Edzőterem

Igen, megint másokról fogok írni. De közben szégyellem magam, ha ez menti a helyzetet.

Van két lány, akik pár hete kezdtek lejárni, és megtetszett nekik K. órája. Vagy K., ki tudja. Juuuj, de gonosz vagyok! Egyszer voltak bent stepen, azon kiborultak, azóta nem jöttek be, csak az utána lévő alakformálóra. De ettől még ott vannak a step kezdetekor. Egyikük végig az ajtóban ül, és minket néz. A másik szintén, de közben néha elmegy kicsit valamelyik gépre. Olyan kevés ideig szokott távol lenni, hogy ma néztem az órát, mennyi időt tölt mozgással, mennyit pihenéssel. Három perc biciklizésre öt percet ült. Felmerült bennem a kérdés, hogy ennek mi értelme lehet, de aztán úgy döntöttem, nem az én dolgom, nem az én bajom.

Az viszont zavart, hogy miközben ott üldögéltek, bámulták az egyik lányt, és röhögtek rajta, meg sutyorogtak, hogy milyen hülyén mozog. Kész, agyam eldobom. Ahhoz nem elég bátor, hogy bejöjjön az órára, de azért a pálya széléről röhögni, az megy neki. Különösen úgy volt ez csúnya, hogy az a lány nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben. Egy-két hónapig nem jött egyáltalán, aztán két-három hete újra megjelent, és majdnem tökéletesen ritmusra mozog, és már csak néha ront a koreográfiában. Egyrészt már régebb óta gondoltam, hogy mondok neki valami pozitívat ezzel kapcsolatban, másrészt meg felbosszantott, hogy az a két lány konkrétan képen röhögi, ezért óra után odamentem hozzá, és megkérdeztem, járt-e valahová edzésre, amíg nálunk nem volt. Mondta igen, majd megkérdezte kicsit ijedten, miért kérdezem. "Mert nagyon ügyes vagy." És jólesett neki. Teljesen felderült az arca. Adalék: a két röhögős lány közül az egyiknek kb. annyira kontrollálatlan a mozgása, mint annak volt pár hónapja, akin röhögtek.

Más.

Mai témánk az Eurovízió válogatóműsora volt, amit nem nézek, sőt az Eurovíziót sem fogom, de nem is ez a fontos, hanem hogy K. feltette a kérdést, szerintünk ma megnyerheti-e egy vak lány azt a versenyt. Ebből beszélgetés alakult ki arról, milyen eséllyel és milyen indokkal szavazhatnak nézők vak énekesnőre, elég érdekes volt, ki mit gondol. Aztán a fentebb említett vidám lány is bekapcsolódott: úgysem a vak lányt fogják kiküldeni, úgyhogy felesleges ezen gondolkodni. Ez nekem OMG-élmény volt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai