LizaGazdija

Ma egészen béna voltam, részben azért, mert nagyon hamar elfáradt a karom. Lehet, hogy azért, mert ma csak hárman voltunk, így mindenkinek végig saját szalagja volt, és gyakorlatilag másfél órán át megállás nélkül azon lógtunk meg húzkodtuk magunkat. De mivel a másik két lány nem fáradt el olyan hamar, mint én, gondolom, más ok is lehetett, talán az, hogy nem volt jó napom, és nagyon leeresztve érkeztem meg. De mindegy is, a lényeg, hogy sok bénázás után ugyan, de azért minden pózt sikerült megcsinálom, amit ma kellett. Most már tuti, hogy szeretnék menni a második szintre is, csak most pont nincs tanfolyam,  ezért arra gondoltam, addig is eljárhatnék a vasárnapi nyílt edzésekre, amikor mindenki azt próbálgat, amit akar. Igaz, ma megtudtam, hogy kell hozzá egy biztonsági tréning, amiről nem tudom, micsoda, mármint el tudom képzelni, csak az oktatótól még nem hallottam részleteket. Nem baj, megcsinálom, aztán szeretnék mindent jó alaposan begyakorolni, hogy már simán menjen, mire le...

Ma elég erős napom volt, a végére már ugrált a szemem alatt az ideg, mint a motkánynak a Jégkorszakban. Nem is akarok mindent elmesélni, ami felhúzott ma, csak a csoportomat emelném ki. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy kb. hat hét alatt még mindig nem sikerült megtanulni normálisan használni a múlt időt, miközben kb. hét napon át, összesen 28 órán keresztül semmi másról nem volt szó, ezt gyakoroltuk orrba-szájba. És nem megy. Holnap vizsga, és a diák hatezredszer is elmondja, hogy "I met my friend for two weeks." Naponta mondtam el a harmadik hetünk óta (ez a kilencedik), hogy az "two weeks ago", számtalanszor felírtam a táblára, ki is emeltem, hogy igen, németül "vor zwei Wochen", de a vor nem egyenlő a forral, a német vor az angol ago-val egyenlő, amit viszont máshová kell tenni a mondatban, mint német kollégáját. Tényleg nem tudom, mit kellett volna még csinálnom. És ha még csak ez az egy dolog lenne, de úgy érzem, kb. semmit sem tanultak, és ...

az esküvő. Amíg csak örültem neki, naponta sokszor eszembe jutott ugyan, de még maradt hely más gondolatoknak is. Amióta elképesztően sok lett a szervezési feladat, azóta folyton ezen jár az agyam. Tegnap voltunk Sümegen, megnéztük a lehetséges helyszíneket, szerveztünk némi egyebet is, és a családban is a különféle feladatokról meg szokásokról volt szó. Én este visszajöttem Bécsbe, mert ma dolgozom, Tomi meg otthon* maradt, mert megkapta tömbösítve az egy hónapja elmaradt szabadnapjait, így most két hét pihi van, viszont a családját az elmúlt két hónapban nem egész egy napot látta, szóval most velük tölt pár napot. (Meg így tud intézni ezt-azt az esküvővel kapcsolatban, a kocsi is eljut a szerelőhöz, ilyenek.) Miután visszaértem, még vagy két órán keresztül túrtam a netet pl. sminkes meg fodrász után, a végén már kb. félálomban. Eredmény? Éjjel próbaesküvőnk volt. Részben Máltán, részben nem tudom, hol, és nagyon-nagyon izgultam. Azt értem, hogyan bírtam kitalálni ezt, hogy próbaesk...

amikor a világ legbefolyásosabb embere egy gyökér ötéves lesz, és még szebb, amikor lehányja az elmúlt mondjuk 60 év minden fejlődését, és nekiáll durva, rasszista, gyökér rendeleteket hozni. El vagyok képedve, egyszerűen döbbenetes, meg az is, hogy hagyják. Szerencsétlen Amerika. Mennyire örülök most, hogy nem vagyok amerikai, szerintem már agyvérzést kaptam volna, pedig még csak egy hete kezdte az ámokfutását, nagyon sok van még vissza.

Otthon utaztam a 4-6-oson, amikor felszállt egy csapat tíz év körüli kissrác. Valami edzésről tartottak hazafelé, és bár nagyon menők voltak (mindnek kreatívan felnyírt haj díszítette a fejét), azért udvariasan viselkedtek, pl. átadták a helyüket egy idősebb hölgynek. Beszélgettek meg nevetgéltek, és mert közvetlenül mellettem álltak, elég közelről volt alkalmam megfigyelni őket. Egyiküknek a kezében ott volt két-három zacskó cukor, olyan, amit a Mekiben osztogatnak a kávéhoz (onnan hozta, rajta volt az embléma). Ami durva: egymás után nyitotta ki a zacskókat, és döntötte magába a kristálycukrot. Teljesen megrökönyödtem, mert ez szerintem rettentő rossz szokás, és ha már ennyi idősen ráfügg a cukorra, nagyon nehéz lesz lejönni róla. Úgy láttam, nem mostanában kezdte a túlzott cukorfogyasztást, mert az első fogai egészen szétrohadtak már. Eszembe jutott hasonló korú önmagam, aki azt gondolta, egy zacskó chips ebédre teljesen oké, sőt még egészségesebb is, mint valami normális kaja, hisz...

Az első terv az volt, hogy majd akkor veszek Desigual táskát, ha már lesz normális fizetésem. Lett, mégsem vettem. A második úgy szólt, hogy a decemberben kézhez kapott fizetésemből, még lehetőleg karácsony előtt veszem meg. Nem tettem. A harmadik az lett, hogy most már minél előbb, de gyorsan, végre már. Ma meglett. Ilyen:    Megfelelően nagy, így végre megint elfér a táskámban a vizespalackom meg a könyvem (jó, A szilmarilok nem, de ezen nem lepődtem meg), és tudom használni a karácsonyra a nagynénémtől kapott gyönyörű pénztárcát, amit az eddig hordott táskámba lehetetlen lett volna beleszuszakolni. (Itt kényelmesen elfér.) Már át is költöztem bele, és most örülök. Szerintem szeretni fogom. Remélem, sokáig bírja majd.

Csak elkészült már végre-valahára a második regény nyersfordítása is. Juhú! Az első könyv leadásáig még három hetem van, a második határidejéig meg öt, úgyhogy egyelőre jól állok. Most az a terv, hogy az előbb leadandó könyvet gyorsan újraolvasom kétszer vasárnapig (rövidebb, mint az átlagos munkáim, szóval talán összejön), hogy korábban el tudjam küldeni, és amikor legközelebb hazamegyek, feladhassam postán a számlát. (Innen is el lehet küldeni, persze, csak többszöröse az otthoni árnak, meg nagyobbnak érzem a veszélyt, hogy lába kel, hiába küldöm ajánlottan.) A másikat utána kezdem korrektúrázni, és szánok rá két hetet, mert hosszabb is, meg azért kell már valami kis lazulás is. Most jutalomból megnézek valamit (miután megfőztem a holnapi ebédet). Vagy a Szívek szállodája következő részét, vagy valami animációs filmet.