Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Ez volt az a könyv, ami a moly szülinapi bulijának tombolára szánt könyvei közül azonnal megtetszett. Az egyetemen Ryannél az egyik kedvenc tárgyam volt az, amelynek keretében belül Doctorowtól olvastuk a Ragtime-ot és a Világkiállítást. Teljesen lenyűgözött és magával ragadott a XX. század elejének New Yorkja. Miután ennek a könyvnek a fülszövegéből ilyeneket olvastam ki, hogy bevándorlók, Ellis Island, a rádió és a mozi születése, nem volt kérdés az azonnali szerelem. Kicsit szomorú is voltam, amiért nem nyertem meg, sőt semmit sem nyertem a szülinapi tombolán. De annyi ideje nem volt, hogy felkerüljön a kívánságlistámra, mert Tomi a következő heti névnapomra már meg is lepett vele. Aztán áprilisban el is olvastam.
Jaj, hát nagyon giccses volt. De olyan igazán nagyon. Azt hiszem, azért tetszett, mert akkor éppen érzelmi vihar volt bennem, és jólesett a lelkemnek ez a történet. Cetta és Christmas, két olasz bevándorló, anya és fia története. Cetta megundorodott Olaszországtól, abban bízik, hogy az ígéret földjén majd megtalálja a számítását, és csecsemő kisfia már igazi amerikai lesz. Ennek érdekében olaszul meg sem tanítja, nem ápolják a nemzeti hagyományaikat, ami szerintem elég szomorú, és elég buta döntés, de hozzá kell tenni, hogy Cetta Christmas születésekor 14 éves, kislány, így nem is lehetne sok esélye megfontolt, értelmes döntést hozni. A regény aztán nyomon követi Christmas felcseperedését, azt, ahogyan eldől, lecsúszott alvilági figura vagy tisztességes ember lesz belőle (ez a vonal nagyon tetszett), ahogyan megismeri a szerelmet, és megpróbálja meghódítani a szívének kedves lányt, ugyanakkor figyelemmel kísérhetjük Cetta és stricije, Sal kapcsolatának alakulását is. Nem is tudom, melyik szerelmi történet állt közelebb hozzám, Cetta és Sal, vagy Christmas és Ruth története. Utóbbi azért, mert az egy tiszta dolog, tiszta érzelmek, nagyjából tiszta helyzetek. Előbbi azért, mert nagyon meglepett, hogy Cetta húsz éven át ki tud tartani egy olyan pasi mellett, aki sosem mondja neki, hogy szereti, viszont csak morogni, hisztizni, beszólogatni tud, de ő mégis érzi ebben a szeretetet.
A két szerelem mellett persze azért megismerjük az 1910-es, 1920-as évek New Yorkját is. Ellis Island működés közben, a rádió és a mozi kezdete, az utcagyerekekből szerveződött bandák... Csupa szívemnek kedves dolgok, és nagyon érdekesen írt róluk Luca Di Fulvio. Nagyon érdekes gondolat volt, hogy az első generációs bevándorló soha nem lesz amerikai, mert lehúzzák őt a gyökerei, de a gyerekét már befogadhatja a társadalom. Csupa-csupa izgalmas kérdésfelvetés, fordulatos történetszálak, csak az a fordítás ne lett volna... Igazából ott éreztem, hogy leteszem a hajam, amikor egy ponton közli egyik szereplő a másikkal, hogy a harmadikat hagyják ott az utca közepén, majd a coyote-ok megeszik. A coyote-ok, mi? Sajnos elég sok volt a magyartalan mondat, ami kizökkentett, előfordult, hogy valamit kétszer-háromszor el kellett olvasnom, mire rájöttem, mit akart mondani a szerző, illetve jelen esetben a fordító. Nagyon nagy kár érte.
Azért a fordítással együtt is négy és fél csillagot kapott a könyv, és persze, hogy sírtam a végén. Majd pont én ne tettem volna? :)
Jaj, hát nagyon giccses volt. De olyan igazán nagyon. Azt hiszem, azért tetszett, mert akkor éppen érzelmi vihar volt bennem, és jólesett a lelkemnek ez a történet. Cetta és Christmas, két olasz bevándorló, anya és fia története. Cetta megundorodott Olaszországtól, abban bízik, hogy az ígéret földjén majd megtalálja a számítását, és csecsemő kisfia már igazi amerikai lesz. Ennek érdekében olaszul meg sem tanítja, nem ápolják a nemzeti hagyományaikat, ami szerintem elég szomorú, és elég buta döntés, de hozzá kell tenni, hogy Cetta Christmas születésekor 14 éves, kislány, így nem is lehetne sok esélye megfontolt, értelmes döntést hozni. A regény aztán nyomon követi Christmas felcseperedését, azt, ahogyan eldől, lecsúszott alvilági figura vagy tisztességes ember lesz belőle (ez a vonal nagyon tetszett), ahogyan megismeri a szerelmet, és megpróbálja meghódítani a szívének kedves lányt, ugyanakkor figyelemmel kísérhetjük Cetta és stricije, Sal kapcsolatának alakulását is. Nem is tudom, melyik szerelmi történet állt közelebb hozzám, Cetta és Sal, vagy Christmas és Ruth története. Utóbbi azért, mert az egy tiszta dolog, tiszta érzelmek, nagyjából tiszta helyzetek. Előbbi azért, mert nagyon meglepett, hogy Cetta húsz éven át ki tud tartani egy olyan pasi mellett, aki sosem mondja neki, hogy szereti, viszont csak morogni, hisztizni, beszólogatni tud, de ő mégis érzi ebben a szeretetet.
Emiatt a szám miatt lett Christmas bandája Diamond Dogs. Nekem ez a zene kicsit sem tetszik, viszont érdekes látni, hogy mást meg ennyire megfogott.
A két szerelem mellett persze azért megismerjük az 1910-es, 1920-as évek New Yorkját is. Ellis Island működés közben, a rádió és a mozi kezdete, az utcagyerekekből szerveződött bandák... Csupa szívemnek kedves dolgok, és nagyon érdekesen írt róluk Luca Di Fulvio. Nagyon érdekes gondolat volt, hogy az első generációs bevándorló soha nem lesz amerikai, mert lehúzzák őt a gyökerei, de a gyerekét már befogadhatja a társadalom. Csupa-csupa izgalmas kérdésfelvetés, fordulatos történetszálak, csak az a fordítás ne lett volna... Igazából ott éreztem, hogy leteszem a hajam, amikor egy ponton közli egyik szereplő a másikkal, hogy a harmadikat hagyják ott az utca közepén, majd a coyote-ok megeszik. A coyote-ok, mi? Sajnos elég sok volt a magyartalan mondat, ami kizökkentett, előfordult, hogy valamit kétszer-háromszor el kellett olvasnom, mire rájöttem, mit akart mondani a szerző, illetve jelen esetben a fordító. Nagyon nagy kár érte.
Azért a fordítással együtt is négy és fél csillagot kapott a könyv, és persze, hogy sírtam a végén. Majd pont én ne tettem volna? :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése