Városliget és fülbevalók

Ma este a Városligetben sétáltunk a kutyával.


Szerintem szép


Ez a kis nyomi bement a vízbe, pedig 15 foknál semmivel sem volt melegebb, és ott ácsorgott hosszasan. Én attól megfagytam, hogy néztem őt. Ezen a képen azt mondja, hogy "Szóltál, gazdi?"

Vettem a nyakláncot, amit mutattam tegnap, de ezen kívül vettem négy pár fülbevalót is. (Meg egy bokaláncot, csak arról kiderült, hogy még sincs készleten, pedig elefántos volt, ami szerencsét hoz.) Az egész kijött 2400 Ft-ból, szóval nem is szúrtam el nagyon sok pénzt.

Lepkéből azért van kettő, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen, ráadásul feketét és fehéret is hordok. A feketét holnap fel is avatom. A korcsolya azért, mert nagyon szeretek korizni, és tök jó lesz majd télen ezzel a fülemben menni a pályára. Tinker Bell meg azért, mert megtetszett.

(Amúgy nem ülök annyit a blog előtt, amennyire a bejegyzések mennyisége következtetni enged, csak ezek egy része időzített bejegyzés, akár napokra-hetekre előre időzített, és így időnként feltorlódnak. Ezt csak azért gondoltam tisztázni, mert láttam, hogy ma kilenc poszt ment ki, amiből négy íródott valóban ma.)

Megjegyzések

  1. nagyon szépek!! :)
    küldtem neked fb-on meghívót Rukkola szülinapra ;)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :) A meghívót is, de azon még kicsit gondolkodom, mert nem rukkolázom, és nem tudom eldönteni, így is mehetek-e. Ha kitaláltam, jelölöm az eseménynél :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Luca,

    ezek a fülbevalók honnan? :)

    Puszi,

    Ildi

    VálaszTörlés
  4. Szia Ildi! De jó, hogy erre jársz :) A fülbevalók innen jöttek: http://www.bizsuwebaruhaz.hu/, miután E-n láttam a fekete pillangót, ami nagyon megtetszett. Sok-sok szép ékszerük van, úgyhogy jó nézelődést :)

    VálaszTörlés
  5. Erre járok? Dehogyis. Rendszeresen olvaslak és figyelek, mi van Veled :)

    VálaszTörlés
  6. Ez még inkább "de jó" :) És köszönöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai