Hétfő

Korán keltünk, fél 8 körül, aztán nekiindultunk a napnak.

Befejeztem végre a porszívózást és felmosást, aztán 10-re jött Blanka, és sütöttünk. Idén cheddar sajtos pogácsa és csokis csillag készült, csak nálunk szívecske lett, mert nem volt elég kicsi csillagos kiszúróm.

Közben karácsonyoztunk, megnéztük a Grincset (a rajzfilmet), voltam kozmetikusnál, és aztán kisétáltunk a Vörösmarty térre, és rendesen megnéztük. Nem volt olyan rengeteg ember, úgyhogy lehetett nézelődni.

Este aztán még vásároltam egy kicsit, majd Danival megnéztük A hobbit utolsó részét, ami szerintem jó lett, csak, mint kiderült, egy csomó mindenre nem emlékszem már a könyvből, pl. az nem volt meg, hogy van egy hatalmas csata a végén. Számomra ott ért véget a sztori, hogy meghal a sárkány, és Bilbó arra ér haza, hogy eldobolják a házát, mert azt hiszik, meghalt, mert olyan régen nem volt már otthon.

Hulla fáradtan értem haza, még beszélgettem Gergővel (ezt minden este szoktuk), aztán fél 3 körül már ágyba is kerültem.









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai