Ez mind ma történt

1. Kitántorogtam a konyhába fél 11 körül, hogy megcsináljam a rakott kelt, amit kb. két hete kívánok, és közben arra gondoltam, mennyire tudnám most értékelni, ha a délutáni tanítvány, aki ráadásul 120 percre jár, írna egy sms-t, hogy nem tud jönni. A következő pillanatban érkezett az sms, hogy nem tud jönni. Minden kívánságom így teljesüljön, a hasznosak is :)

2. A rakott kel egészen jól sikerült, csak kicsit alternatív lett. Most azt képzeljétek el, hogy kifelejtettem belőle a rizst, és ez csak akkor jutott eszembe, amikor már megebédeltem!!! Nem tudom, hogy pihenésre vagy lobotómiára van-e szükségem :)

3. Elhatároztam magamat: péntek este minden feladatomat megcsinálom, amit jövő hétre meg kell, és szombaton ágyban fekvő beteget fogok játszani, és aludni fogok meg filmeket nézni meg olvasni. Hátha megenyhül a szervezetem, és nem szúr ki velem azzal, hogy hozzám vág egy csúnya szövődményt, amiért két hete betegen mászkálok, és nem lazítok kicsit se. Na jó, egész nap azért nem fekhetek, mert ugye szombaton is dolgozom, de az délelőtt van, és amint vége az órának, azonnal veszem a pizsamát, és már fekszem is le, becsszó. Már alig várom :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai