Óz, a hatalmas
Ma már volt kedvem utazni, ezért aztán felöltöztem szépen, és elmentem moziba, hogy megnézzem ezt a filmet, amit nagyon vártam, amire nagyon vágytam, de mégsem volt rá idő, amikor még mindenhol játszották. Azért nem panaszkodom, a Westend gyakorlatilag negyed órára van tőlem, úgyhogy nem haltam bele a nagy utazgatásba.
Ez tehát az én szívemnek oly kedves Óz, a nagy varázsló (avagy Óz, a csodák csodája) előtörténete. Azt meséli el, hogyan került Óz a birodalomba, mert van rá utalás a regényben és az 1939-es klasszikus, csodálatos filmben is, hogy ő nem ott született, hanem Kansasben. Ezt az utalást bontja ki ez az új film.
Már a főcím alatt futó animációnál éreztem, hogy megérte eljönni, jó lesz ez. Nagyon tetszett maga a történet, jók a megoldások, a fordulatok, érdekes élmény látni a három boszorkányt fiatalon. (A könyvben persze négyen voltak, de nem volt titok, hogy főleg a filmre építettek.) Nagyon látványos is az egész, jó móka ez a CGI, ez nem vitás. Humoros, többször előfordult, hogy hangosan röhögtek a nézők egy-egy jól eltalált beszóláson. Én a magam részéről egyébként azon feküdtem ki, amikor ki volt írva egy táblára, hogy China Town, és most ezek után meg fogom nézni, hogy a könyvben is így hívják-e, illetve hogy a magyar fordításban is Porcelánváros szerepel-e. Ezzel mindenesetre értelmet nyert számomra az előszó, amelyben L. Frank Baum azt fejtegeti, hogy mítoszt szeretne teremteni az amerikai gyerekek számára. Ráadásul még a szinkron is nagyon jól sikerült, meg voltam döbbenve.
Amivel viszont bajom volt, az az, hogy úgy éreztem, túljátsszák a szerepüket a színészek. Főleg James Franco és Michelle Williams, Mila Kunis meg egyenesen olyan volt, mintha nem is ő alakított volna olyan nagyon A Fekete Hattyúban. Valahogy úgy éreztem, leginkább a szereplők szépségére hegyezték ki az alakításaikat: Óz legfőbb erénye az, hogy jóképű (huhú, de mennyire az!), Glindáé, hogy szép. Ez meg egy kicsit azért kevéske. Meg, ha már itt tartunk, enyhén idegesített a porcelán kislány fejhangja. De persze milyen hangja legyen egy porcelán kislánynak, értem én. És talán a horror is kicsit sok volt. Megint csak értem: a boszorkány legyen félelmetes, ronda, a csatlósai úgyszintén, de akkor is. Tegyük hozzá, Mila Kunis boszorkányszerkója láttán elröhögtem magam, de a nővérét játszó Rachel Weisz azért igen félelmetesre sikerült.
Összességében négy pontot kapna ötből, és nagyon örülök, hogy láttam. Ha csak a történet meg a humor lenne, akkor öt pontot is kaphatott volna, de a színészi játék végül vitte azt az egy pontot. Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom megtekintésre, de csak az eredeti regény vagy a klasszikus film tanulmányozása után, mert úgy még több benne a poén és az aha-élmény, mintha az ember minden előképzettség nélkül ülne be rá a moziba.
Ez tehát az én szívemnek oly kedves Óz, a nagy varázsló (avagy Óz, a csodák csodája) előtörténete. Azt meséli el, hogyan került Óz a birodalomba, mert van rá utalás a regényben és az 1939-es klasszikus, csodálatos filmben is, hogy ő nem ott született, hanem Kansasben. Ezt az utalást bontja ki ez az új film.
Már a főcím alatt futó animációnál éreztem, hogy megérte eljönni, jó lesz ez. Nagyon tetszett maga a történet, jók a megoldások, a fordulatok, érdekes élmény látni a három boszorkányt fiatalon. (A könyvben persze négyen voltak, de nem volt titok, hogy főleg a filmre építettek.) Nagyon látványos is az egész, jó móka ez a CGI, ez nem vitás. Humoros, többször előfordult, hogy hangosan röhögtek a nézők egy-egy jól eltalált beszóláson. Én a magam részéről egyébként azon feküdtem ki, amikor ki volt írva egy táblára, hogy China Town, és most ezek után meg fogom nézni, hogy a könyvben is így hívják-e, illetve hogy a magyar fordításban is Porcelánváros szerepel-e. Ezzel mindenesetre értelmet nyert számomra az előszó, amelyben L. Frank Baum azt fejtegeti, hogy mítoszt szeretne teremteni az amerikai gyerekek számára. Ráadásul még a szinkron is nagyon jól sikerült, meg voltam döbbenve.
Amivel viszont bajom volt, az az, hogy úgy éreztem, túljátsszák a szerepüket a színészek. Főleg James Franco és Michelle Williams, Mila Kunis meg egyenesen olyan volt, mintha nem is ő alakított volna olyan nagyon A Fekete Hattyúban. Valahogy úgy éreztem, leginkább a szereplők szépségére hegyezték ki az alakításaikat: Óz legfőbb erénye az, hogy jóképű (huhú, de mennyire az!), Glindáé, hogy szép. Ez meg egy kicsit azért kevéske. Meg, ha már itt tartunk, enyhén idegesített a porcelán kislány fejhangja. De persze milyen hangja legyen egy porcelán kislánynak, értem én. És talán a horror is kicsit sok volt. Megint csak értem: a boszorkány legyen félelmetes, ronda, a csatlósai úgyszintén, de akkor is. Tegyük hozzá, Mila Kunis boszorkányszerkója láttán elröhögtem magam, de a nővérét játszó Rachel Weisz azért igen félelmetesre sikerült.
Összességében négy pontot kapna ötből, és nagyon örülök, hogy láttam. Ha csak a történet meg a humor lenne, akkor öt pontot is kaphatott volna, de a színészi játék végül vitte azt az egy pontot. Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom megtekintésre, de csak az eredeti regény vagy a klasszikus film tanulmányozása után, mert úgy még több benne a poén és az aha-élmény, mintha az ember minden előképzettség nélkül ülne be rá a moziba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése