Karácsony előtti izgi
Az elmúlt napokban-hetekben kb. meghalni sem jutott idő, mindig volt valami. Hol Tomi volt beteg, hol Flórát terítette le pár napra az oltás, hol én dőltem ki, közben utolsó pillanatos ajándékbeszerzések (szeptember közepe óta készülünk, ez a kemény benne), kézzel készített ajándékok toldozása-foldozása (az érzés, hogy sosem készülnek el, grr), konstans takarítás és rendrakás (semmi látszatja, legfeljebb egy-két napig, és ezt úgy, hogy a gyerek még nem rombol), sütés-főzés, stb., stb.
Ma délelőtt is rohantam, mint a Fehér Nyúl Csodaországban (illetve Csodaországba, de ez most részletkérdés), aztán szerettem volna takarítani, de a gyerek már üvöltött a fáradtságtól, szóval beiktattuk a délutáni alvást, mondván, sebaj, majd utána haladok. Fél órája aludt, én is éppen elbólintottam, amikor hívott az unokaöcsém a következő nagyszerű kérdéssel: Mit kell csinálni, ha valakinek elvontatják a kocsiját Bécsben? Na, ebből fél óra guglizás és közvetítőn keresztüli segítségnyújtás lett, majd végül kénytelen voltam felkelteni Flórát, mert találkoznunk kellett a bajba jutott illetővel, hogy kölcsönadjunk neki annyit, amennyiért visszaadják a kocsiját (nem készült ilyen kalandokra, ezért ennyi pénz nem volt nála - nem olcsó mulatság az ilyesmi, ne próbáljátok ki). Flóra a korai ébresztőt természetesen üvöltéssel jutalmazta, rettenetesen sajnáltam szegényt. Legalább a kocsi visszaszerzése sikerült, happy end. Utána még majdnem elmentünk az OBI-ba a matatófal utolsó eleméért (Flórának hozza a Jézuska), de hétvégén nem megy ki oda a busz, ami előtte áll meg, hanem villamossal lehet megközelíteni, ami negyed óra gyaloglásra áll meg onnan. Ez tök logikusnak tűnik, végül is feltehetőleg pont szombaton a kutya sem jár arra. Végül úgy döntöttem, szakadó esőben, sötétben az elölre kötött 8 kilós gyerekkel nem indulunk neki ennek a kirándulásnak, ami minimum egy-másfél óra, ebből kétszer negyed óra séta olyan terepen, amit nem ismerek, nem tudom, mennyire kihalt. Egy 7 eurós villanykapcsolóért nem éri meg, kész, akkor nem lesz. Aztán Tomi megoldotta: feltesszük a falra azt, amit eredetileg vettünk, aztán elrontottuk, mert azt gondoltuk, akkor jó lesz. (Tudom, ennek se füle, se farka - szétszedtük, hogy ne álljon ki 7-8 centire a matatófal síkjából, mert az soknak tűnt, viszont így nem kattog hangosan a kapcsoló kapcsolgatáskor, de végül is úgy döntöttünk, nem baj, jó ez így, van elég zajkeltésre alkalmas elem azon a falon, tuti élvezni fogja a gyerek így is.)
Na, hát ilyenek vannak. Végül valamit takarítani is sikerült, sőt egy csomó ajándékot is becsomagoltam, csak a Reszkessetek, betörők! második részére nem maradt időm, de őszintén szólva már nem is vágyom rá, majd felborulok.
Ma délelőtt is rohantam, mint a Fehér Nyúl Csodaországban (illetve Csodaországba, de ez most részletkérdés), aztán szerettem volna takarítani, de a gyerek már üvöltött a fáradtságtól, szóval beiktattuk a délutáni alvást, mondván, sebaj, majd utána haladok. Fél órája aludt, én is éppen elbólintottam, amikor hívott az unokaöcsém a következő nagyszerű kérdéssel: Mit kell csinálni, ha valakinek elvontatják a kocsiját Bécsben? Na, ebből fél óra guglizás és közvetítőn keresztüli segítségnyújtás lett, majd végül kénytelen voltam felkelteni Flórát, mert találkoznunk kellett a bajba jutott illetővel, hogy kölcsönadjunk neki annyit, amennyiért visszaadják a kocsiját (nem készült ilyen kalandokra, ezért ennyi pénz nem volt nála - nem olcsó mulatság az ilyesmi, ne próbáljátok ki). Flóra a korai ébresztőt természetesen üvöltéssel jutalmazta, rettenetesen sajnáltam szegényt. Legalább a kocsi visszaszerzése sikerült, happy end. Utána még majdnem elmentünk az OBI-ba a matatófal utolsó eleméért (Flórának hozza a Jézuska), de hétvégén nem megy ki oda a busz, ami előtte áll meg, hanem villamossal lehet megközelíteni, ami negyed óra gyaloglásra áll meg onnan. Ez tök logikusnak tűnik, végül is feltehetőleg pont szombaton a kutya sem jár arra. Végül úgy döntöttem, szakadó esőben, sötétben az elölre kötött 8 kilós gyerekkel nem indulunk neki ennek a kirándulásnak, ami minimum egy-másfél óra, ebből kétszer negyed óra séta olyan terepen, amit nem ismerek, nem tudom, mennyire kihalt. Egy 7 eurós villanykapcsolóért nem éri meg, kész, akkor nem lesz. Aztán Tomi megoldotta: feltesszük a falra azt, amit eredetileg vettünk, aztán elrontottuk, mert azt gondoltuk, akkor jó lesz. (Tudom, ennek se füle, se farka - szétszedtük, hogy ne álljon ki 7-8 centire a matatófal síkjából, mert az soknak tűnt, viszont így nem kattog hangosan a kapcsoló kapcsolgatáskor, de végül is úgy döntöttünk, nem baj, jó ez így, van elég zajkeltésre alkalmas elem azon a falon, tuti élvezni fogja a gyerek így is.)
Na, hát ilyenek vannak. Végül valamit takarítani is sikerült, sőt egy csomó ajándékot is becsomagoltam, csak a Reszkessetek, betörők! második részére nem maradt időm, de őszintén szólva már nem is vágyom rá, majd felborulok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése