történne, annyira szürreálisnak hatott, mert annyira régen volt már ilyen. Ittunk forralt bort is, pedig nem is szeretem a bort, de az most a projekt, hogy megszokom az alkohol ízét, és így tudok majd inni legalább társaságban, mert tényleg milyen már, hogy soha nem iszom. Aztán elsétáltunk az Oktogonra, vettem fagyöngyöt, aztán egyikünk erre, másikunk arra. Én még bementem a Cserpesbe ebédért, ahol is egy lány, akivel nem is szeretjük egymást, sütikirálynőnek szólított. Azt értitek? Sütikirálynőnek . Ennyire örült a sütinek, amit vittem nekik. Én meg ezen teljesen meghatódtam. Itthon még gyorsan elvégeztem az utolsó simításokat*, a...