3

Ígértem egy harmadik részt, most következik.

Flóra szereti gyakorolni a suliban tanultakat, és amióta reggelenként nem az iskolabusz viszi, hanem én, út közben játszhat tanulást a telefonomon. Ha valakinek hasznos lehet, a wordwall.net például szuper oldal, mindenféle témában ezer és ezerféle feladatot találni. Flóra nagyon szereti a szorzótáblát, ahhoz van labirintusos játék, én meg az óráimon használom, angolból és németből is király.

Azon a márciusi reggelen is épp mobilon szorzótáblázott a hölgy. Eggyel a megálló k előtt kezdtem el mondani, hogy kérem a telefont, mindjárt leszállunk, de mivel ez a játék ügyességi és gyorsasági is, nem volt könnyű megválni tőle. Olyannyira, hogy már állt a metró, amikor kikaptam a kezéből a telefont, hogy gyorsan le tudjunk ugrani. Épp felléptünk a mozgólépcsőre, amikor felkiáltott a gyerek:

- Hol van a táskám?

Gyorsan ránéztem a hátára, majd a kezemre, de nem nyertem. Nem vettem észre, hogy kibújt a pántból, sosem szokott. Ekkor visszafordultunk, és még láttuk, ahogy záródnak az ajtók, majd elhúz a metró. Esélyünk sem volt. Marha boldog voltam, amikor reggel percre ki van számolva az időnk, hogy Violát se hajnalban adjam be az oviba, de azért a suliba is odaérünk 3/4 8-ra. (Azóta elköltöztünk, Violát már az apja viszi, nekünk meg Flórával sokkal kevésbé rohanósak a reggelink.) 

Flóra azonnal sírva fakadt, én meg egyből hívtam a Wiener Linien ügyfélszolgálatát, hogy ilyenkor mi van. Javasolta a hölgy, hogy a következő szerelvény vezetőjét kérjem meg, szóljon rádión az előtte haladó kollégának, mondja be, hogy valaki tegye ki valamelyik megállóban egy padra a táskát. Így tettem, a vezető közölte, olyat nem lehet, de majd a talált tárgyak osztályára leadja valaki, ott át tudjuk venni pár nap múlva.

Bíztam benne, hátha valamelyik utastárs magától is lerakja a táskát a metróról, így ezzel a következő metróval üldözőbe vettük azt, amelyiken a táska utazott. Vagy 7-8 megállót mentünk, már esélyünk sem volt beérni a suliba, de a táska sehol sem várt ránk.

Így inkább visszafordultunk. Flóra még mindig sírt, hogy se házi, se tolltartó, se kulacs, se Uzsonna, ráadásul pont aznap kivételesen 5-ig kell maradnia. Arról szó sem lehetett, hogy ne tudjon enni-inni, így a suli közelében lévő pékségben vettünk péksütit meg vizet. 8:20-ra értünk be, szegénykém akkor már amiatt sírt, hogy a tanító néni nem tolerálja a késést, és most mi lesz. Én már fél 8-kor megírtam neki, mi történt, vissza is jelzett, hogy no para.

Munkába menet rájöttem, hogy lehet profilt készíteni az elvesztett tárgyalnak, el is készítettem a táskáét, nagyon pöpec lett, még fotót is mellékeltem. Egész nap óránként néztem, jött-e már üzenet, hogy leadták. Végül nem kellett 5-ig maradnia a gyereknek, 3-ra mentem érte, mert ezen a napon mondta le a csiszolást az a rossz életű csaló, és út közben vettem egy tolltartó, amiben voltak ceruzák, filcek meg egy töltőtoll patronokkal, mert 3-5 napig nem lehet tolltartó nélkül iskolába járni.

Amikor kilépett a gyerek a kapun, először nem is fogta fel az agyam a látványt, csak másodpercekkel később: ott volt a hátán az iskolatáska. Döbbenten kérdeztem, ezt hogyan sikerült.

Képzeljétek el, valaki levette a metróról, és beadta egy környékbeli alsós suliba, ahonnan valaki meg áthozta a miénkbe, és már ebédre visszajött Flórához. Nem tudom, hogyan csinálta ez a két ember, talán a táskában lévő könyvtári könyv árulhatta el, melyik környékre jár a gyerek (a suliban nincs könyvtár, de onnan egy sarokra van, plusz Bécsben kb. minden bokorban van egy Volksschule, a környéken is vagy 2-3). Vagy a egy bizonyos tankönyv segíthetett, amit semelyik másik iskolában nem használnak, talán felismerte az illető, és vagy tudott a sulinkról, vagy a net elárulta neki, melyik az.

Mindenesetre nagyon hálás voltam és vagyok még mindig, hogy ilyen nagyszerű emberek is járnak-kelnek a világban, akik időt szánnak a napjukból arra, hogy egy kislány minél előbb visszakapja az iskolatáskáját. Sőt egyikük még két angyalkát is ajándékozott neki. Lehet, hogy ez nem is ajándék, hanem aláírás: