Vegyes

1. Idejét sem tudom, mikor fordult elő utoljára, hogy végigálmodtam egy álmot, és csak a végén ébredtem fel. Mármint most szombat előtt, amikor végre megtörtént. Azt már nem tudom, mit álmodtam, de biztos, hogy muminok voltak benne, és az is biztos, hogy végére értem a történetnek, mielőtt Marci belesípolt volna a fülembe a játékával, amit közvetlenül ezután a fejem alá gyűrt karomra is pakolt, hogy dobjam el. (Liza sokkal toleránsabb kiskutya volt, nagyon ritkán piszkált reggel.)

2. Megvolt a molyos húzás. Meg is néztem a húzottam listáját, és kicsit elszomorodtam. Egyrészt a sok-sok könyvnek, ami rajta van, a fele még nem jelent meg. Másrészt a legolcsóbb lehetőség 2500 Ft. Tudom, én vállaltam, hogy valakit megajándékozok, de azért eszembe jut a saját listám, amin 400 Ft-ostól 2800 Ft-osig terjednek a könyvek, és 2000 Ft fölöttiből kevés van. Ráadásul a sok-sok könyv közül, ami az illető kívánságlistáján szerepel, alig egy-kettő nem vámpíros. Ez szerintem olyan szomorú :( Mármint nem az, hogy van rajta vámpíros, hanem az, hogy csak az van.

3. Semmihez nincs kedvem. Csak aludnék. Akár egész héten.

4. A csütörtöki edzésen elértük minden idők legalacsonyabb részvételi arányát. Az első órán öten (!) voltunk, a másodikon szintén, csak cserélődött három ember, a harmadik óra meg elmaradt, mert csak ketten maradtak volna rá, és három főtől tartják meg a teremben az órákat. Csak azért fura nekem, hogy ilyen kevesen voltunk, mert többször megesett már, hogy 18-20 ember zsúfolódott be K. órájára, ezért még eszközt sem tudtunk használni, mert nem volt belőle elég. De még az átlagos 10-12 résztvevőtől is messze elmaradtunk. Nem tudom, mi történhetett, remélem, csak egyszeri alkalom volt. Sírok, ha ez esetleg állandósul, és megszűnik az óra. (Ilyen már többször megesett más oktatókkal.)

5. Zene. Nyálasnak nyálas, de azért én szívesen hallgatom.


6. Néha mégis érdemes kommenteket olvasni blogbejegyzések alatt a blog.hu-n is. Ilyenkor előfordulhat, hogy az ember röhög egy jót. Mondjuk akkor, amikor a bejegyzésben szerepel egy politikus mémesített fényképe, és valaki beírja, hogy szerinte nem jó a képre szerkesztett szöveg, mert inkább annak kellene ott lennie, hogy "Engem az EU gyíkká változtatott, és nem múlt el." Ugyan eléggé gonosz és ízléstelen poén, de nekem szerzett néhány vidám percet.

7. Olyan mehetnékem van, hogy alig bírok magammal. Annyira vágyom Amerikába, de annyira, hogy erősen azon gondolkodom, kimegyek nyárra a Camp Leaders program keretein belül. Valahová muszáj lesz menni, mert nagyon nehezen bírok itthon lenni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai