LizaGazdija

Minden rossz.     A németes konzulens azt mondta, az első húsz oldalt foglaljam össze öt oldalban, aztán szépen írjak még 15 oldalt a szinonimákról és a poliszémiáról. Nem tudok. Összesen talán három-négy oldalt húztam ki, és ennyit is írtam vissza, vagy talán ennyit sem. Fáradt vagyok, kimerült, elkeseredett, elegem van mindenből, és ezen a rohadt németen kívül nyomaszt még, hogy reggel 10-re kell(ett volna) írni egy tíz oldalas esszét, ami persze nincs meg, és a tanári szakdogát holnap el kell küldenem a konzulensek. Eközben hétfőn le kell adni az amerikanisztikás és a németes szakdogát, vagyis holnap le kell adnom a rendelést a borítókra, ami egy kisebb vagyon lesz, aztán pénteken legkésőbb be kell vinnem a dolgozatokat is, hogy nyomtassák ki és kössék be őket. Akkor talán még pénteken megkapom őket a kezembe, és még aznap vagy hétfőn leadhatom őket. A németes konzulens szerint ki tudok fogni olyan opponenst, aki visszadobja a szakdogát azért, mert a bevezető túl általános. Nem tudo...

Nincs jó napom. Este elvittük orvoshoz Lizát, aki ahelyett, hogy azt mondta volna, érzéstelenítés-felvágás-gennykiszedés, azt mondta, rák és amputáció. Ettől eléggé padlót fogtam. Liza kapott szurit, krémet meg gyógyszert, az utóbbi kettőt péntekig kell szorgosan használni. Pénteken vissza kell vele menni, és ha a lábujja nem lesz kisebb addigra, akkor vért vesznek tőle, és hétfőn leveszik a lábujját. Ráadásul, ha jól értettem, nem is csak azt az egyet, hanem kettőt-hármat is. Altatásban. El vagyok keseredve. Nem akarok altatást, nem akarom, hogy levágják a lábujjait, nem akarom, hogy már megint a rákkal legyen baja. Ezt az egészet nem akarom. Azt akarom, hogy az egy gyulladás legyen, ami péntekre lemegy róla, és hagyják őt békén. A rák meg az orvosok is. Péntekig azt fogom programozni, hogy menjen le a duzzanat, remélem, bejön. Ha nem, akkor jön az új program. Lizát egyelőre annyiban érinti a történet, hogy bekentem a lábát az új krémmel, és most Tomi egyik zoknijában nyomul, amit szi...

Liza reggelre ismét kidekorálta a szobát, így aztán takarítással kezdhettem a napot. Persze éjjel, miután elaludtam, leszedte a kötést a lábáról, így aztán szabad sebbel mentünk sétálni a koszos-mocskos körútra. A jó hír az, hogy tegnap nem túl mélyen vált szét a lábujja, amikor szétharapta, mert reggelre (talán a Betadine-tól) többé-kevésbé ősszeforrt. A séta után alaposan megmostam a sérült lábat, kamillateás vattába csavartam, amit oda is ragasztottam, húztam rá egy zacskót, és azt is odaragasztottam. Liza most nagyon sajnálja is magát, egész nap egyszer sem mászott ki eddig a kosarából, csak búsul csendesen. Elvileg este elvisszük orvoshoz. Remélem, nem vágják fel a lábujját, csak adnak rá valami krémet. Én már a tegnapi reccsenés utáni állapot megtekintésétől is kis híján elájultam... Ez van, ennyit bírok. Úgyhogy inkább vágásmentes megoldást szeretnék. Meg persze azt gondolom, Liza is annak örülne jobban.

Az egyik tanárom, akinek a két tangyakos hiányzás miatt választ kellett írnom egy kérdésre egy szöveggel kapcsolatban, köszöni meggyőző válaszom.   Az amerikanisztikás konzulensem, akinek elküldtem a szakdoga végleges változatát, gratulált ahhoz, hogy készen vagyok, és azt mondta, nagyszerű munkát végeztem, büszke lehetek magamra, most pedig dőljek hátra és pihenjek.   A férfi, akinek elküldtem a könyve egy részletét magyarról angolra lefordítva, azt írta vissza, hogy nem én nyertem, de a magyarországi jelentkezők közül az én megoldásom volt a legjobb, de egy Amerikában élő magyart választott végül.

Az amerikanisztikás szakdogám elnyerte végleges formáját. Egyeztettem a szövegben található idézeteket a works citeddal, pótoltam a hiányosságokat. Nem merek többet beleolvasni államvizsgáig, mert nem akarok most már frászt kapni, hogy itt is egy hiba, ott is lehetne másként, stb. Kész, lezártam. Még egyet fogok megnézni, mielőtt elviszem beköttetni, ez pedig az lesz, hogy megvan-e a 25 könyv és a 4 cikk, ami a kötelező minimum. Amúgy meg kell lennie, egyszer már összeszámoltam. De most megint :)   A tanári szakdogából megvan 8 oldal, kell még legalább 7. Holnap meglesz, legalábbis remélem. A holnapomra több verzió létezik egyébként. Mindenképpen nyolckor kelek. Ha a tanárival kezdek, annak meg kéne lenni délre, aztán megírnám az esszét szerdára a tegnap gyűjtött források alapján, aztán úgy este hét-nyolc körül jutnék hozzá a németes szakdogához, amiben átjavítgatnám a dolgokat, és megcsinálnám a maradék négy-öt diagramot. Másik lehetőség, hogy a némettel kezdek, az esszével folytatom,...

Tomi szerint duzzog és dünnyög. Azért sértődött meg, mert reszelt krumplit tettem a bedagadt, gennyes lábára, holott ő már az elején jelezte, hogy ezt nem szeretné. Annyira berágott, hogy amikor az előbb behoztam egy szelet puffasztott rizst, először elindult felém, mert azt ő is nagyon szereti, aztán hirtelen meggondolta magát, visszafeküdt a kosárba, és amikor azt gondolván, hogy a bekötött lába miatt nem tud kiszállni a kosarából, odamentem hozzá, és odatartottam neki egy darabkát, elfordította a fejét. Tőlem nem kell semmi. Az ebédet azért elfogadta, tegyük hozzá. Remélem, gyorsan kiheveri ezt a megrázkódtatást, ami miattam érte, mert utálom, hogy utál.

A németes szakdogát átformáztam, most már nincs benne egyetlen lábjegyzet se. Ezzel vesztettem másfél oldalt, ami először megijesztett, de aztán rájöttem, hogy azt még visszanyerem, mert még akarok írni hozzá. Eddig másfél oldalt akartam, most majd akarok két és felet, hogy meglegyen az 50 oldal. Ha ez megvan, berakom a táblázatokat, aztán átírogatom azokat a dolgokat, amiket Blanka kijavított. Ezzel holnap késő estére vagy hétfő délre szeretnék végezni.   A tanári szakdolgozatból megvan a fedőlap, a bevezetés és az első fejezet első oldala. Még 14 oldal, és már nyugodt lehetek, mert megvan a minimum. Szerintem nem lesz ez rossz. Holnap estére elkészül. Egy kellemetlen rész lesz, mégpedig az, amikor a kérdőívekből kell statisztikát csinálni. Eléggé számítok ebben Tomira, remélem, együtt gyorsan megoldjuk.   A hétfő délután és a kedd arra fog elmenni, hogy a szerdai irodalom szemináriumra megírom a minimum 10 oldalas esszét. Mindenki elképzelheti, mennyire hiányzott ez most az életemből...