007 - Skyfall

Még egyetlen Bond-filmet sem láttam, sem moziban, sem tévében, mert alapvetően nem érdekel James Bond. Idén viszont éppen 50 éves az első film, ennek örömére mindenféle színes-szagos cikkeket és kedvcsinálókat olvastam, és megjött a kedvem a Bond-jelenséghez. Gondoltam, miért ne kezdeném a jubileumi filmmel az ismerkedést, és miután Éva néni jelezte, hogy őt érdekelné ez a film, Tomival és vele elmentünk ma megnézni a Corvinba.

Nagyon mozgalmas, nagyon látványos film, egyszer majd megnézem angolul is, mert az előzetes alapján úgy érzem, az eredeti szöveg sokkal jobb lehet, mint a magyar, de ez nem mostanában lesz - azért mégis egy két és fél órás filmről beszélünk.

Bár még nem láttam Bond-filmet, mint már említettem, sokszor úgy tűnt, mintha paródiát néznék. Az első tíz percen pl. vinnyogtam a röhögéstől, pedig minden valószínűség szerint azt pont nem szánták viccesnek. Kicsit nyomi a történet, na. Viszont az eleve is humornak szánt humort nagyon eltalálták, és nekem tetszett Javier Bardem, mint bomlott elméjű főgonosz. Azzal a szőke hajjal, torz fejjel, elmebeteg röhögéssel... Hát... MiniMe jutott eszembe róla :) (Szerintem Bardem eleve sem túlzottan jóképű, de azért egészen ijesztővé varázsolták a szerep kedvéért, tényleg hátborzongató.)

Annak külön örültem, hogy a Bond-lányok nem kaptak olyan jelentős szerepet, mint amilyet a cikkek alapján szoktak, gyakorlatilag alig volt jelenetük. Így nem csöpögött annyira a film, mint vártam. A skóciai kúriát elnézegettem volna még egy kicsit, kár, hogy... Khmm, de ez már spoiler lenne.

Összességében nem érzem különlegesnek a filmet, de egyszer-kétszer meg lehet nézni, sőt szerintem érdemes is. Csak valahogy egy JAMES BOND-filmtől többet vártam. Talán túl sok elkötelezett rajongót hallottam már nyilatkozni a jelenségről.