Szigetkör

Tegnap szerettem volna írni, de nem töltődött be a blog, úgyhogy mára maradt a hír.

Tegnapelőtt vettünk nekem egy futócipőt, nyilván a lehető legolcsóbbat, ami még nem gagyi, mert nem belőlem lesz a következő olimpikon, tehát felesleges sok tízezret erre elszórni, és tegnap kimentem a Margitszigetre, hogy lefussam az első szigetkörömet. Mivel okosan nem néztem rá az órámra, mikor elindultam, csak tippelhetem, hogy 40-45 perc alatt értem végig az 5,3 km-en, ami ugyan nem jó, de mit lehessen tenni. A pesti oldalon simán végigfutottam kb. 13 perc alatt az Árpád hídig, csak aztán a budai oldalon visszafelé meg beleállt valami görcsféle a jobb lábamba bokától térdig, így nagyon sokat sétáltam meg nyújtottam, hátha elmúlik, de nem múlt, csak mikor Tomi este megmasszírozta. Vagy nem melegítettem be eléggé, vagy rosszul léptem valahol, nem tudom. Majd legközelebb jobban vigyázok. Egyébként annyi futó volt ott 8 körül, mikor én elindultam, hogy annyit még sosem láttam egy helyen futóversenyen kívül, és még akkor is jöttek, amikor én 3/4 9-kor átértem a Margit hídon a Jászai Mari térre. Ja, ha valaki esetleg rutinból menne a szigetre, annak szólok, hogy most már a déli oldalán van a járda, és az északit zárták le. A rekortán tök jó dolog, nagyon jó volt rajta futni, két hibája van: akkora lyukak vannak benne időnként, hogy még, valamint nem ér körbe. Ez utóbbi azért rossz, mert miután futottam egy fél órája tök jó puhán, elég kellemetlen volt betonon futni a további tíz percet. Lehet, hogy legközelebb végig betonon megyek, majd meglátom. Amúgy nagyon örültem neki, hogy az Árpád híd előtt van egy csap jó hideg vízzel, mert palackot több okból sem vittem magammal: egyrészt nem fér el az övtáskámban, és nem akarom kézben hurcolni, másrészt akkor nem tudtam volna beosztani a vizet rendesen, és bajos lett volna a hazajutás. Ez utóbbi egyébként villamossal történt. Kicsit izgultam, hogyan tolerálja a többi utas, ha valaki izzadtan, büdösen felszáll, ezért is nem mentem ki eddig a szigetre, de kicsit megnyugodtam, mikor azt láttam, hogy a velem egyszerre célba érők nagy része szintén villamosra száll. A szerelésünkből meg már csak látszik, hogy nem igénytelenek vagyunk, csak futottunk. Lehetne zuhanyozni is a szigeten, persze, az atlétikai centrumban - alkalmanként 1000-1500 Ft-ért. Én meg részben azért megyek futni, mert az pl. a fitness órával ellentétben ingyen van.

Szóval jó volt, csak nagyon elfáradtam, biztos azért, mert előtte már Marcival is sétáltam egy nagyobbat, plusz terelgettem a futtatóban (és nem azért, mert béna vagyok :) ) A következő kör holnap esélyes.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai