Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse

A Molyon egy időben nagyon sokan olvasták, és mindenki áradozott, hogy mennyire jó. Ekkor gondoltam rá először, hogy el kellene talán olvasni. (A Moly nélkül feltehetőleg máig sem tudnám, hogy ez a regényfolyam létezik.) Aztán az írónő, aki szintén moly, meghirdette az első kötet maradék példányait potom 900 Ft-ért (plusz postaköltség, mert vidéken él), lecsaptam a lehetőségre. Így lett dedikált Csodaidők könyvem. Ez valamikor tavasszal történt, és most el is kezdtem az olvasást, miután poggi molytárs, aki elég régi félig-meddig ismerősöm, nemrég egy bejegyzésében arról értekezett, mekkora hatással volt rá ez a könyv. (Ahhoz képest, hogy a Kimet például a 2007-es szülinapomra kaptam, ez a könyv is egész hamar sorra került.)

Nehézkesen indult számomra a történet. Kaptam egy előszót, amit még tudtam követni, aztán két oldalnyi első fejezetet, amiről később nem derült ki számomra egyértelműen, hogy mi köze a cselekményhez, majd három főszereplőt, akiknek a szemén keresztül szemlélhettem ezt az elképzelt jövőt, amit Raana Raas, vagy inkább Etelka megjelenít. Nagyon vártam, mikor fut össze legalább két szál a háromból, mert feszélyezett, hogy nem értem, mi közük ezeknek az embereknek egymáshoz, ráadásul egészen maga alá temetett a sok idegen kifejezés meg név, tisztára, mint Szabó Magda Katalin utcájának első fejezetében. Szóval vártam, mikor rendszereződnek majd ezek az adatok valami számomra is követhetővé. Ez valamikor a 70. és 100. oldal között történt meg, onnantól beszippantott a történet.

Két világ létezik egymás mellett látszólag békésen, miközben valójában egyre gyorsuló ütemben sodródnak a háború felé, mert nem ismerik egymás kultúráját, szokásait, törvényeit, és többnyire nem is nagyon akarják megismerni azokat. Ennek ellenére mindkét világban vannak olyanok, akik a másik rendszerbe vágynak, hiszen mindig az kell, ami nincs, illetve a szomszéd füve (kertje? rétje?) mindig zöldebb. Aztán amikor megszerzik, amit akartak, éri őket egy-két meglepetés.

Az egyik világ az úgynevezett Kaven, vagyis Szövetség, a másik meg a "külsős", ami, ha jól értem, kb. olyan, mint a miénk, csak a jövőben létezik. A kettő közül nekem a Kaven a szimpatikusabb. Annak alapját a nagycsalád képezi: generációk élnek együtt, egy nagy házban, egy közösségben. Ha valaki bajba kerül, a többiek segítenek rajta, és soha senki nincs egyedül. Nagyon régi, nagyon szigorú elvek adják a működésük alapját: a család elsőszülöttjének életét gyakorlatilag születésétől fogva családfővé válásáig a család akarata formálja attól kezdve, hogy mit tanuljon, odáig, hogy kivel házasodjon össze. Hibázni lehet, de nem kell nagyon igyekezni ahhoz, hogy az ember megbocsáthatatlan bűnt kövessen el, és kizárja magát a családból, de még a Kavenből is. Ennél fogva aztán hiába tetszik az alapgondolat, valószínűleg utálnám, ha így kellene élnem, mert nehezen viselem, ha megpróbálják helyettem megszervezni az életemet. A külsősök is nehezen viselik, pedig őket nem is érinti ez, ezért kezdődik meg a szervezkedés a Kaven ellen, amiben bizony a Kavenben született fiatalok is részt vesznek. De erről nem mondok többet, az már spoiler lenne, inkább olvassa el mindenki, mert érdemes.

Egy problémám volt csak, de az elég nagy. A nyelvi megformálás, illetve minőség. Nagyon sok a könyvben a hiba. Két típust tudtam elkülöníteni. Az egyik a pongyola megfogalmazás, amikor a mondat elején azt hiszi az olvasó, hogy nagyon elegánsan fog véget érni, de nem, közel sem. A másik az a típus, amit én eddig tipikus fordítási hibának hittem angol-magyar irányú fordítások esetében. Ezen nagyon megdöbbentem, tényleg nem gondoltam volna, hogy anyanyelven is előfordulnak. Akit ezzel elbizonytalanítottam volna, annak elmondanám, hogy nagyon-nagyon nehezen viselem a súlyos hibákat a könyvekben, és ezek miatt tudok akár hetekig is szenvedni egy könyvvel, de ezt mégis elolvastam hat nap alatt (435 oldal, plusz szómagyarázat a végén). Ez azt jelenti, hogy annyira erős a történet, hogy még a hibák sem annyira idegesítőek, mint egy átlagos regény esetében lennének. Ráadásul titkos forrásból arról értesültem, hogy a sorozat további három kötete, valamint az ezzel rokon Időcsodák már megjelent első része sokkal jobb ilyen szempontból, folyamatos a fejlődés, így aztán pláne semmi ok az aggodalomra. Azért egy csillagot levontam a hibák miatt az ötből.

A többi kötet darabja 2000 Ft körül mozog, úgyhogy azt találtam ki, hogy majd szépen, egyesével beszerezgetem őket, aztán a következő egy-két év folyamán elolvasom a sorozat összes részét, plusz az Időcsodákat is, amiről ma tudtam meg, hogy ugyanennek a történetnek a "mi lett volna, ha" feldolgozása, ami annyira jó ötlet, hogy szinte kedvem lenne rögtön ezzel kezdeni a további olvasást, csak molyos értékelésekből tudom, hogy egy csomó Csodaidők-poént lelő, és így inkább kibírom a Csodaidők 4. végéig.